‚Pajtás, te ettél, véres a fogad;

S mi szenvedünk éhségi kínokat.

Mogorva a tél, puszta a határ,

Rajt a vihar légparipája jár,

Csak ember és állatnak nincs nyoma…

De most beszélj: hol volt a lakoma?‘

Igy kérdi társát a farkassereg,

Kit érkezéskor üdvezeltenek.

A jóllakott nem késik szólani,

És tőle ily beszédet hallani:

»Ott a vityilló pusztaközepen,

Él a juhász és felesége benn.

A ház mögött pedig terűl az ól,

Honnan juhoknak bégetése szól.

E lakhoz éjszakának idején

Két útazó súhant. Egy úrfi s én.

A pásztornéra titkon foga fájt

Az úrfinak, s én éhezém a nyájt.

Ott sompolygott ő a kunyhó előtt.

Juhot nem kaptam én… megettem őt.«

(Kecskemét.)