II.

Este.

(Szin: Az ebédlő; berendezés mint fentebb.)

Egy vendég: Pinczér!… Pinczér ur, kérem!… Garçon!… Kérem… Izé… Kérem, legyen olyan szives!…

Az őrgróf (nem mozdul; ugy áll az oleander-fa mellett, mint egy kerti szobor).

A vendég (oda megy érte): Kérem, jőjjön csak ide!…

Az őrgróf: Mi az? Mit óhajt? (Oda fárad a vendég asztalához.)

A vendég: Mondja, kérem, mi ez?

Az őrgróf (lenéző tekintetet vetve az ételre, a melyre a vendég mutatott): Ez? Filets de baleine à la Brahmaputra. Czethal-szelet Brahmaputra módra. Ön couvert-t óhajtott, nem?

A vendég: De hisz ennek szaga van!

Az őrgróf: Parbleu! Meghiszem azt.

A vendég: A czethal kissé idős lehetett.

Az őrgróf: Mintegy ötezerkétszáz éves. Ez az a czethal, a mely annak idején Jónást lenyelte.

A vendég: E szerint történelmi nevezetességü czethal? Ó, az már más, egészen más!…

Az őrgróf: Már kevés van belőle, s azért meglehetősen drága.

A vendég: Akkor hát vigye vissza ezt is, hogy el ne fogyjon végképp a kiváló őslény! Tisztelem őt, mint történelmi relikviát, de enni nem eszem belőle.

Az őrgróf: Egyéb megjegyzése nincs? Igazán nincs? No, hála istennek! (Boszuból csak egy félóra mulva hozza a sültet.)

A vendég (ki a késével és villájával egy egész Wagner operát dobolt végig az asztalon, pihent erővel esik neki a sültnek. De ezt kés nem vágja): Kérem! kegyeskedjék csak ide fáradni!…

Az őrgróf (előkerül): Már megint?…

A vendég: Mi ez?

Az őrgróf (fagyosan): Czipőtalp őzmártással.

A vendég: S ezt itt megeszik?

Az őrgróf: Hja, más nem igen van; minden elfogyott.

A vendég: De hisz ezt el se lehet vágni!

Az őrgróf: A sült egy kissé kemény, de a mártás párisi. Különben, nem beszélem rá, hogy megegye. Én nem enném meg, de ez izlés dolga. Vannak emberek, a kik akármit megesznek.

A vendég: Mondja, kérem, ön oly egészségesnek látszik!… Csak nem szokott itt étkezni?!…

Az őrgróf: Nem vagyok beteg, hogy itt étkezzem! S ha akar egy jó tanácsot, azt ajánlom, hogy ha egészséges akar lenni, vacsoráljon otthon.

A vendég: Köszönöm, barátom.

Az őrgróf: Azért semmi konfidenczia! (Boszuból csak egy óra mulva jelentkezik ismét.)

A vendég: Hogyan, ön már a fagylaltot hozza?

Az őrgróf: Hallja, én türelmes ember vagyok, de ennyi faggatás idegessé teszi az embert. Van még egyéb kérdezni valója is? Igen? Nos, én azért vagyok itt, hogy önök a konyhában ne igen lábatlankodjanak, de nem azért, hogy tudatlan felnőtteket oktassak… Végre is, egy bolond többet tud kérdezni, mint a mennyire száz bölcs…

A vendég: Hogy őszinte legyek, ön kissé szókimondó. Mondja, kérem, mennyivel tartozom?

Az őrgróf: Öt és fél mázsa sterling az egész.

A vendég: Igazán csekélység.

Az őrgróf: A népkonyhában olcsóbb.

A vendég: Egy félesztendeig oda fogok járni; meg kell bőjtölnöm ezt a lakomát. (Édes mosolylyal el. Az ajtóból még egyszer, hosszan, visszanéz s félhalkan ezt a szót suttogja): Adieu! Adieu! Adieu!…