Hát hogymint vagytok otthonn, Pistikám?

Gondoltok-e ugy néha-néha rám?

Mondjátok-e, ha estebéd után

Beszélgetéstek meghitt és vidám,

Mondjátok-e az est óráinál:

Hát a mi Sándorunk most mit csinál?

És máskülönben hogy van dolgotok?

Tudom, sokat kell fáradoznotok.

Örök törődés naptok, éjetek,

Csak hogy szükecskén megélhessetek.

Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik

Az emberekben: jégre nem viszik.

-161-

Mert ő becsűletes lelkű, igaz:

Azt gondolá, hogy minden ember az.

És e hitének áldozatja lett,

Elveszte mindent, a mit keresett.

Szorgalmas élte verítékinek

Gyümölcseit most más emészti meg.

Mért nem szeret ugy engem istenem?

Hogy volna mód, sorsán enyhítenem.

Agg napjait a fáradástul én

Mily édes-örömest felmenteném.

Ez fáj nekem csak, nyúgott éltemet

Most egyedűl ez keseríti meg.

Tégy érte, a mit tenni bír erőd;

Légy jó fiú, és gyámolítsad őt.

Vedd vállaidra félig terheit,

S meglásd, öcsém, az isten megsegít.

S anyánkat, ezt az édes jó anyát,

Oh Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!

Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom;

Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;

De megmutatná a nagy veszteség:

Ha elszólítná tőlünk őt az ég…

E néhány sorral érd be most, öcsém,

Én a vidámság hangját keresém,

És akaratlan ilyen fekete

Lett gondolatjaimnak menete;

S ha még tovább fonnám e fonalat,

Szivem repedne a nagy kín alatt.

Más levelem majd több lesz és vidám,

Isten megáldjon, édes Pistikám!

(Pest.)