Fürdik a holdvilág az ég tengerében,

Méláz a haramja erdő közepében:

Sűrű a füvön az éj harmatozása,

De sűrűbb két szeme könnyének hullása.

Baltája nyelére támaszkodva mondja:

»Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra!

Édes anyám, mindig javamat akartad;

Édes anyám, mért nem fogadtam szavadat?

Elhagytam házadat, földönfutó lettem,

Rablók, fosztogatók közé keveredtem;

Most is köztök élek magam szégyenére,

Ártatlan útasok nagy veszedelmére.

Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,

Örömest itt hagynám! de most már nem lehet:

Édes anyám meghalt… kis házunk azóta

Régen összeroskadt… s áll az akasztófa.«

(Pest.)

-149-