Tizenkettőt ütött az óra,

Fölébredék a harangszóra,

És ím sötét szobámban egy

Fejér alak

Föl- és lemegy…

Te vagy, te vagy, kit annyit vártalak,

Te vagy, boldogságom fájának

Idő előtt lehullt gyümölcse!

Jer, karjaim kitárva állnak,

S kész ajkam, hogy csókját ajkadra hintse,

Jer, elröpűlt kedves galambom!…

De szólt a lyányka halk, fájdalmas hangon:

»Megállj, megállj! előbb megkeresem

Elvesztett életem;

Lásd, élet nélkül ott a sírban

Fekünni olyan szomorú dolog:

Ott oly sötét és oly hideg van…

Én újra élni akarok;

Megkeresem

Elvesztett életem.

Nincs nálad?

Add vissza, kérlek, hogyha megtaláltad.« –

Oh nincs az nálam,

Meg nem találtam,

Meg nem találtam drága életed!

De hogyha az enyém kell: íme vedd!…

S átadni akarám

Tulajdon éltem,

De már a látomány

Eltűnt az éjben.

(Pest.)