Oh, ez az ostoba falusi nép!

Irják, hogy majd feljőnek Pestre. Szép.

S meglátogatnak. Még szebb. Jőjetek.

Hanem meg is szököm előletek.

Pompás mulatság lenne. Képzelem.

Bejárnák Tolnát, Baranyát velem.

Vezetném őket, mint nyájt a szamár.

Jaj, ha tudnák, mint várom őket már.

Jeles család is. Annyit mondhatok.

Körében borzasztóan mulatok.

A táti, ez derék legény. Derék.

Az embert mostan is magázza még.

S mily érdekes hallgatni, hogyha szól

Trágyárul, béresekről, gyapjuról.

És kérdi tőlem: hogy kel most a zab?…

A búza?… árpa?… széna?… krumpli?… bab?…

Költői dolog mindenek felett,

Csak ugy hizik tőlök a képzelet.

A mámi, ez már művelt egy személy.

Még az irodalomról is beszél.

Könyvtára van szobája ablakán.

A könyvtár dísze Szigvárt, Kártigám,

És a kisasszony, oh be kellemes.

Mint a sült rák, olyan szemérmetes.

Mindig pirúl. S mi bájjal társalog.

»Igen« s »nem« nála az egész dolog.

Vigan vagyunk. Valóban. Ha ezek

Meglátogatnak, majd lesz élvezet.

(Pest.)

-165-