Négy nap dörgött az ágyu

Vizakna s Déva közt,

Ott minden talpalatnyi

Földet vér öntözött!

Fehér volt a világ, szép

Fejér hó este be,

Úgy omlott a piros vér

A fejér hóra le.

Négy hosszu nap csatáztunk

Rettentő vad csatát,

Minőt a messzelátó

Nap csak nagynéha lát.

Mindent megtettünk, a mit

Kivánt a becsület…

Tízannyi volt az ellen,

Győznünk nem lehetett.

Szerencse és az isten

Tőlünk elpártola,

Egy pártfogó maradt csak

Velünk: ez Bem vala.

Oh Bem, vitéz vezérem,

Dicső tábornokom!

Lelked nagyságát könnyes

Szemekkel bámulom.

Nincsen szóm elbeszélni

Nagy hősiségedet,

Csak néma áhitattal

Szemléllek tégedet,

S ha volna ember, kit mint

Istent imádanék,

Meghajlanék előtted

Térdem, meghajlanék.

S nekem jutott a vészes

Dicsőség, hogy veled

Járjam be, oh vezérem,

A csatatéreket.

Te melletted lovaglék

A harcz veszélyiben,

A hol az élet pusztul

És a halál terem.

Sokan elhagytanak, te

Rendíthetetlen agg,

De úgy-e téged, úgy-e

Én el nem hagytalak?

S lépésid mind halálig

Követni is fogom,

Oh Bem, vitéz vezérem

Dicső tábornokom!

(Debreczen.)