VIII. Galanthay Masa grófnő Szoláry Helén kisasszonynak.

Péntek, 13-ika, kritikus nap.

Kedves Helén kisasszony!

Bolondságot cselekedtem, még pedig háromemeletes, tornyos és kupolás bolondságot. Sietek meggyónni, valahogy ne a kedves rokonaim előadásából tudja meg a dolgot.

Ime a tényállás, a maga ridegségében és szárazságában.

Caudebec-ben kigyullad egy viskó, s leég az egész utcza. Szegény nép; jó öreg plébános; gyüjtések; szivargyáros fiúk jótékony czélú ünnepet rendeznek. Délután korzó, este álarczos-mulatság. (A szerencsétlen hamburgiak azt képzelik, hogy helyreállitják az álarcz becsületét húsz fok Réaumur mellett.) Szivargyáros fiúk küldöttsége, meghivó. Márkiné, Masa vigyorognak. Kijelentjük, hogy nem őrültünk meg.

Második fejezet. Délután két órakor vihar kerekedik, korzó fucscs. Borzasztó hideg, brrr, nehéz órák. A tenger utálatos, az élet unalmas, mint egy litánia. Kis Daranda térdre hull (elfelejtettem megirni, hogy Bécstől kezdve mindenütt a nyomomban van), megváltozott hangulatok, Márkiné, Masa összesúgnak.

Közjáték. Ellengőz, Alisz, vén boszorkány.

(Ballábbal kelt föl? Vagy azt nem tudta megbocsátani, hogy megint kidobtam tizezer frankot abból, a mit már a Viktor vagyonának tart?! Rejtély.)

Harmadik fejezet: a vétek gondolatban. Ingerlő akadályok, kis Daranda laposakat pislant, készülődések mindenfelé. Börtönőr hajlithatatlan. Márkiné, Masa összeesküsznek. Kijelentjük, hogy megőrültünk.

(Ez előtt a kis márkiné előtt csak meg kell penditeni valami eszeveszettséget, már lángol. Vajjon jó emésztése van-e a férjének?!)

Negyedik fejezet: vétkezés cselekedettel. Eugénie, a márkiné szobalánya. Ügyes leányzó, dominó, minden. Szélcsend, képmutatás. Márkiné, Masa álmosságot tettetnek. Öreg boszorkány be van csapva.

Nagy jelenet. Éjszaka, 10½ óra. Némaság, sötétség. Márkiné értem jön. Elhagyott folyosók, három árnyék (elvittük Eugéniet is) szökés. Ill a berek, nád a kerek.

Közjáték. Kalandok a bálban, melyekről később. 12-kor szépecskén haza.

Finále: óriási botrány. Másnap reggel gyónás. Öreg boszorkány magán kivül.

Szóval: ott voltam a bálban, Alisz nénémnek a tudtán kivül.

Tudom, kedves Helén kisasszony, mit fog mondani. Igen, ez menthetetlen őrültség volt. Magam is elrémültem másnap, mikor eszembe jutott, hogy mi mindennek tettem ki magam; egy ostobaságért, semmiért.

De, legyen nyugodt, megbünhödtem érte.

Persze, a botrányos csinyt itt senki se sejti, kivéve Alisz nénémet, a bűntársakat, meg még egy embert, a ki felismert.

De ez az ember nem számit.

Azt akarom, hogy ez a levél még a déli postával elmenjen. Nem szeretném, ha például a paptól értesülne erről a diákos cselekedetemről. (NB. Az utóiratokat nem bántam meg; különben is, minek az a nagy elővigyázat?!)

Kezét csókolja bünbánó

Masája.