52. Mióta akasztják a betyárokat?

Mikor Krisztusurunk Szent Péterrel Szegedtáján járt, nagyon elfáradt, bement a Putricsárdába pihenni; megvacsorált, azután lefeküdt egy sarokba a fal mellé, Péter meg mellé heveredett. Éjféltájban nagy kedvvel jöttek a betyárok, húzatták a szebbnél szebb nótákat s tánczoltak s néha-néha odarugtak, Pétert is oldalba rugták. Mikor már Péter kapott eleget, felkelt, Krisztusurunkat megfogta, elhúzta a fal mellől, hogy majd ő fekszik a helyére, kapjon már Krisztusurunk is, ne csak ő; Krisztusurunk tudta, hogy miben sántikál Péter, de nem mutatta, úgy tett, mintha aludnék. A betyárok ezután hogy újra elkezdtek tánczolni, eltalálta egy közülök, hogy ne mindig a külsőt rugdossák, hanem kapjon a belső is és így megint Péter kapott ki. Reggel, mikor felkelnek, kérdezi Krisztusurunk: „Hogy aludtál Péter?“ „Jaj, uram teremtőm! nagyon rosszul, egész éjjel rugdostak a betyárok; hanem büntesd meg őket uram teremtőm!“ Volt Péternél egy könyv, a melybe beleírták, ha valami nem jó volt a világon, változtatni kellett rajta, Krisztusurunk tudta, hogy Péter a faltól elhúzta, hogy ő is kapjon egy pár rugást, azt is tudta, hogy a betyárok szeretik a halat, azt mondta Péternek, hogy írja be a könyvbe: „A bėtyárok kapnak ezután könyeret mög halat,“ a mi Péternek se hogyan sem tetszett, mikor Krisztusurunk másfelé nézett, azt írta a könyvbe: „A bėtyárok kapnak ezután kötelet mög vasat,“ azóta akasztják a betyárokat, azelőtt nem kaptak kötelet meg vasat.

(Szeged.)