A magyar könyvnyomtatás 1712-től a kiegyezésig. (1712–1867.)

A magyar könyvnyomtatásnak ezen harmadik korszakát 1848-ig a privilegiumok korának nevezhetjük. Mindjárt e korszak elején, 1715-ben III. Károly Bécsben kelt kiáltványával elrendelte, hogy: «Tiltatik oly könyvnyomtatók letelepedése, kik nem becsületes és tisztességes egyének, valamint azok, kik vonakodnának az általunk rendelt eskü letétele által minket arról biztosítani, hogy a birodalmi rendeleteket mindig szigorúan megtartani el nem mulasztandják. Meghagyjuk, hogy minden nyomdához értelmes és tudományos cenzorok neveztessenek, kiknek kötelességükké tétessék, hogy a nyomtatványok figyelmes átolvasása után azokat az író, költő, kiadó és könyvnyomtató kereszt- és vezetékneve, valamint az évszám és város megnevezése nélkül sajtó alá bocsátani vagy eladni ne engedjék, ellenkező esetben a kiadó, író és könyvnyomtató vagyonával, becsületével, testével, ingóságaival, vagy vérével kiméletlenül bűnhödni fog». Ezek mellett a rendszabályok mellett működtek a magyar könyvnyomtatók több mint egy századon át. Bár a XVIII. század végén Mária Terézia s később fia, II. József enyhítettek a szigorú rendszabályokon, de végleg mégsem törölték el.

A cenzurát, mely 1540 óta kisebb, majd nagyobb mérvben állandóan működött, intézményileg III. Károly hozta be. Azelőtt privilegium nélkül is működhettek a nyomdák, de alatta már nem.

A privilegiumok behozatala azonban korántsem vált hasznára a magyar irodalomnak. Mindjárt e korszak elején hanyatlás állott be és a magyar irodalom a pusztán szükségleti irodalom nivójára sülyedt. Azonban ez a jelenség részben az akkori közviszonyokkal is hozható kapcsolatba. De a latin irodalom virágzóbbá vált. Ugyanis ebben az időben a jezsuita nyomdák fejtettek ki nagy tevékenységet és igyekeztek befolyásukat minél szélesebb körben biztosítani. Ez abban is megnyilvánult, hogy könyveiket a múlt századbeliektől eltérőleg sokkal kisebb, könnyebben kezelhető alakban állították elő, bizonyára azzal a célzattal, hogy olcsóbban adhassák és ezáltal a közönség nagyobb rétegét megnyerjék. -36-

A XVIII. század elején, de különösen második felében, amikor Mária Terézia a jezsuita-rendet feloszlatta és nyomdáikat megszüntette, egész sereg német könyvnyomtató vándorolt be, kik azután a mindmélyebbre ható szellemi műveltség terjedésével és a csendesebb politikai idők beálltával hazánk nagyobb városaiban felállították nyomdáikat, melyek közül néhány még ma is működik.

Hogy a magyar könyvnyomtatás a XVIII. század végén nagyobb arányú lendületet vett, mutatja az is, hogy ekkor már mintegy 40 helyen létezett papirmalom, de azok együttesen nem készítettek annyi papirt, hogy a belszükségletre elég lett volna.

A XIX. század elején a magyar könyvnyomtatásban már nekilendült a művészi irány. Ezt mindenesetre nagy részben előmozdították az újabb találmányok és a modernebb gépek alkalmazása.

Azonban nagyjelentőségű kimenetele volt a magyar könyvnyomtatás további fejlődésére az 1848-iki márciusi eseményeknek, melyek a sajtót szabaddá tették.

Ezen rövid általános vázolás után lássuk mármost e harmadik korszak nevesebb könyvnyomtatóit és nyomdáit.

A XVIII. század folyamán a legnagyobb tevékenységet a kassai és a nagyszombati akadémiai nyomda fejtette ki, mely nyomdák a jezsuiták kezében voltak. Különösen utóbbi az említett időszak alatt annyit termelt, mint a többi összes magyarországi nyomdák együttvéve. Működésüknek Mária Terézia vetett véget, ki a jezsuita-rendet 1773-ban feloszlatta.

Kolozsvárott a ref. főtanoda egyesített nyomdája működött. Ugyanis Misztótfalusi Kis Miklós halálával örököseitől gróf Bánffy Miklós vette meg a nyomdát és átadta a ref. főtanodának és eklézsiának egyenlő joggal való haszonélvezetre. Ez a nyomda a már létező ref. főtanodai nyomdával egyesíttetett, melyet azután Telegdi Pap Sámuel vett haszonbérbe és vezetett 1731-ig. A nyomda majdnem a XIX. század végéig volt a ref. főtanoda birtokában és végleges feloszlatásáig állandóan képzett könyvnyomtatók vezették. De a mindenkori bérlők, illetve vezetők felsorolását és működésük vázolását mellőzzük. Az egyháztanács 1710–1742. évi jegyzőkönyvéből azonban mégis ideiktatjuk a nyomda vizsgálatára vonatkozó pontját, mely szerint, «meghagyatik, hogy a Collegium Curatorai egyetértve -37- a püspökkel, a Typographia számára cedált házat primo quoquo tempore vizsgálja meg, azon három rendbeli Typographica Officináknak kivántató épületeket és commoditásokat intézze el: mennyi securitással állíttathatik fel, a Consistoriumot informálja, azalatt az Isten hírével hozzáfogván, azt minél hamarabb felállítsa és mindenik rendbeli Typographia distincte ac specifice hitelesen minden hozzátartozó eszközöket registráltatván s a betüket speciesek és gradusok szerént megvizsgáltatván és a fennlevő defficultások iránt tiszt. Superintendens atyánkfiával megegyezvén, oda ugyancsak a Szathmári Sándor uram kezébe és directiója alá resignálja, egyszóval a Typographia felállításában Isten dicsőségére mindeneket kövessen el; meghagyván, hogy azokra jó gondot viseljen, az exemplárokat jobban mint eddig, correcte és nitide igyekezzék kibocsátani, és evégre coadjutora Pataki József mellett jó erkölcsű, serény és accuratos legényeket tartson». A személyzetre vonatkozó utasítás az, mely a legjobban megragadta figyelmünket. Arra enged ugyanis következtetni, hogy az egyháztanács pontos és gyors munkát követelt és hogy efölött szigorú ellenőrzést is gyakorolt.

