Elmondom, mit eddig

Rejtve tartogattam,

Mint gyöngyét a tenger

Legmélyebb habokban.

Halld meg, drága gyöngyöm,

Szép, szelíd galambom!

A mit érezék és

Szenvedék, elmondom.

Éreztem szerelmet,

S szenvedtem miatta,

És nagy volt szerelmem,

Nagy szivem bánatja.

Bánatom s szerelmem,

Ez ikertestvérek

Engemet gyötörni

Általad levének.

Szigorú körülmény

Ajkamat lezárta,

Hogy ne jőjön titkom

Senkinek tudtára.

Oh, minő teher volt

Azt eddig viselnem!

Hányszor volt alatta

Roskadóban lelkem!

Mint a napfény elvesz

Felhők fátyolában,

Képedet szivemben

Eltemetni vágytam.

Könnyü szél pusztitást

Tészen a felhőben,

S felsüt a nap akkor

Annál égetőbben.

Sőt hazudtam többször

Másokért szerelmet;

E hazugság által

Csak nagyobb kinom lett. –

S most tudsz mindent, a mit

Éreztem, szenvedtem;

Fogsz-e vígasztalni

Nyájas feleletben?

Szólj, üdvességemnek

Megváltó keresztje!

Nem nyilik meg ajkad!

Semmit sem felelsz-e? – –

Oh, mikép felelnél,

Hiszen néma nyelvvel…

Kiterítve… holtan…

Koporsóban fekszel!

(Pest.)