Miljók nevében emelem szavam,

Miljók nevében mondom el neked

A köszönet, a hála szavait,

Hős pályatársam, lelkem rokona:

A nép nevében! melynek híve vagy,

Melyért csatázol bátran és vitézül.

Szentebb, mint a keresztes-háborúk,

Szentebb a harcz, a melyet vív e század,

Melynek te, mint én katonája vagy.

Ott fekszik, mint egy új Prometheus,

Évezred óta a bilincsre-vert nép,

És rágja máját a saskeselyű,

És vérzi lábát és kezét a láncz.

Le fogjuk rázni róla a vasat,

S elűzzük tőle a saskeselyűt!

Mienk, mienk lesz majd a győzelem,

Mert jó az ügy, mely fölfegyverze minket,

Mert a jó ügynek végre győzni kell.

Az ellenségé még a hatalom,

Kicsiny, kicsiny még a mi seregünk, de

A kik vagyunk, mind elszánt férfiak,

S ha ott a többség, itten az erő,

Mert a mi fegyverünk az élesebb,

Mert az igazság a mi fegyverünk.

S nem volna messze már a diadal,

Ha minden harczos olyan volna, mint te,

Szavával olyan fél-mindenható!

Föl, föl, barátom, hangoztasd szavad,

Áraszd ki lelked e lángözönét,

Hogy föllobbantsd a rokon szívekét,

S hogy szétégesd az ellenség hadát!

Dörögd a gőgnek és a butaságnak

A rá jövendő végítéletet.

Föl, föl, barátom, csüggedetlenűl

S nem tántorogva egy pillanatig sem!

A díj a melyet egykor aratunk,

Küzdelmeinkhez méltó díj leszen…

De mit beszélek? mért említem ezt?

Nem fáradunk mi jutalom-reménynyel,

Mint a hazugság aljas zsoldosi,

De önzés nélkül, isten-ihletésből,

Mint hajdanában az apostolok!

(Koltó.)