Mint már fennebb említettük, Töltési István Debreczenből Komáromba ment. Itt még 1686-ban saját nyomdát állított fel. Komáromi működésének egyik nevezetes mozzanata, hogy 1705-ben szabadalmat kapott az ismert «Komáromi Kalendárium» kiadására. Nyomdája 1718-ban szünt meg. Utána 1721-ben Turóczi Mihály működött itten, majd 1740-ben Schmid János Miklós, kinek 1736-ban Sopronban volt nyomdája. Komáromban azután majdnem 50 évig nem volt nyomda. Csak 1789-ben állított fel itten fióknyomdát Weber Simon Péter pozsonyi könyvnyomtató, mely 1795-ben Weinmüller Bálint birtokába ment át.

Pozsonynak, úgy mint a múlt században, e században is voltak kiváló könyvnyomtatói. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Pozsonyban 40 évig szünetelt a könyvnyomtatás és csak 1715-ben állított fel ismét nyomdát Royer János Pál, ki külföldről vándorolt be. A nyomda azonban csak 1720-ban kezdte meg működését, mert akkor kapta meg az engedélyt. Itten nyomtatta Bél Mátyás «Nova Posoniensis» című lapját, melyet 1721-ben indított meg és 2 évig tartott fenn. Royer János Pál 1737-ben bekövetkezett halálával a nyomdát özvegye vezette -38- 1740-ig. Utána pedig veje, Bauer Károly József 1743-ig. Azután Royer Ferenc Antal birtokába jutott, kitől 1750-ben Landerer János Mihály budai könyvnyomtató vette meg.

Ezekután áttérhetünk a Landerer könyvnyomtató család budai nyomdájának történetére.

Az eddig elmondottakból tudjuk, hogy Budán, mióta az ottani, de egyszersmind hazánk első nyomdája megszünt, újabb nyomda nem volt. A második budai nyomdát 1724-ben, tehát 251 évvel az első után, Landerer János állította fel.

Mielőtt azonban tovább mennénk, nem lesz érdektelen felemlíteni, hogy Heyll Quirinusz német könyvnyomtató már 1689-ben foglalkozott egy Budán felállítandó nyomdának a tervével, de a folyamodványára kapott kedvezőtlen válasz következtében szándékáról lemondott. Hogy miképen jutott Heyll Quirinusz erre az eszmére és mi okozta visszalépését, annak érdekes történetét Takáts Sándor «Egy budai könyvnyomda felállításának terve 1689-ben» című cikke nyomán (megjelent a «Magyar Könyvszemle» 1905. évfolyamában) a következőkben adjuk:

Mint ismeretes Budavár visszafoglalása után hazánk iránt a külföldön általános érdeklődés mutatkozott. Külföldi írók sokat írtak hazánkról, így Heyll Quirinusz is célul tűzte ki hazánknak a külföldön való megismertetését. Mint maga írja, sokat hallott a hatalmas Magyarországról, sógora, Franz Bernhardin von Buching, ki Budán tüzérhadnagy volt, szintén sok szépet írt neki ez országról. Igen sok világi és egyházi férfiú is melegen ajánlotta neki a török iga alól felszabadult magyar földet, ahová oly sok derék német család vándorolt és vándorol naponként. Ezen körülmények arra ösztökélték őt, hogy nagy és teljesen újonnan berendezett nyomdájával és annak egész személyzetével Budára költözzék. A királyhoz intézett folyamodványában elmondta, hogy célja Magyarországon a tudománynak és művészetnek előmozdítása. Az első mű, amit Budán ki akar adni: Magyarország teljes leírása, magyar, német és latin nyelven. Arra kérte tehát a királyt, támogassa e nagy vállalatát évi 200 tallérral s adjon neki privilégiumot, hogy ő és utódai békében űzhessék mesterségüket, amely valóságos szellemi kincse lesz e szép országnak.

Heyll Quirinusz ezen folyamodványához egy iratot is csatolt, melynek cime: «Sonderbahre Motiva des allerunterth. angebetenen Stipendii ad 200 Tall. zu Unterhaltung der neu -39- offerirten Buchdruckerei zu Ofen.» Ebben az iratban elmondta, hogy nyomdájának fönntartása évenként 3–4000 tallérba kerül s így méltán számíthat ezen 200 tallérnyi támogatásra, annál inkább, mivel a közcélokat fogja szolgálni. A könyvek – írja – Magyarországon igen drágák, ezért az ifjúság legnagyobb része minden tanítás nélkül növekszik fel. A pénzt a könyvekért Magyarországból a külföldre viszik. Majd megemlíti, hogy Magyarország leírását rézmetszetekkel fogja kiadni, ami maga sok ezer tallérba fog kerülni.

