A LÓFEJÜ SZÖRNY.

Áprilisban, a mikor a lovak nekiiramodnak, hogy a „nagy pardubici“ napjáig – mely október végét jelenti – össze-vissza fussanak, papirformán, tudományon, óhajtva sejtésen, finom és ordináré zsebeken, bölcs jóslatokon s zsokék holttestein keresztül: ujra meg ujra megered a sopánkodás, hogy miért is vannak lóversenyek, és ha már vannak, miért nincsenek a Nemzeti Kaszinónak valamelyik szeparéjában, távol a nagy nyilvánosságtól?! A legelső versenynapon ugyanazok az ujságok, melyek a hatodik és hetedik, meg a harmincharmadik és harmincnegyedik oldalon négy kolumna terjedelemben közlik a versenyprogrammot, a legujabb istállóhireket, a papirforma megvitatását, a tip-eket, a bécsi és külföldi versenyeredményt, a trainerekről és az istállótulajdonosokról szóló ujdonságokat, később pedig a tegnapi budapesti versenyeredményt, a futások részletes leirását, a jelesebb lovak és lovasok hosszadalmas méltatását, a Derbycrack-ekről szóló rövid essay-ket, a totalizatőr és a bookmaker üzletéről szóló kimutatást, a versenynap szines leirását s végül az első hely közönségéről és a versenynap apró epizódjairól értekező ötletes csevegést, ugyanezek az ujságok, elül, a vezérczikkben, hevesen kikelnek a totalizatőr és a lovaregylet ellen s óva intik a közönséget a játék szenvedélyétől. Ennek az obligát beköszöntőnek mindig felül egy pár nemes gondolkodásu, „született“ idealista, aki mindenestül eltörölné a föld szinéről az egész lóverseny-sportot, s a ki, a hányszor egy-egy uj meeting kezdődik, mindannyiszor elérkezettnek tartja az időt arra, hogy sürgősen kérje a kormányt: tiltsa el a népet megmételyező lóversenyeket és számüzze a lótenyésztés sokat sokat hangoztatott ügyét a ménesekbe, Mezőhegyesre, Bábolnára. De még nagyobb ez a felbuzdulás a meeting végén. Ilyenkor, a statisztika örökkön ismétlődő bizonyosságával, mindig megcsipnek egy pár kereskedősegédet, vagy ügyvédbojtárt, aki elsikkaszotta a gazdája pénzét, hogy a lóversenyen fogadhasson, s ezek esete sok, igen komoly, de már nem egészen uj tartalmu elmélkedésre ad alkalmat. Ha pedig néha egy-egy nagyobb szabásu sikkasztó, aki százezreket tüntetett el, mentegetőzik azzal, hogy őt a totalizatőr vitte a lejtőre: mindannyiszor megszólal az egész közvélemény s még a sport-tudósitók is egyhanguan követelik, hogy a közönség játékszenvedélyét meg kell zabolázni, ha másként nem lehet: a lóversenyek megszüntetésével. Az ujságokban gyakran, s egyszer-kétszer a parlamentben is megnyilatkozott ez a közóhajtás, s bár a sok felszólamlásnak, okos intelemnek és nemes czélzatu kifakadásnak mind mostanáig semmi foganatja: még most is vannak s meglehet sokan, a kik nem tettek le arról a reményről, hogy lesz egyszer egy boldogabb idő, a mikor nem tartanak többé lóversenyeket s a kereskedősegédek, ügyvédbojtárok, kofák, mosónők és hordárok pénzét nem viszi el „Murád szultán“ vagy „Götterdämmerung“.

E derék, emberszerető emberek gyakori felbuzdulása talán nem mindenben igazolt. Vannak, szép számmal, akik azért sikkasztanak, hogy nagyokat mulathassanak az orfeumokban és sok pezsgőt ihassanak. Éppen annyian vannak ilyenek, sőt meglehet, még többen, mint azok, a kik a mások pénzét eltotalizálják vagy „elbukimukizzák“. Azért még soha senkinek se jutott eszébe, hogy az orfeumok bezárását követelje, s azt hangoztassa, hogy nem kell pezsgőt gyártani, vagy a mulatóhelyeken nem szabad pezsgőt tartani. A mint hogy ebben nem is volna ráció. Azt, hogy sikkasztások ne történjenek, vagy hogy ritkábban történjenek, nem lehet elérni a bünre szolgáló alkalmak megkevesbitésével s azzal se, ha rendre bezárjuk mindazokat a helyeket, a hol ma az emberek bünbe szédülnek. Bünre szolgáló alkalom mindig lesz, éppen annyi, mint ma, ha nem ezek, a melyeket ma ismerünk, mások; és mindig lesznek sikkasztók is, a meddig az egész emberiség gondolkozása át nem idomul, a mi nem a tiltó intézkedésektől függ, hanem egyebektől. És a meddig lesznek, a kik sikkasztanak, abban, ha sikkasztás történik, mindig kevesebb része lesz az intézményeknek, mint maguknak a sikkasztóknak. De a ma uralkodó világnézet a bünért mindenkit okol: a környezetet, az ellenőrzés rendszerét, csak magát a bünöst nem. És ez már jókora tulhajtása annak a tételnek, mely a szabadakaratot tagadja. A mikor ezekért a sikkasztásokért, melyek minden meeting után olyan következetességgel kerülnek napfényre, mint eső után a gomba, legelőször is a totalizatőrt, a bookmakereket és a lovaregyletet tesszük felelőssé, egy kissé igazságtalanok vagyunk. És nagyon hiszékenyek, ha készpénznek vesszük, hogy az a sikkasztó élete fogytáig becsületes ember maradt volna, ha véletlenül ki nem téved a lóversenytérre. Sikkasztott volna biz az, más czélra; ha nem előbb, utóbb, száz közül kilenczvenkilencz esetben.

