XXIII. Galanthay Masa grófnő Szoláry Helén kisasszonynak.

Biarritz, szeptember végén.

Kedves Helén kisasszony!

Meglobogtatom a vörös zászlót, a veszedelem-jelzőt. A helyzet kezd kétségbeejtővé válni. Viktor, szabaditóm hol vagy?!

Ha már kicsikarta belőlem az igéretet, hogy nyilt leszek, ime. Bár megvallom, egy darabig gondolkoztam, ne hallgassak-e a dologról mélyen, mint a ki érzi, hogy ludas, és czélszerünek látja, nem adni életjelt.

Tehát, tudja-e, hogy az az ember kezd nekem nagyon is tetszeni?!

De tréfán kivül.

Ó, tudom igazolni ezt a jobbra át-ot! Győződjék meg maga, hogy ha nézeteimen csavarintok egyet, igazam van-e, vagy nincs? Előszámlálom a jó tulajdonságait.

1. Soha se hazudik. (Már pedig ez a jótulajdonság magában foglalja az összes erényeket. Hősöm tehát kifogástalan lévén, ezzel be is végezhetném a felsorolást. De várjon csak).

2. Nem közlékeny, és 3. nem törődik vele, hogy mit gondolok róla.

4. Nem beszél rosszat senkiről, de nem is érdeklődik senki iránt.

5. Jó czimboraságot tart velem, és ha elgázolna a vonat, elmondaná rólam, hogy: »Szegény leány!« (Ehhez hozzá kell tennem: soha, egy pillanatig se jut eszébe, hogy annak az elragadó teremtésnek, a kivel beszél, kissé udvarolhatna is. Ha már nagyon észrevehetően pályázom erre, úgy beburkolja az udvariasságait, mint Chevet a legelső rangú gyümölcsöt. Nem tagadom, ebben a pontban megbocsátanék neki némi gyöngeséget; a boszantó erényekért nem rajongok).

6. Szereti Poe Edgart.

7–100. Műveltebb, mint mutatja, egyszerűbb a beszédében, mint a gondolkodásában, türelmes, mint a ki kijárta az élet összes iskoláit, nem szereti Alisz nénémet, stb. stb. stb. Ezeket a jelentéktelen erényeket kissé unalmas volna felsorolni.

101. Határozottan nagyon szép szeme van.

Mindebből persze semmi se következik. Lehetne tőlem oly dicső, mint maga a tökéletesség, és még se törődném vele. A Pantheon nem remegteti meg a szivemet.

De… hogy is mondjam?

Van ebben az emberben valami nyugtalanitó. Például, mintha egy nagy, nagy bűn nyomná a lelkét. Vagy, mintha… Végre is, nem tudom.

Szóval, meg vagyok győződve róla, hogy ennek az embernek valami titka van. S én szenvedélyes talányfejtő vagyok.

Ne essék még egészen kétségbe, aranyosom, de nem hallgathatom el, hogy tegnap magam is megrőkönyödtem magamtól.

Képzelje csak.

Roland, a kis négerem, most fog először gyónni és áldozni, s mialatt erre készülődtünk, kiderült, hogy Roland, bár régóta a leggondosabb vallásos nevelésben részesül, még nem volt megkeresztelve. Nosza, szerezzünk hamar egy keresztapát, de kit?

Az első pillanatban rá gondoltam. De – nem mertem megkérni rá, mert a keresztanya én leszek.

Ez a gyávaság az, a mi azóta gondolkodóba ejtett.

Ha érdekli a Roland sorsa, megnyugtathatom, már meg van keresztelve. Keresztapjául Birulovot választottam.

Birulov örömmel fogadta el ezt a sok felelősséggel járó hivatalt. Elég aljas volt megjegyezni, hogy ez az uj összeköttetésünk méltó az ő légies szerelméhez.

A kis szerecsent Roland, Antal, Márius, Árpád és Szergiusz nevekre kereszteltettem. A Szergiusz nevet Birulov tiszteletére kell hordania.

A pap igen szép beszédet tartott a keresztelőn, s kijelentette, hogy a tizennégy éves kis néger most már az én gondjaimra van bízva, s hogy, mint lelki anyja, tartozom gondot viselni rá, hogy az erény utjáról le ne térjen.

A gyermek ma egész este ájtatosságait végzi. Holnap Birulov elviszi a templomba, hogy meggyónjék és megáldozzék.

Birulovot még nem láttam ilyen ünnepies körülmények között. Azt hiszem, ő maga is fél egy kicsit, hogy holnap nem fogja tudni a leczkéjét. De minthogy a tennivalója jóformán semmi, remélem, kifogástalan lesz.

Isten önnel, édesem, megszámlálhatatlan csókok.

Masa.