Úgy látszik azonban, hogy mindez hatástalanul maradt, mert 1690-ben a királyi végzés azt írja, hogy pénz hiányában a kért támogatást nem adhatja. A nyomda felállítása a közjóra ugyan üdvösnek látszik, de a jelen körülmények között kissé mégis korai.

Heyll Quirinusz ezen végzés után tervéről végképen lemondott.

Mikor Landerer János nyomdáját felállította, Buda képe Lady Wortley útinaplója szerint így festett: «Buda egykoron székhelye volt a magyar királyoknak, kiknek palotája a kor leggyönyörűbb épületei közé tartozott, de most egészen le van rombolva, a város egy része nem lévén az utolsó ostrom óta helyreállítva, kivéve a bástyákat és a kastélyt, melyben Ragul, a hadi kormányzó lakott.» Nem csoda tehát, hogy Landerer János 3 évnél tovább nem birta a nyomdát fenntartani. Már 1727-ben kénytelen volt a vagyonos Nottenstein Györgynek átengedni, ki azt 1739-ben bekövetkezett haláláig vezette. Utána özvegye folytatta 1750-ig. Ennek halála után azután az alapító egyik utódának, Landerer Lipót Ferencnek sikerült a nyomdát visszaszerezni és egyszersmind úgy a maga, mint a családja részére Mária Terézia királynőtől a privilégiumot elnyerni. Azonban 1764-ben, 14 évi működés után elhalálozván, 1765-ben örökösei folytatták és csak 1766-ban vette át hasonnevű fia, Landerer Lipót Ferenc és 1771-ig kezelte. Halála után ismét ennek örökösei vették át és 1779-ig egy szakember felügyelete alatt vezették. Ez évben azután az akkor már nagykoruságát elért Landerer Katalin birtokába jutott, ki 1782. és 1783-ban a pesti Royer-féle nyomdát is bérelte.

Landerer Katalin nyomdáját húzamosabb ideig unokaöccse, Landerer Mihály kezelte, mint ügyvezető. Azonban Landerer Mihály közben megismerkedett a Martinovics-összeesküvés -40- néhány tagjával, elsősorban Laczkovics Jánossal, ki a «Polgár és ember» című francia kátét fordította le és bővítésekkel ellátta, valamint a «Reformátorok káté»-ját is megírta. Ismerőseinek befolyása alatt későbben Landerer Mihály is tagja lett a társaságnak és ezzel célukat elérték. Ugyanis könyvnyomtató kellett nekik. A két kátét azután átadták Landerer Mihálynak titkos nyomtatás végett, ki eladás ürügye alatt egy sajtót a pincébe csempészett és mindkét kátét éjnek idején sajátkezűleg ki is nyomtatta.

A Martinovics-összeesküvést azonban felfedezték, tagjait elfogták, köztük természetesen Landerer Mihályt is. A foglyokat Thugut bécsi miniszter rendeletére Bécsbe vitték, de a vármegyék felterjesztésére visszaküldte őket és megengedte, hogy a magyar bíróság itéljen felettük. Landerer Mihályt mint a társaság tagját s mint sajtóvétség elkövetőjét, a magyar kir. tábla csak fogságra, a hétszemélyes tábla azonban halálra itélte, ami általános meglepetést szült, mert eddig nem volt rá eset, hogy a hétszemélyes tábla a magyar kir. tábla itéletét súlyosbította volna. A halálos itéletet azonban a királyi kegyelem ismét 10 évi súlyos börtönre változtatta. Landerer Mihály a börtönből mint munkaképtelen, testben és lélekben megtört nyomorék szabadult ki és még csak néhány évig örvendhetett szabadságának.

Landerer Katalin, ki a történtekről mitsem tudott, a nyomdát minden háborgatás nélkül tovább vezethette. 1802-ben meghalt és ekkor leányára, Landerer Annára szállott a nyomda, ki azt 1833-ban bekövetkezett haláláig Gyurián József művezetővel kezeltette. Ezután a nyomda Gyurián József és Bagó Márton, Landerer egyik rokona kezébe került, kik azt hetenként felváltva kezelték. 1847-ben pedig az egykori Landerer-nyomda egészen Bagó Márton tulajdonába ment át.

E korszak elején a vidéken ugyan lassan terjedt a könyvnyomtatás, de azért teljes stagnálás mégsem állott be.

A kronológikus sorrendet követve, Sopronnál kell megállanunk, hol 1725-ben Streibig Antal József állított fel nyomdát. Egyik legkiválóbb és még ma is értékes műve a «Titulare Calendarium seu Schematismus Regni Hungariæ» volt. Nyomdáját 1730-ban Győrbe tette át, hol az egészen 1852-ig volt a család birtokában.

