Van biz ott a sok rosz között,

Van jó tanító is;

Volt nekem sok rosz tanítóm,

Volt nekem egy jó is.

Meg is maradt a fejemben,

Úgy emlékszem rája,

Mintha vén kopasz fejével

Most is itten járna.

Kopasz volt az istenadta,

Nem tehetek róla;

Vén legény volt, ifjusága

Régen elvirúla.

Elhervadtak virágai,

Egy maradt meg épen,

Egy nagy bazsarózsa nyílott

Az orra hegyében.

Talán minden reggel ujra

Kivirult az orra,

De nem csoda, mert gondosan

Táplálgatta borral.

Már hiába, ha ez olyan

Különös plánta volt,

Hogy nem szivelt egyebet, mint

Pinczei harmatot.

Ez alatt az orr alatt egy

Nagy bajúsz ácsorga,

Egyik rúdja égbe készült,

Másik le a porba.

A bajúsz alatt szája volt,

Szájában pipája,

Lapátnak is beillett vón

Köpczös szopókája.

Zrínyijét még valamikor

Árpád idejében

Készitették, semmi szín sem

Volt már a szinében.

Gombok voltak akkorák rajt,

Mint egy-egy pogányfej,

Használták is tán a török

Hadban buzogány helytt.

Mindenféle zsinórral úgy

Ki volt kanyargatva,

Hogy a mennydörgős mennykő is

Eltévedett rajta.

A szabó jó szűkecskére

Szabta a nadrágot,

De azért egy kicsit még is

Pötyögősen állott. –

Hosszan bajlódtam tán vele,

De megérdemelte,

Mert szörnyen jó ember volt az

Istenteremtette.

Olyan jó tanító volt ő,

A milyen csak kellett,

Esztendőn át asztal alatt

Hevertek a könyvek.

Ha leczkémből fél betűt sem

Tudtam felmondáskor,

Azzal vigasztalt, hogy se baj,

Megtanulom máskor.

-369-

Ki is mutattam iránta

Jószivűségemet,

Vittem neki ajándékot,

Mikor csak lehetett.

Lelopkodtam sonkát, kolbászt

Saját kéményébül,

Ez volt ajándékom, s ő még

Meg is hítt vendégül!

(Pest.)