Üdvezellek ifju pályatárs,

Pályatársam s szeretett barátom!

Egykor én te rólad jósolék,

S jóslatom most teljesedni látom.

Láttam egykor egy kis felleget,

S megmondtam, hogy ebből fergeteg lesz.

E kicsiny felhőcske te valál,

És most villámterhesen közelgesz.

Jőj és ontsd lelked villámait,

S lángjaikkal gyújtsd föl a világot;

Rendüljön meg a föld, a midőn

Mennydörgő jelszódat elkiáltod.

Hogyha majd villámlasz s mennydörögsz,

Jőnek ellened zudúló hangok;

Mert ha nagy az égiháború,

Félre szokták verni a harangot.

De azért dúl a vihar tovább

Minden félrevert harang daczára.

Igy, barátom, te se hajts ama

Jajveszéklő emberek szavára.

Ekkép kellett volna nekem is

Tenni sokszor ostromolt pályámon.

Én e tehetetlen hangokat

Figyelemre méltatám. Sajnálom.

Eh, megtörtént, mit sajnálkozom?

Hadd szorítsam jobbod, ifju bajnok,

Én, ki ilyen rokonszellemű

Pályatárs után már rég sohajtok.

Fölléptél. Ez engem megujít,

Hogy a sorompók közt ketten állunk.

Most, barátom, küzdjünk, hadd legyen

Győzedelmünk vagy vitéz halálunk!

(Pest.)

-210-