Nagy-Váradon 1741-ben gróf Csáky Miklós püspök felállította -41- a szemináriumi nyomdát. Ez volt az első katolikus nyomda Nagy-Váradon, mely kétségkívül nagy lendületet adott a város szellemi életének. A nyomda első terméke azonban csak 1745-ből való és címe: «Universa philosophia ad Mentem Doctoris subtilis Joannis Scoti.» Mint könyvnyomtató pedig Kállai Gergely van megemlítve, ki későbben Debreczenben a városi nyomda művezetője lett. A nyomda további vezetői közül különösen kettő érdemel figyelmet: Balent Ignác János, ki 1771-től 1786-ig állott a nyomda élén és maga is irogatott. 1781-ben kiadta «Pásztori játékban leábrázolt örvendetes köszöntés» című művét, melynek csengő versei arról tesznek bizonyságot, hogy a képzettebb könyvnyomtatók közé tartozott; és Gottlieb Antal, ki 1804-ben vétel útján a nyomda birtokába jutott.

Mint már érintettük, Royer Ferenc Antal pozsonyi nyomdáját 1750-ben Landerer János Mihály, a budai könyvnyomtatócsalád egyik tagja, ki budai polgár és tanult könyvnyomtató volt, vette meg. Mint a nyomda új tulajdonosa azután Mária Terézia szine elé járult és a privilégium úgy saját, mint utódai részére legkegyelmesebben kiadatott. Kitartó szorgalma és szakképzettsége által a nyomdát csakhamar magas színvonalra emelte. Későbben fióknyomdákat is létesített. Igy 1775-ben megvette a kassai jezsuita rend nyomdáját, 1784-ben pedig a budai Landerer Katalin által bérelt pesti Royer-féle nyomdát vásárolta meg s így egyszerre három helyen volt működő nyomdája. Azonkívül Otúron papirmalma is volt.

Landerer János Mihály, ki tulajdonképen megalapította a család hírnevét, a könyvnyomtatást Pozsonyban 44, Kassán 21 és Pesten 11 évig gyakorolta, míg 1795-ben befejezte érdemekben gazdag életét. A könyvnyomtatás terén szerzett érdemeinek elismeréseül még 1783-ban «Füskúti» előnévvel magyar nemességre emelkedett, ami abban az időben bizony nagy kitüntetés volt.

Landerer János Mihály.

Még Landerer János Mihály működése alatt Pozsonyban két újabb könyvnyomtató is telepedett le. Az egyik Patzkó Ferenc volt, ki 1770-ben állította fel nyomdáját, de a privilegiumot csak 1775-ben nyerte el. -42- Nála indult meg 1780-ban az első magyar ujság, a «Magyar Hirmondó», melyet Ráth Mátyás szerkesztett. Landerer János Mihály példájára Patzkó Ferenc is létesített 1788-ban Pesten fióknyomdát. A másik Wéber Simon Péter volt, ki 1783-ban állította fel nyomdáját, mely gazdagon fel volt szerelve és műveit igen csinos kiállításban állította elő. Weber Simon Péter főérdeme, hogy működésével hathatósan támogatta a magyar irodalmat. Többek között ő adta ki elsőnek Gvadányi József «Egy falusi nótáriusnak budai utazása» című művét, mely még ma is kedvelt olvasmánya a magyar közönségnek.

Nem kis mértékben járult hozzá a magyar szellemi műveltség terjesztéséhez a nagykárolyi nyomda, melyet 1754-ben gróf Károlyi Ferenc állított fel. A nyomda a lőcsei Brewer-féle nyomda berendezésének egy részéből állott, melyet gróf Károlyi Ferenc megbízásából Pap István vásárolt meg, ki azután a nyomda első vezetője is volt. Pap István Biró Mihály könyvnyomtatót vette magához társul, hogy az elvállalt munkát könnyebben teljesíthessék. A nyomda 1754-ben már működött is, de időközben kitudódott, hogy privilégium nélkül. Emiatt azután sok bajuk támadt. Gróf Károlyi Ferenc azonban felterjesztette eziránti kérvényét, melynek elintézéséig a nyomda szünetelt. A kérvény elintézése majdnem egy évig tartott s Pap István ezalatt igen aggódott. Végre 1755 október 27-én Mária Terézia Bécsben kelt rendeletével gróf Károlyi Ferencnek jogot adott, hogy «a közjó végett – mely az ifjúságnak helyes oktatásából ered – az ő nemzetsége mezővárosában Nagykárolyban nyomdát állíthasson és abban valamint latin, úgy görög egyesültek szolgálatára leendő betükkel könyveket nyomtathasson; örökösei és utódai is nyomtathassanak.» Minthogy tehát a privilégium megvolt, a nyomda 1755 december havában minden akadály nélkül folytatta a megkezdett munkát.

Gvadányi József ismert szatirikus költeménye első kiadásának címlapja.

-43-

A nagykárolyi nyomda első terméke «A magyar és orosz ábécés könyvek» című mű volt. A következő évben, 1756-ban pedig egy földrajzi művet nyomtatott, melynek címe: «Magyarország versekben való leirása.» E mű már azért is érdekes, mert maga Pap István írta és a cenzor fiának, Zamathy Mihálynak ajánlotta.

A nyomda gróf Károlyiék pártfogása mellett egészen 1827-ig működött, mely idő alatt mindenkor a magyarság és hazafiság érdekét tartotta szem előtt. Bérlői többször változtak. Éble Gábor «Egy magyar nyomda a XVIII. században» című művében a nyomda történetét e szavakkal fejezi be: «Az irodalmi termékek szerzői már e század elejétől kezdve inkább a központi nyomdákat keresték fel és a vidéki intézetek ennek folytán mindinkább apró napi munkák ellátására szoríttattak. Igy történt a nagykárolyival is. A jelentőségét vesztett nyomdát 1827 végén gróf Károlyi György jószágigazgatója a joggal, házzal és belsőséggel együtt 3500 váltóforinton Gönyei Gábornak örökáron eladta.»

