Jön az ősz, megy a gólya már,

Hideg neki ez a határ;

Röpűl, röpűl más országba,

Hol jobban süt a nap rája.

Hejh van oka a gólyának,

Hogy más hazát néz magának;

De, galambom, hogy elhagytál,

Nem t’om mi okot találtál.

Hív voltam én hozzád mindig,

Elejétől utójáig,

Nem volt szivemben ősz, tavasz,

Érted, mint a nyár, égett az.

S vajjon a kihez röpűltél,

Nem lesz-e annak szivén tél?

Megeshetik, szép galambom,

Noha neked nem kivánom.

Mert a gólya, ha visszaszáll,

Virító szép tavaszt talál;

Hejh de mire te visszaszállsz,

Csak puszta sírhalmot találsz.