Bizony mondom, hogy győz most a magyar,

Habár ég s föld ellenkezőt akar!

Azért nem győzött eddig is e hon,

Mert soha sem volt egy akaraton;

Most egy a lélek, egy a szív, a kar…

Mikor győznél, ha most sem, oh magyar?

Egy ember a haza, s ez halni kész,

S ezért, oh népem, ép ezért megélsz,

S dicső lesz élted, boldog és szabad,

A milyen senkié a nap alatt!

S én bátran állom a csaták tűzét,

Tudom, hogy a golyó nekem nem vét,

Tudom, hogy a sors őriz engemet,

Hogy engemet megölni nem lehet,

Mert én leszek, nekem kell lenni, ki

Ha elleninket mind a föld fedi,

Megéneklem majd diadalmadat,

Szabadság, és a szent halottakat,

A kiknek vére volt keresztvized

S halálhörgése bölcsőéneked;

Meg kell, hogy érjem azt a szép napot,

Midőn áldásodat reánk adod,

S mi annyi átokteljes év után

Sirunk, mosolygunk az öröm mián,

Midőn, mit eltört lánczunk ád, a nesz

Egy szabad nemzet imádsága lesz!

Meg kell, hogy érjem azt a nagy napot,

A melyért lantom s kardom fáradott!

(Maros-Vásárhely.)