Pesten aránylag későn, 1750 körül Heptner János György állította fel az első nyomdát, ki Bécsből származott ide és 1750 november 24-én nyerte el a polgárjogot. A második nyomdát 1758-ban Eitzenberger Ferenc Antal állította fel. A nyomda 1784-ig a család több tagjainak a kezében volt. 1785-ben vétel útján Lettner Gottfried József tulajdonába jutott, ki azonban csak 1788-ig bírta.

Az egyetemi nyomda nyomdajegye 1824-ből.

Közben, 1777-ben, áthelyezték a nagyszombati egyetemi nyomdát Budára, mely «M. kir. egyetemi nyomda» név alatt még ma is fennáll s hazánk tekintélyesebb nyomdái közé tartozik. A nyomdát mindjárt kezdetben Mária Terézia a legmesszebbmenő szabadalmakkal ruházta fel és csakhamar irányadó tényezője lett a magyar könyvnyomtatásnak. – A budai egyetemi nyomda már abban az időben bírt saját betűöntődével és csinos metszésű betűivel számos vidéki nyomdát is ellátott. -44- Sőt a stereotip (öntött) lemezekkel való nyomtatást is e nyomda kezdte meg nálunk.

A magyar könyvnyomtatás elterjedésére kétségkívül kedvező hatással volt II. József 1783-ban kiadott rezoluciója, mely a nyomdák szaporítását tűzte ki célul, bár a cenzurát továbbra is fenntartotta. II. József különben még trónörökös korában maga is megtanulta a könyvnyomtatást Trattner János Tamás bécsi nyomdájában. És amikor birodalmában utazott, sohasem mulasztotta el a nyomdákat és könyvtárakat megtekinteni. Így nálunk Pesten, Debreczenben és Nagyszebenben tüntetett ki magas látogatásával könyvnyomtatókat.

Kisebb nyomdák működtek e korszakban Aradon, Balázsfalván, Beszterczebányán, Debreczenben (városi nyomda), Diószegen, Egerben (itt 1756-ban gróf Barkóczy Ferenc püspök felállította a püspöki nyomdát, mely «érseki nyomda» név alatt még ma is fennáll); Eperjesen, Eszéken, Esztergomban, Fiumében, Kalocsán, Kaposvárott, Károlyvárosban, Kecskeméten, Keszthelyen, Kézdivásárhelyen, Kismartonban, Kőszegen, Lőcsén, Magyaróvárott, Máramarosszigeten, Maros-Vásárhelyen (hol 1786-ban Kapronczay Nyerges Ádám állította fel az első nyomdát, ki kora egyik legügyesebb betűvésője volt); Medgyesen, Miskolczon, Nagybecskereken, Nagyenyeden, Nagyszebenben (hol 1773-tól 1789-ig id. Hochmeiszter Márton, 1789-től 1837-ig pedig ifj. Hochmeiszter Márton működött és irányította az erdélyi könyvnyomtatást); Nyitrán, Pápán, Pécsett, Puchón, Rozsnyón, Sárospatakon, Selmeczbányán, Szabadkán, Szakolczán, Szarvason, Szatmár-Németin, Szegeden, Székesfehérvárott, Szekszárdon, Szombathelyen (hol 1794-ben Sziessz Antal kiadta Mikes Kelemen törökországi levelei-t); Temesvárott (első nyomdáját 1771-ben Heimerl Mátyás állította fel), Ujvidéken, Ungvárott, Váczott, Veszprémben, Zalaegerszegen és Zsolnán.

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az itt felsorolt helyeken a legtöbb nyomda a XVIII. század végén keletkezett, tehát – mint látni – II. József rezoluciója következtében.

Ezekután áttérhetünk a híres Trattner könyvnyomtató-család működésének ismertetésére.

A család nyomdájának alapját Trattner János Tamás (szül. 1717 november 11-én Gyimótfalván, Kőszeg mellett) vetette meg, amikor 1748-ban Bécsben egy kis nyomdát vásárolt. -45- Szorgalmával és becsületes működésével rövidesen Mária Terézia kegyét is megnyerte. Így azután 1752-ben a tanügyek szabályozása alkalmával az összes tankönyvek nyomtatását ő reá bízták. Ekkor már 32 sajtóval működött és papirszükségletét saját két papirmalma fedezte. Későbben pedig fióknyomdákat létesített. 1774-ben Varazsdon, 1776-ban Zágrábban és 1783-ban Pesten. Működéséért számos kitüntetésben részesült és II. Lipót magyar nemességre emelte. Meghalt 1798 julius 31-én.

Pesti fióknyomdáját még 1789-ben Trattner Mátyásnak, egy távoli rokonának ajándékozta, ki azt 1813-ig vezette. Ez évben fiának, Trattner János Tamásnak adta át a nyomdát, ki megteremtette azután jó hírnevét. A fiatal Trattner János Tamás ugyanis magyar szellemben neveltetett s így meleg rokonszenvvel viseltetett a magyar nyelv és irodalom iránt. Nagy barátságban állott az akkori irodalom jeleseivel, s így természetesen műveiket mind nála nyomtatták.

