Ilyen asszony való nékem,

Mint az én kis feleségem,

Eszemadta kis barnája,

Te vagy a világ rózsája.

Nem vagyok az, a ki voltam,

A ki annyit szomorkodtam;

Csillagos ég az életem,

Ezt is neked köszönhetem.

Édes szemed mosolygása

Örömömnek kutforrása,

Többet ér egy tekinteted,

Mint a tavasz, mikor legszebb.

Meg is érem minélelőbb,

Megérem én azt az időt,

Hogy a hová lépsz, kedvesem,

Lábad nyomán virág terem.

Ha dicsérni akarnálak,

Sokfélének mondhatnálak,

Nem mondalak én egyébnek,

Csak az isten remekének!

(Pest.)