Vén torony áll a rónaság felett…

Letűnt századba visz a képzelet.

Kevélyen néztek hajdan e falak,

Mert ormukon szent jelt tartottanak.

A szabadság zászlója volt e szent jel!

Csak játszott a viaskodó szelekkel.

Piros szárnyát hivólag lengeté,

S kiben vér volt, elszántan jött elé.

-310-

Gyült a toronyba a sok ifju bajnok,

Harcz-öltözetnek csillogása rajtok,

De fegyveröknél sokkal fényesebben

Sugárzott a hős bátorság szemökben.

»Markunkban a kard, s benne lesz, a mig

Szemfényünk vagy rablánczunk megtörik!«

Ezt harsogák, s mely ekkor kinn zugott,

A mennydörgés e zaj viszhangja volt. –

A sírba dőlt egy századév ezóta,

Nincs a toronynak többé lobogója.

A szabadsági zászló lebukott,

Ti is alusztok, dicső bajnokok.

Kik szabadon inkább elestetek,

Semhogy rabszolgaságban éljetek.

A torony áll még egyes-egyedűl,

Ez is maholnap már halomra dűl.

Idétlen rom, mogorva, puszta váz,

Falai között senki sem tanyáz.

Csak a holt század fekszik odabent,

Szemfödele a hosszu, méla csend.

(Szalonta.)