Most már mulassatok, kedves barátim,

Az én mulatságomnak vége van;

A tréfaságok, az elmés beszédek,

Az ének, a bor, mind haszontalan.

Az embernek mért is van gondolatja?

Lássátok, én oly bolond vagyok:

Mikor legvígabb a jelen, jövőbe

Ragadnak rögtön a gondolatok.

Az a jövő! az a kegyetlen szélvész,

Mely szétzilál bennünket, szerteszét;

S lesz-e azontúl még találkozásunk?

Vagy halljuk-e csak egymásnak hirét?

Igen, halljuk! majd elbeszéli a hír:

Ez és ez és ez nyugszik… oda lenn…

Haszontalan história az élet!

Miért is van, vagy mért nem végtelen?

(Pest.)