(Barabás rajzához.)

Szent Kleófás!

Milyen karaván…

Nem lehet más,

Mint oláhczigány;

Avvagy e szép utazási rend

S pőre purdék serege mit jelent?

Ott huzódik a diszes csapat

Hosszu sorban zöld erdő alatt;

A családfő vén, kehes lovon,

Kit kötőfékszárnál fogva von

Ügygyel-bajjal egy izmos legény…

No hisz izzad még az is szegény!

Mert bizony már régen lehete,

Hogy gabanczuk a csikófogat

Elhullatta… s most mi élete?

Koplalásban tölt gyásznapokat.

Ily esetben aztán ép erő

Nem tudom, hogy volna nyerhető.

S a mi több, ki rája nehezűl,

Nem csak a jó dáde egyedűl:

Oldalain egy-egy tarisznya lóg,

S mindenikben rajkók láthatók;

Ki-kidugván borzas fejöket,

Pityeregnek szörnyü éneket,

Mert helyök nem legkényelmesebb;

A gyaloglás? még keservesebb!

Ugy sipognak, mint az orgona,

S tudja isten, meddig tartana?

De nagyapjok hátra-hátra rúg,

S meglapulnak szépen a fiúk.

Megy megettök férj, menyecske, lyány

Egymás mellett és egymás után.

Ki bagóz, ki füstöt ereget,

Képezőleg terhes felleget,

Mely szemet rág, s fojtja a tüdőt.

Tán dohányuk paprikában főtt.

Leghátul kóczmadzagon pedig

Egy lopott malacz hetvenkedik.

Boldogúlni nem lehet vele!

Sejti tán, hogy napja alkonyúl,

Azért viseli magát oly roszúl.

De segít a meszelő nyele,

Melylyel a derék családanya

Nagy vitézül neki rohana.

-152-

Igy intéznek bátor lépteket

Faluvégtől falu végeig.

Ily hős népet mi sem rettegtet…

Csak a szél! ezt megsüvegelik.

S okosan! mert e kaján elem

Mértéken túl emberségtelen.

Néha rájok a midőn akad:

Súg fülökbe olyan dolgokat,

Hogy lábszárok is remeg bele,

Mintha volna nyárfa levele.

De ha szél úr könnyü szekeren

Gyors lovakkal más vidékre hajt:

Régi kedvök ismét ott terem,

S fumigálnak minden földi bajt.

(Pest.)