Ott álltok a teremnek küszöbén,

Melyből a nemzet sorsa jön ki majd,

Megálljatok, ne lépjetek be még,

Hallgassátok ki intő szózatom…

Egy ember szól, de milliók nevében!

Az a hon, melyet őseink szereztek

Verítékökkel s szívök vérivel,

Az a hon többé nincs meg, csak neve

Bolyong közöttünk, mint a temetőbül

Éjféli órán visszajött kisértet…

Az a hon többé nincs meg, falait

-394- Elmorzsolák a mult kor férgei,

S az uj vihar szétfújta födelét,

S lakói most az ég alatt tanyáznak,

Mint a vadállat és mint a madár.

Mit őseink egy ezredév előtt

Tevének, azt kell tenni most ti nektek

Bármily erővel, bármily áldozattal,

Bár mind egy szálig elvesztek belé,

Hazát kell nektek is teremteni!

Egy új hazát, mely szebb a réginél

És tartósabb is, kell alkotnotok,

Egy új hazát, ahol ne légyenek

Kiváltságok kevély nagy tornyai,

Sötét barlangok, denevértanyák,

Egy új hazát, hol minden szögletig

Eljusson a nap s tiszta levegő,

Hogy minden ember lásson s ép legyen.

Nem mondom én: a régi épületnek

Dobjátok félre mindenik kövét,

De nézzetek meg minden darabot, mit

Alapnak vesztek, s a mely porhatag már,

Vessétek azt el kérlelhetlenűl,

Bármily szent emlék van csatolva hozzá,

Mert jaj a háznak, mely alapba’ gyönge,

Mert fáradástok akkor hasztalan lesz,

Egy percz jöhet, s az épület ledől,

S rosz gazda, a ki mindig ujra épit,

S ma vagy holnap, de végre tönkre jut.

Számot vetett-e mindenik magával,

Minő dologra szánta el magát?

Nagy a dicsőség, melyet mindegyik

Szerezhet itten, de tudjátok-e,

Csak nagy munkáért jár ez a dicsőség!

A kit nem égő honfiérzelem

És tiszta szándék vezetett ide,

Kit a hiúság vagy silány önérdek

Csábít e helyre, az szentségtelen

Lábbal ne lépjen e szentelt küszöbre,

Mert hogyha egyszer átlép és kijő majd,

Átok s gyalázat lesz kisérete,

Melylyel haza s később a sírba megy. –

Ti, kik szivébül bálványistenek

Ki nem szoriták az igaz nagy istent,

Kiknek szivében a honszeretet

Mint szentegyházi oltárlámpa ég,

Eredjetek be és munkáljatok,

Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés,

Hogy bámultában, majd ha látni fogják,

Megálljon rajta a világ szeme,

A bennlakókat vallja boldogoknak

És istenítse a kik épitették!

(Pest.)