A Szegény Asszony Kakasa
Volt egyszer egy szegény asszony s annak egy kakasa. Olyan szegény volt az asszony, hogy még megevő falatja sem volt. Igy ő kigyelme biz a kakasát se igen traktálhatta zabbal és kukoriczával; hanem ha kapart magának: evett, ha nem kapart, hát koppant a szeme.
Egyszer a kakas, a mint a szemétdombon kapargált volna, egy gyémánt félkrajczárt talált, melyet a gazdasszonyának át is adott, hogy vegyen rajta zabot és kukoriczát s etesse, itassa meg.
De a szegény asszony rá se hederített a kakasára, hanem a gyémánt fél-krajczárt bedobta ugy a láda-fiókjába.
Itt egyszer a kakasnak eszébe jut, hogy neki pénze is van, mégis koplal; felszállt a szegény asszony ablakába s csak elkezdi:
– Kikiriku-kukuriku! szegény asszony, add meg a gyémánt félkrajczáromat.
Itt az asszony kijön a szobából, s a kakast elveri az ablakról; de az innen a keritésre, a keritésről a kéményre szállt, mindenütt kiabálván:
– Kikiriku-kukuriku! szegény asszony, add meg a gyémánt félkrajczáromat!
Mit volt mit tenni a szegény asszonynak, előkereste a láda-fiókból a gyémánt félkrajczárt s kihajitotta az ablakon, mondván:
– Vigyen a fene vele együtt!
A kakasnak sem kell több, felkapja a gyémánt félkrajczárt s elszaladt vele világul, mint a Kari lova.
A mint mén mendegél a kakas, egyszer elő-utó-talál egy pocsolyát. Átlépni nagy volt, átszállni pedig kicsiny: ezért a kakas mit mit nem cselekszik s csak elkezdi:
– Szídd fel begyem a vizet, majd eloltja a tüzet… szídd fel begyem a vizet, majd eloltja a tüzet.
És a kakas begye mind felszítta a vizet s ezzel tovább ment.
Csak mén, csak mendegél, egyszer elő-utó-találja a török császárt, ki azt kérdi tőle:
– Hova-hova, czirmos kakas?
– Egy gyémánt félkrajczárt találtam, itt van a számban, bagó helyett betettem s most már addig megyek, mig valaki ezt a gyémánt félkrajczárt kölcsön nem kéri.
– Sohse fáradj tovább, add nekem, egy hét mulva kettőt kapsz érte.
A czirmos kakas odadta a gyémánt félkrajczárt a török császárnak; de eltelik az egy hét, el a másik is, de a török császár csak nem fizet.
Itt a kakas felszáll a keritésre s csak elkezdi:
– Kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!
A kakast lekergetik a keritésről, de az innen a szemétdombra, majd a kémény tetejére szállt s mindenütt kiabált:
– Kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!
Itt a török-császár kikiált az ablakon ilyeténképen:
– Hej, cselédek, fogjátok meg csak azt a czirmos kakast s vessétek az égő tüzes kemenczébe.
A cselédek sem restek, megfogják a kakast s belevetették az égő tüzes kemenczébe, hol csak elkezdi a kakas:
– Bocsásd begyem a vizet, hagy oltsa el a tüzet… bocsásd begyem a vizet, hagy oltsa el a tüzet.
Itt a sok viz mind kiömlött, a tüzet eloltotta, a kakas pedig minden baj nélkül kirepült az égő tüzes kemenczéből s ujra felszállt a keritésre, mondván:
– Kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!
Itt a kakast lekergetik a keritésről, de innen a szemétdobra, majd a kémény tetejére szállt s mindenütt kiabálta:
– Kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!
Itt a török-császár másodszor is kikiált az ablakon, mondván:
– Hej, cselédek, fogjátok meg csak azt a kakast s vessétek a darázs-fészekbe.
A cselédek sem hagyták ezt kétszer mondani maguknak, a szegény czirmos kakast lefülelték valahol a sövény mellett s bevetették a darázsfészekbe, s itt csak elkezdi a kakas:
– Szídd fel begyem a darázst, majd megcsípi a farát… szídd fel begyem a darázst, majd megcsípi a farát… szídd fel begyem a darázst, majd megcsípi a farát.
És a begye mind felszítta a darazsakat s ekkor a kakas kirepülvén a darázsfészekből, ujra a keritésre szállt, hol ismét csak elkezdi:
– Kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!… kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!
Itt a cselédek hajszolják a szegény kakast, dobálják, üzik-verik; de az a keritésről a szemétdombra, innen pedig a kéményre szállt s mindenütt kiabálta:
– Kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!… kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!
Itt a török-császár harmadszor is kikiált az ablakon:
– Ugyan fogjátok meg azt az átkozott czirmos kakast, hadd tegyem a bugyogóm üllepébe!
A cselédek sem restek s addig hajszolták a szegény czirmos kakast, mig valahol a kerités mellett lefülelték s átadták magának a török-császárnak, ki menten bedugta bő bugyogója üllepébe; – de a kakas itt is megszólalt:
– Kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!… kikiriku-kukuriku! Török-császár, add meg a gyémánt félkrajczáromat!…
Ej, a török-császár sem rest, ráült a kakas nyakára s ekkor az csak elkezdi:
– Bocsásd begyem a darázst, hogy csípje meg a farát… bocsásd begyem a darázst, hadd csipje meg a farát. És a begyéből mind kizúdult a sok lódarázs s neki estek a császár farának s ugy össze-vissza csipdelték, mintha hegyes tűkkel szurkálták volna.
– Jaj, végem van, orditott a török-császár, ne, itt van a gyémánt félkrajczárod, három kád pénzt is adok, csak kegyelem, pardon, gráczia fejemnek!… jaj, odadom a felekirályságomat legszebbik leányom kezével együtt, csak kegyelem, pardon, gráczia fejemnek.
Hej, a czirmos kakas csak ezt várta s csak ekkor parancsolta:
– Szídd fel begyem a darázst, hogy ne csípje a farát… szídd fel begyem a darázst, hogy ne csípje a farát!…
És a sok lódarázs mint valami köpübe, visszatakarodott a czirmos kakas begyébe.
S ekkor a czirmos kakas kiugrik a szoba közepére, megrázkódik s olyan szép legénynyé vált, hogy keresve se lehetett volna párját találni, ki aztán feleségül csakugyan elnyerte a török-császár nagyobbik leányát s a török-császár holta után, ő lett a király; de mint ilyen, a szegény özvegyasszonyról sem felejtkezett meg, hanem magához vette s anyjának fogadta.
Eddig volt, mese volt.
[1] A sajó-völgyi paripának nevezi a herélt lovat.
[2] fejel: tájszó = vánkos.
[3] t. i. hamarább belefulnál a vizbe.
