Járnak, kelnek sokan zöld erdőben;

Vagyon a nap épen lemenőben.

Rózsákat fest utósó sugára

Dombtetőre, lombok sudarára.

De veszik ők mind ezt csekélyebbnek,

Semhogy rajta megörvendezzenek;

Párosult két vad galamb búgása –

Ebben fakad örömök forrása.

Járok, kelek én is zöld erdőben.

Nap lementén van gyönyörüségem,

Nap lementén, nap piros sugarán,

A mint játszik a lombok sudarán.

Csak ne volna galambok búgása –

Ebben fakad bánatom forrása;

Mert ha látom szép páros voltokat,

Megsiratnom kell árva magamat.

(Mező-Berény.)

-127-