Ebből nem következik, hogy a lovaregyletnek semmi köze a tömegek játékszenvedélyéhez, és hogy ennek a szenvedélynek fékezésére semmit se kell tenni. Nagyon olcsó helyet a lovaregyletnek nem volna szabad a nagy tömeg előtt megnyitnia, mert az csakugyan nem méltó ehhez az uri szövetkezethez, hogy arra a czélra, a melyet igen üdvösnek tarthat, de a mely cél a nagyon olcsó hely közönségétől fölötte távol esik, a szegények, az éhenkórászok s az eltévelyedettek filléreit is igénybe vegye. Azt is megtehetné, a lótenyésztés tiszteletreméltó ügyének minden nagyobb koczkáztatása nélkül, hogy drágábbá tenné a második helyre való bemenetet, s megállapitaná, hogy a totalizatőr csak nagyobb összegü tétet fogad el. Hogy ne járhasson ki a lóversenyre, csak az, a kinek a módja ezt megengedi, s ne fogadhasson ott, csak az, a ki a fölöslegéből fogad. Bizonyos, hogy a játékszenvedély ezt az intézkedést is megtudná kerülni: de ez az intézkedés mégis távol tartaná a lóversenytértől a tömeget; azoknak, a kikre nézve a játék közvetetlen veszedelem, legnagyobb részét. És ha ennek következtében a lovaregylet jócskán veszitene jövedelméből, viszont teljesen elhárítaná magától azt a, ha nem is alapos, de minden esetre kellemetlen vádat, hogy tagjainak úri kedvtelését a játékszenvedélytől megtévelyedett, szennyes, éhező tömeggel fizetteti meg.

Valami efféle intézkedés jelentékenyen korlátozhatná, fékezhetné a totalizatőr körül erősen dolgozó játékmániát, elterelhetné a lóversenytérről az oda nem való elemeket, s a sokat hánytorgatott sikkasztási esetek számát igen megcsökkentené, helyesebben szólva: a sikkasztók nagy részét leszoktatná a totalizálásról, nagy többségüket egyéb nyilvános helyekre expediálná, fogassák meg magukat másért, másutt, más alkalommal. Ez is több volna a semminél.

De hogy ezentúl egyátalán ne legyenek lóversenyek, az lehetetlen ábránd. A lóversenysport most van java fejlődésében. Angliában már kétszáz évvel ezelőtt is voltak lóversenyek, s több mint száz év óta állandóan űzik ezt a sportot, de a kontinensen az egész mulatság alig hatvan-hetven esztendős. Abból, hogy ez idő alatt mekkorát fejlődött, s milyen terűletet hódított meg, kiszámítható, hogy ez a sport még nem érkezett fejlődésének zenítjére. Egyre több országot hódít meg; lassankint valamennyi kisebb birodalomban tért foglal; már Ázsiában is lóversenyeznek; s ahol ez a sport régibb, ott egyre több a versenynap; néhol a futtatás már mindennapos. Ebből a karrierből nyilvánvaló, hogy még sokáig lesznek futtatások, s ezekkel együtt totalizatőrök és bookmakerek, mert a játékszenvedély hasonlóképpen emelkedőben van, egyre általánosabb lesz, mind inkább hatalmába ejti az összes társadalmi rétegeket: a pauperizmus növekedésével egyre több az olyan ember, akinek csak egyetlen reménysége van arra, hogy valaha kiemelkedhetik nehéz helyzetéből: az a remény, hogy a játékkal szerencsét csinál.

És mikor az egész világ játszik, mindenütt, százféle szerencsejátékot, a lovak gyorsaságára alapított szerencsejáték még a kevésbbé gonoszak, a kevésbbé veszedelmesek, s a kevésbbé utálatosak közül való. A lófejű szörny nem olyan rettenetes, mint a milyennek festik. A testet-lelket ölő, őrületes izgalmakat, szüntelen gondot, aggodalmakat okozó, éjszakát, napot, a játékosoknak egész gondolkodását lefoglaló, s a játékosnak egész exisztencziáját koczkáztató, vérbe menő börzejátékhoz, a játékok játékához képest szinte ártatlan múlatság. Nem olyan igazságtalan, mint a sorsjáték; a játékost nem rövidíti meg azzal, hogy aránytalanul keveset fizet; nem csalhat meg úgy, mint a kártya, melyet hamis játékos kever, mert a turfon előforduló csalások, a melyek nem oly gyakoriak, mint a közönség hiszi, a lóversenyjátékost nem fosztják meg nyerési esélyeitől; több pihenést ad, kevésbbé öli az idegeket, mint a rulett, mert a játék itt nem perczenkint, csak félóránkint ismétlődik. Nem lehet éjszakákon át, hajnalban, délelőttig játszani, füstös klubszobában, rettenetes spelunka mélyén, undok szomszédok társaságához kötötten: a lóversenyjátékos nappal játszik, a levegőn, pihenőt tartva, olyan környezetben, mely felűdítheti, s ha nyer, nem a jó barátja pénzét teszi zsebre, hanem egy ismeretlen sokaságét, a felhők közül hullott pénzt. A lóversenyjáték nem olyan borzasztó, mint a híre, de hát játék ez is, s a hol játszanak, ott, a sötét háttérben a sátán hegedül.