Különösen Kazinczy Ferenccel állott élénk összeköttetésben, kivel több izben ellentétbe is került. Kazinczy Ferencnek ugyanis rendkívül finom ízlése volt s nem egyszer adta bizonyítékát annak, hogy értett a könyvnyomtatási esztétikához. De viszont Trattner János Tamás is igen képzett és finom ízlésű könyvnyomtató volt, tehát nem szivesen vette a tanácsokat. Ezt Kazinczy Ferenc jól tudván, kivánságait igen kíméletesen közölte vele, de ha valami nem tetszett neki, azt mégsem hallgatta el. Az az egy bizonyos, hogy Kazinczy Ferenc kritikája jótékony hatással volt a könyvnyomtatás technikai fejlődésére.

Trattner János Tamás nemcsak mint könyvnyomtató, de mint könyvkiadó is fejtett ki nagy tevékenységet. Könyvkiadói működésével azonban csak a következő fejezetben fogunk bővebben foglalkozni.

Hogy az akkori magyar könyvnyomtatás állapotáról némileg tiszta képet nyerjünk, hadd álljon itt Trattner János Tamás a «Tudományos Gyüjtemény» 1817. évi 12. füzetében megjelent «Magyarországi Könyvnyomtató Mühelyek 1817-dikbeli állapotjok» című cikkének bevezetése: «Nemzetünknek Előmenetelét a Tudományokban legjobban mutatják Anyai nyelvünkön készült és időről időre készülendő új Könyvek és Könyvnyomtató Mühelyek állapotjok. – Az új Könyvek a Tudományos -46- Gyüjteményben és két Magyar Ujságainkban mindenkor hirdettetnek, de a mi Könyvnyomtató Mühelyeink állapotjaikról még eddig senki nem írt; és csupán csak az írhat, a ki a Müvészségben járatos, és tulajdon tapasztalásából minden Mühelynek állapotját esmeri. Én erre már egynehány Esztendő olta figyelmemet forditottam; – meglehet, hogy néhány hibákkal dolgoztam ki, de ha a sok foglalatosságaim megengedik, minden Esztendőben ujonnan kidolgozva ezzel Hazámnak kedveskedni akarok; és igy a bécsúszott hibákat megjobbítván talán a jövendő korra nézve is hasznos lehet aztat látni, hogy hogyan szaporodott vagy kevesűlt az új Könyvek. Könyvnyomtató Mühelyek, Szedők, Nyomtatók s Papiros feldolgoztatásának számok. – Valóban, ha az egy Esztendő alatt nálunk készült Magyar és más nyelveken vitt kinyomtatott Könyveket összveszámítjuk, öröm nélkül nem nézheti a jó Hazafi, annyival inkább, ha rövideden előhozom Litteraturánknak okozandó hátráltatásait; úgy mint, Először: sehol nintsenek annyi kirekesztő Engedelmek (Exclusiva Privilegia) mint nálunk; itten a Könyvnyomtató egy fillér bizonyos haszonra számot nem tarthat, mert a mit vennének, azt nékik nyomtatni nem szabad; illyenek a Katholikus Oskolás Könyvek, Schematismus, még az Abc-ék is, mellyekre a Kir. Universitásnak Kirekesztő Engedelme vagyon; tudjuk pedig, hogy legtöbb a Katholikus Oskola, és igy ezen Könyveknek legnagyobb kelete is vagyon. Másodszor: ugyan a Kir. Universitás Könyvnyomtató Mühelynek kirekesztő szabadsága vagyon a Zsidó és Serbus nyelven írt könyvekre, a Serbus Nemzet mostanában igen sokat nyomtattat, ebből is tehát az Intézet igen szép hasznot veszen. Harmadszor: a Debretzenyi Könyvnyomtató Mühely három Esztendő előtt a Reformatus új Énekes Könyvre Kirekesztő Szabadságot nyert, (hány Esztendőre? nintsen a Privilegiumban kitéve, de hihető, hogy szerentsénkre csak 6 vagy 10 Esztendőre adatott) az új Énekes Könyvet új Énekekkel imitt amott feltserélték, sokakat pedig kihagytak, úgy, hogy az a réginél szinte 10 árkussal kevesebbet teszen; a régi Énekes Könyvnek olly jó kellette volt, hogy 7–8 helyen folyvást nyomtattatott; csak Füskúti Landerer Mihály maga Esztendőnként 3000 eladott, az egész Énekes Könyvet pedig, a melly 47 árkust tett, betűket öszveszedve tartotta, hogy annál oltsóbban adhassa. – E három előhozott Artikulusok csupán -47- csak a mostanában Birtokos Uraknak hajtanak bizonyos hasznot, a többi Könyvnyomtatók, hogy mit és mennyit nyomtatnak, megmutatja ezen írásom: ezek többnyire tsak Kalendariumot nyomtatnak, de e mellett is szinte semmi nyereségök nintsen, mert szinte minden Könyvnyomtatónak lévén, oltsón adni kéntelenittetnek, tsak hogy keljen; ebből pedig nagy nehezen élhetnek a mi Könyvnyomtatóink. – Csekély itéletem szerint jó volna arra is figyelmezni, hogy a Könyvnyomtató Mühelyek csak a Litteratura előmeneteléhez képest szaporitatnának; különben ha erre nem tekintetik (mint eddig), nem élhetnek, és ezen leghasznosabb szabad Művészség lealatsonyittatik, e Státusban pedig felette ártalmas, ha szükséggel küzködnek, mert a Királynak és Hazájának árthat, ha az egyenes utat eltéveszti. – A hol szegény a Könyvnyomtató, ottan a Tudósnak nintsen semmi megjutalmaztatása fáradságának; ismét van az, hogy több originalis Munkák nem készülnek, mert hogyan dolgozhatna nálunk egy tudós valamely originális jó Munkát, mellyhez három négy Esztendő szükséges, ha ezután eladáskor nyomtatott árkusért Váltó Cédulákban legfeljebb 10 forintot kaphat, még pedig ezt is nagy nehezen, mert kivévén egy pár Nyomtatót, ingyen sem vállalhatják a többiek.»

