Kéket mutatnak még a távol erdő

Virító fáin a zöld levelek?

Tajtékzik még a Duna, mint szilaj mén?

Ha vakmerő harczosként rajt teremvén,

Kergetni kezdi őt a fergeteg.

Pirúl a szép menyasszony még, a hajnal?

Ha vőlegényét várja, a napot;

S harmatkönnyűket sír még a bús özvegy,

Az éj? midőn a csillagokhoz fölmegy,

És látja a sok árva magzatot.

Megmérhetetlen látköröm volt egykor,

Hanem most már nem látom ezeket:

Az a kis domb, mely kedvesem takarja,

Rám nézve kél átláthatlan magasra,

S elrejt előlem földet és eget.

(Pest.)