Le a tenger fenekére

Merül a halász,

Lent a tenger fenekében

Gyöngyöket halász.

Nékem a boros pohárnak

Öble tengerem,

S gyöngy ha van tán dalaimban,

Az csak ott terem.

Bűnnek éje űlt a földön.

Jött a vízözön,

A viz által a bűn éje

Elseperve lön.

Búnak éje ül szivemben;

A bú éjjelét

– Bennem a viz tehetetlen! –

Csak bor mossa szét.

Nyári hévben a virágszál

Sanyarogva nő;

A virágot uj életre

Kelti langy eső.

Csüggedésben, tikkadásban

Langy esőm a bor;

Permetegje enyhe csöpjén

Vérem ujra forr.

Tettetés-e, vagy belösztön,

Vagy akármi más,

Csak hogy a halottra könyet

Ejteni szokás;

Engemet viz ott se érjen,

S már ha sirni kell,

Sirja hát hideg poromra

Könyét borkehely.

(Pozsony.)