Világdöntő kaczajra

Nyilnék meg ajakam,

Ha olyan szörnyüképen

Nem szégyelném magam:

Mindeddig azt hittem, hogy én

Okos emberként ragyogok,

Pedig nem volt s nincs s nem leszen

Oly tökfilkó, mint én vagyok!

Előre-hátra engem

Az élet hányt-vetett,

Epedve szomjazám már

A nyúgott életet;

S mit tettem? megházasodám,

Hogy kipihenjem magamat…

Házasság s nyugalom! van-e

Ennél bolondabb gondolat?

S barátaim miattam

Aggódtak rémesen,

Hogy vélem együtt szépen

Majd lantom is pihen,

Mivel szélnek kell fujnia,

Hogy zugjon a fák levele,

S szélcsendben ugy hallgat, miként

A fák, az ember kebele.

Kérlek, kedves barátim,

Hogy ne aggódjatok,

Mint eddig nem hallgattam,

Eztán sem hallgatok,

Sőt még majd nem is győzitek

Végig hallgatni lantomat…

Házasság s nyugalom! van-e

Ennél bolondabb gondolat?

-461-