Ezen fölötte érdekes bevezetés után következik az 1817-ben működő nyomdák leírása, melynek folyamán saját nyomdájáról ezt írja: «Pesten, Trattner János Tamás nyomtat mindenféle Nyelveken Váltó, maga költségén pedig a régi Könyvek mellett, felette sok új Magyar Munkákat, az Irókat meg is jutalmaztatja, itt készül az egyik Magyar Ujság: Hazai s Külföldi Tudósítások T. Kultsár István Úr által; Nemzeti Gazda Tek. K. S. Pethe Ferentz T. B. Úr által és a Tudományos Gyűjtemény; úgy nem különben egy Magyar és Német Kalendáriom Negyed, egy Magyar Nyóltzad Rétben: tart 2 Correctort, 23 Szedőt, 20 Nyomtatót, 6 Könyvrakókat; Esztendőn által feldolgoztathat 648 Báll Papirost.»

Trattner János Tamásnak az 1817-iki magyar nyomdákról összeállított kimutatása végeredményben azt mutatja, hogy Magyarországon abban az évben 38 nyomda, 5 korrektor, 12 művezető, 101 szedő, 140 nyomó, 18 könyvrakó volt és összesen 3887 bála papirt dolgoztak fel. Feltünő azonban, hogy ebből a kimutatásból Trattner János Tamás kihagyta az erdélyi -48- és a horvát- és szlavonországi nyomdákat; ha ezeket tehát még hozzáadjuk, akkor hazánkban abban az évben 50 nyomda volt és legalább 160 szedő, a feldolgozott papirt pedig 5000 bálára tehetjük.

Trattner János Tamás nyomdáját egyre jobban fejlesztette. 1816-ban megvette a kegyesrendiek birtokában lévő kalocsai nyomdát s ezzel sajtóit 15-re szaporította.

A fennebbiekből láthatjuk, hogy Trattner János Tamás közhasznú és a műveltség terjedését jelentékenyen előmozdító tevékenységet fejtett ki. Meg is kapta érte az elismerést. I. Ferenc király «Petrózai» előnévvel a magyar nemesi rangra emelte, Krassó- és Szatmár megye rendei pedig táblabírói címmel tisztelték meg.

Trattner János Tamás működése mindössze 11 évig tartott. 1824 március 24-én, életének 34. évében elhúnyt. Azután ismét atyja, Trattner Mátyás vette át a nyomdát, de 1827 december 1-én már átadta vejének, károlypatyi és vasvári Károlyi István kir. táblai ügyvédnek, ki nemes ambicióval haladt a boldogult sógora által egyengetett ösvényen.

Károlyi István 1831-ben megkapta a privilegiumot és a nyomdát «Trattner-Károlyi» név alatt vezette tovább. A nyomda emelése és régi jó hírnevének megőrzése körül sokat fáradozott. Ő hozatta legelőször Pestre 1840-ben a gyorssajtót, melyet 1814-ben König Frigyes talált fel és melyet Londonban alkalmaztak először. És hogy a kor igényeinek, a nyomtatványok kiállítása tekintetében mindjobban megfelelhessen, kézi vassajtóit is folyvást szaporította, úgy hogy néhány év mulva a fasajtókat egészen mellőzhette.

Azonban a szabadságharc után nyomdája hanyatlani kezdett és mindinkább visszamaradt.

Károlyi István 1863 április 27-én halt meg, 69 éves korában. Halála után a család egy tanult könyvnyomtatóval kezeltette a nyomdát, de minthogy vállalkozó nem volt, a nyomda hanyatlása mind szembeötlőbb lett. A család ezt látván, 1867 elején eladta a nyomdát Bucsánszky Alajos pesti könyvnyomtatónak, ki azt már meglévő nyomdájával, melyet 1849-ben állított fel, egyesítette.

Így ért véget az a nyomda, mely a magyar irodalom ujjászületésének idejében oly nagy nevezetességre emelkedett. -49-

Most pedig folytassuk a Landerer könyvnyomtató-család működésének ismertetését.

Landerer Lajos Mihály virágzó nyomdáit 1795-ben fia, Landerer Mihály vette át, ki azokat atyja szellemében vezette tovább. A kassai nyomdát azonban 1798-ban a család egyik tagjának, Landerer Ferencnek adta át, ő pedig a pesti és a pozsonyi nyomdát tartotta meg. Egyedül Pozsonyban 8 sajtóval működött s pesti nyomdája is meglehetősen emelkedett.

Landerer Mihály 1809-ben elhalálozván, nyomdáit fia, Landerer Lajos örökölte, ki ekkor még kiskorú volt. Így a nyomdák vezetését egyelőre Blöszl Józsefre bízták. Landerer Lajos 1824-ben elérvén nagykorúságát, a nyomdákat saját kezelése alá vette.

