A könyvnyomtatás meghonosítása Magyarországon. Hessz András, az első magyar könyvnyomtató. Magyar könyvnyomtatók külföldön. (1472–1534.)
Hazánkban a reneszánszműveltség Mátyás király alatt érte el tetőpontját. Tudjuk, hogy Mátyás király nemcsak bölcs és igazságos uralkodó volt, hanem tudós és felvilágosodott férfiú s mint ilyen hő pártfogója volt a tudománynak és a művészeteknek. Udvarában állandóan olasz tudósok és művészek tartózkodtak, kik nagy befolyást gyakoroltak az ízlés finomulására és a műveltség elterjedésére.
Ilyen körülmények között csak természetesnek kell találnunk, hogy hazánkba a könyvnyomtatást is hamarosan behozták. Meghonosítója Karai László budai prépost, alkancellár volt. Hogy és miképen jutott ehhez az emlékezetes szerephez, az az alábbiakból tűnik ki. Karai Lászlót 1470-ben a király mint rendkívüli követet küldte a pápához Rómába s az örök városban időzvén, megtekintette a Masszimo-palotában működő nyomdát, melyet 1467-ben két német könyvnyomtató állított fel. E nyomda híre kiválóan díszes kiállítású könyvei révén akkor már igen el volt terjedve. Nagyon hihető tehát, hogy tudós Karai Lászlóban felébredt az óhajtás, hogy hazánk se nélkülözze tovább a könyvnyomtatást, melynek segítségével a tudomány és a műveltség szélesebb körben terjeszthető.
Amilyen gyorsan felismerte a könyvnyomtatás nagy jelentőségét, olyan gyorsan meg is valósította óhajtását. Rögtön tárgyalásba bocsátkozott a nyomda egyik német munkásával, Hessz Andrással, avégből, hogy Magyarországon állítson fel nyomdát. A nyomda berendezésének költségeit Karai László magára vállalta. Igy megegyezvén, Hessz András azonnal útra -14- kelt és 1472-ben Budán, a prépostság egyik épületében felállította a nyomdát. A nyomda felállítása azonban nem volt könnyű dolog. S ezen nem is lehet csodálkozni, mert hiszen nálunk akkor még nem ismerték a könyvnyomtatást. Hessz András csak nagy küzködések árán tudta a legszükségesebb eszközöket beszerezni, a betük vésésére pedig egyáltalában nem talált megfelelő embert. Próbálkozott ugyan egy budai ötvössel, kinek római nyomtatványokat adott mintának, hogy ezeknek gömbölyű, olasz betűit utánozza, de az nem igen sikerült. A rajz finomságát, a vésés éles szabatosságát nem volt képes utólérni.
Hessz Andrást egyébiránt is csalódás érte. A király és a főurak, kiknek pártfogására a legjobban számított, nem igen törődtek a nyomdával. Mátyás király meg épenséggel távol tartotta magát. Persze, a király inkább gyönyörű és nagy művészettel kidolgozott kódexeiben lelte örömét, az egyszerű betűvel nyomtatott könyv nem igen volt kedvére. Nem tudta finoman kifejlett szépérzékét kielégíteni.
Igy tehát egyedüli pártfogója Karai László volt, ki őt meghívta. Csakhogy ő nem volt képes a nyomdát munkával ellátni. Hessz András mindezt látván, saját kockázatával maga vállalt munkát. Még pedig olyan könyvnek a kinyomatására gondolt, mely általánosabb érdeklődésre tarthat számot. Erre csakhamar rájött. Felismerte a magyarnak kiváló kegyeletét nemzete multja iránt s így elhatározta, hogy elsőnek a magyar nemzet történetét bocsátja közre. Ez a könyv «Chronica Hungarorum» cím alatt 1473 junius 5-én, nagy 8-rét alakban 67 levél terjedelemben és pergamen vastagságú papiron nyomva, meg is jelent. Általában azonban «Chronicon Budense» cím alatt ismeretes. A könyv záradéka így hangzik: «Finita Bude Anno dni M. CCCC. LXXIII. in uigilia panthecostes: per Andreā Hess.» Hogy ki volt az írója, azt még mostanáig sem derítették fel. A könyv ugyan Karai Lászlónak van ajánlva, de ez még korántsem bizonyítja, hogy ő írta volt. Ezt az ajánlást Hessz András egyedüli pártfogójához, a vele tanusított jóindulatért, inkább hálából intézhette. E könyvészeti tekintetből ritka kincsből mindössze 9 példány ismeretes s ezekből 3-at Magyarországon őriznek.
Hessz András ezenkívül még egy-két nagyobb műnek a közrebocsátását tervezte, de azt már nem valósította meg. -15- Lehetséges, hogy első könyvével, mely egyúttal az utolsó is volt, nem érte el a várt eredményt, mert rövid időre reá a nyomda működése megszűnt, ő pedig nyomtalanul eltűnt.
Az első magyar nyomda megszüntével hazánk ismét évtizedeken keresztül nyomda nélkül maradt. Azonban 1472-től 1494-ig külföldön működött számos magyar könyvnyomtató, kik közül legtöbbnek saját nyomdája volt. A különös azonban az, hogy ezek a külföldön működő magyar könyvnyomtatók a hazájukat csak némileg is érdeklő műveket egyáltalában nem adtak ki. Panzer György «Annales Typographici ab artis inventae origine ad unum MD. – Norimbergae 1794–1796» cimű műve szerint a következő magyar könyvnyomtatók működtek külföldön: Sziebenbürger Tamás (1472–1481), Raab András (1476–1486), Bernardus de Dacia (1478), Petrus Ungarus (1482), Garai Simon (1491) és Basay C. (1494).
A budai nyomda után a magyar szent korona országainak területén újabb nyomda 1507-ben Horvát- és Szlavonországban, Zenggben állíttatott fel, Szenjánin Gergely által. Itteni működéséről csak egy horvát nyelvű mű ismeretes. Sziléziában nemrég felfedeztek egy ismeretlen művet, melyet 1494-ben Zenggben nyomtattak, de hogy ki által, azt mindeddig nem állapították meg. Eszerint tehát Zenggben már 1494-ben volt nyomda. De az is lehetséges, hogy a nyomdahely költött. Utána Zágrábban működött egy Oderburgi Kraft Hermayor nevű vándor-könyvnyomtató, kitől szintén csak egy mű maradt reánk.
