A csaplárné a betyárt szerette,

De a betyár őtet nem szerette.

Csaplárnénak örökbe vett lyánya

Volt a betyár egész boldogsága.

A csaplárné ezt megirigyelte,

Irígységből a leányt elverte,

Elverte a háztól a világba;

Pedig ott kinn tél, fagy volt javába.

A szegény lyány ment egy kis darabot,

Aztán leűlt, űltében megfagyott.

Esett ez a betyárnak tudtára,

S csaplárnénak lett kínos halála.

Betyár ezért hóhérkézre került,

De nem bánta ő, még inkább örült;

Mert mióta a lyányt elvesztette:

Pipa dohányt sem ért az élete.

(Pest.)