Tevékenységét mindjárt azzal kezdte, hogy a pozsonyi sajtók számát 9-ről 2-re szállította le és az onnan elvett 7 sajtóval pesti nyomdáját nagyobbította, ami amellett szól, hogy már akkor is fősúlyt fektetett Pestre. Pozsonyi nyomdáját ezentúl csak az országgyűlések tartama alatt szaporította néhány sajtóval.

Landerer Mihály.

Landerer Lajos rendkívül buzgó könyvnyomtató volt. Minden a könyvnyomtatás terén felmerülő újítást azonnal alkalmazott és 1833-ban a szines nyomást is ő kezdte meg nálunk.

Fénykorát nyomdája 1840-ben érte el, amikor társas viszonyba lépett Heckenaszt Gusztáv könyvkiadóval. Innen kezdve azután a cég «Landerer és Heckenaszt»-ra változott. A nyomda berendezésére nagy gondot fordítottak s minden törekvésük oda irányult, hogy a technikai haladással lépést tartsanak.

Fontos szerephez jutott a nyomda az 1848-iki mozgalmas időkben. Ugyanis itt nyomatta a márciusi ifjúság a szabadsajtó első termékeit: az ismeretes 12 pontot és Petőfi Sándor «Talpra magyar!» című lelkes költeményét. És ez olyan történelmi momentum, mely örök időkön át hirdetni fogja a Landerer és Heckenaszt nevet.

Az 1848-iki nemzeti kormány egy bankjegynyomda felállítása végett szintén Landerer Lajoshoz fordult, melyet ő a célnak megfelelően gyorsan be is rendezett. A bankjegynyomda ideiglenes technikai vezetését is Landerer Lajosra -50- bízta a kormány s hogy e megtisztelő bizalomnak tökéletesen megfelelt, arról tanuskodnak az úgynevezett «Kossuth-bankók». Ez volt utolsó nevezetesebb alkotása. S minthogy ez évtől kezdve az országgyűlések már Pesten tartattak, pozsonyi nyomdájukat eladták az ottani művezetőnek, Schreiber Alajosnak.

Landerer Lajos.

Heckenaszt Gusztáv.

A szabadsajtó első termékeit nyomtató prés.

Landerer Lajos 1854 február 1-én, életének 54-ik évében meghalt. Ő vele kihalt a leghíresebb és legnagyobb magyar könyvnyomtató-család. Halála után az egész üzletet Heckenaszt Gusztáv vette át s Landerer Lajos örököseivel barátságosan kiegyezvén, egyedül kezelte. 1863-ig «Landerer és Heckenaszt» cég alatt, de azontúl már saját neve alatt folytatta. – 1873-ban pedig az egész vállalatot az e célra alakult részvénytársaság, a «Franklin-Társulat» vette meg.

A nemzeti kormány 1849-ben még egy nyomdát állított -51- «Álladalmi nyomda» címen, melyben a hivatalos lap és a kormányrendeletek készültek. Berendezése a kolozsvári r. k. liceum-nyomda Debreczenbe szállított felszereléséből került ki. A nyomdát a kormány magával vitte Szegedre, utóbb Aradra is. A szabadságharc végével pedig megszünt. Állítólag az egész nyomdát Aradon a Marosba sülyesztették.

A nagyobb nyomdák sorába emelkedett az a nyomda is, melyet 1848-ban Eiszenfelsz Rudolf állított fel s mely 1850-ben Emich Gusztáv, a hírneves könyvkiadó tulajdonába ment át. Emich Gusztáv a nyomdát a kor igényeinek megfelelően szerelte fel és folyton nagyobbította. 1868-ban pedig könyvkiadó-üzletével együtt eladta az «Athenæum» cím alatt alakult részvénytársaságnak.

Emich Gusztáv.

A pesti nyomdák közül még felemlítendők:

Beimel József (1830–1852) és Kozma Vazul (1846–1852). 1853-ban e két nyomda egyesült és «Beimel és Kozma» cég alatt működött 1862-ig. Ez évben Beimel József kivált a cégből és ennek következtében Kozma Vazul saját neve alatt vezette tovább, de csak 1864-ig. Ekkor a nyomda végképen megszünt. Azonban nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy e nyomdában készült 1857-ben a «Szent-István-Társulat» által kiadott «Szent Erzsébet legenda» című mű, mely technikai szempontból még ma is egyik értékes terméke a magyar könyvnyomtatásnak.

Lukács László szintén 1848-ban állított fel nyomdát és gőzerőre rendezte be; ez volt hazánkban az első gőzerőre berendezett nyomda. 1854-ben a nyomda Herz János birtokába jutott, kinek keze alatt nagy lendületnek indult. Későbben azonban hanyatlani kezdett és 1881-ben megszünt.

Ugyancsak 1848-ban állított fel nyomdát Müller Adolf, -52- melyet nemsokára reá testvére, Müller Emil vett át. 1863-ban a nyomda vétel útján Khór és Wein birtokába került. E nyomdában nyomtatták a «Pester Lloyd»-ot, melynek előállításához 1876-ban e nyomda hozatta meg elsőnek a körforgó-gyorssajtókat. A nyomda jelenleg a «Lloyd-Társulat» tulajdona.

1860 körül Hornyánszky Viktor állított nyomdát, mely mint elsőrangú nyomda ma is fennáll.

A magyar könyvnyomtatás harmadik korszakát azzal zárjuk le, hogy 1866-ban Budapesten 17, vidéken 88 nyomda működött.