»Hogy fejedre pusztaságot hozzon

Isten átka, csalfa, bűnös asszony!

A ki által oly sötét gyalázat

Vonta éjbe a Kuruttyóházat.

Hittem asszony esküvő szavának

De hiszek már inkább karcsu nádnak,

Hogy kerengő forgószél viharja

Lenge szálát földre nem csavarja.

Szűzeséged a manó elhordta,

Nem köllesz már, hűtelen rosz borda!

Nem köllesz, maradj magadra, s engem –

Vagy látsz többé vagy sem életemben.«

Dörg Kuruttyó s üllőt, kalapácsot

És szöget, mit izzadván kovácsolt,

Hány a sátor minden szögletébe,

S nagy szitokkal ajakán kilépe.

Útnak indul, úgy ragadja lába,

Hogy fejér ló sem jutna nyomába.

Sír az asszony, a szegény ártatlan.

Messze a férj bujdos már távolban.