(Nem hiteles szövegü.)

Dicsőséges nagy urak! hát hogy vagytok?

Viszket-e úgy egy kicsit a nyakatok?

Új divatu nyakravaló készül most

Számotokra, nem czifra, de jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk titeket?

Hogy irántunk emberiek legyetek,

Vegyetek be az emberek sorába…

Rimánkodott a szegény nép, s hijába!

Állatoknak tartottátok a népet:

Hátha most mint állat fizet ti néktek?

Ha megrohan mint vadállat bennetek.

S körmét, fogát véretekkel festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból, miljomok!

Kaszát, ásót, vasvillákat fogjatok!

Az alkalom maga magát kinálja,

Ütött a nagy bosszuállás órája.

Ezer évig híztak rajtunk az urak,

Most rajtok a mi kutyáink hízzanak!

Vasvillára velők, aztán szemétre,

Ott egyék a kutyák őket ebédre!

Hanem még se!… atyafiak, megálljunk,

Legyünk jobbak, nemesebbek ő náluk;

Isten után legszentebb a nép neve,

Feleljünk meg becsülettel nékie!

Legyünk nagyok, a mint illik mi hozzánk,

Hogy az isten gyönyörködve nézzen ránk;

S örömében mindenható kezével

Fejeinkre örök áldást tetézzen.

Felejtsük az ezer éves kínokat,

Ha az úr most testvérének befogad,

Ha elveti kevélységét, czímerit

S teljes egyenlőségünk elismeri.

Nemes urak, ha akartok, jőjetek!

Itt a kezünk, nyujtsátok ki kezetek,

Legyünk szemei mindnyájan egy láncznak,

Szüksége van mindnyájunkra hazánknak.

Nem érünk rá várakozni, szaporán!

Ma jókor van, holnap késő lesz talán.

Ha bennünket még mostan is megvettek,

Az úristen kegyelmezzen ti nektek!