Sept. 7. 1846.

Hát e falak közt hangozának

Nagy szavaid, oh Kölcsey?…

Ti emberek, nem féltek: épen

E szent helyet ily nagy mértékben

Megszentségteleníteni?

Nem féltek-e, hogy sírgödréből

Kikél a megbántott halott?

Hogy sírgödréből ide jő el,

S – hogy hallgassatok – csontkezével

Szorítja össze torkotok?

Nem, ő a sírt el nem hagyandja;

De lenn, sírjában, nem hiszem,

Hogy könnyei ne omlanának

Éretted, te az aljasságnak

Sarába sűlyedt nemzetem!

Mily szolgaság, milyen hizelgés!

S mindig tovább mennek, tovább,

S ki legszebben hizelg, az boldog. –

Ha már kutyákká aljasodtok:

Miért nem jártok négykézláb?

Isten, küldd e helóta népre

Földed legszörnyűbb zsarnokát,

Hadd kapjon érdeme dijába’

Kezére bilincset, nyakába

Jármot, hátára kancsukát!