I. A klubban.

(Délután két óra. A „Szerencse-malacz“ première-je után való nap. Füst.)

Egy haragos úr hangja: No, uraim, megnéztem tegnap a „Szerencse-malacz“ czimü franczia bohózat első előadását… hát ez, kérem, mégse járja; ez egyszerüen gyalázat!

Egy játékos (csekély érdeklődéssel:) Ugyan?

A haragos úr: Igenis, egyszerüen gyalázat, hogy ennek a darabnak ez előadásait megengedték! Én már sok disznóságot láttam, uraim; azt mondhatnám, hogy: disznóságok közepett őszültem meg, de a „Szerencsemalacz“-nál alávalóbb, szemtelenebb, czudarabb, menthetetlenebb, hitványabb trágárságot se nem láttam, se nem hallottam, még csak nem is olvastam!

Egy második játékos (figyelni kezd): Csakugyan?

A haragos ur: Ez, uraim, nem „Szerencsemalacz“, hanem szerencse-disznó, szerencse-sertés, szerencsemangalicza, szerencse-yorkshire-i, szerencse-vadkan! Van benne többek közt egy jelenet, a mikor a szerencse-malaczot kezébe adják egy öreg kisasszonynak: hát, kérem, ennél a jelenetnél galádabb pocsékságot emberi fantázia nem tud kieszelni! Zsandárokat láttam elpirulni a jelenet láttára, s a szinházi tüzoltó kijelentette, hogy tegnap kénytelen volt állomáshelyét elhagyni, mert a szégyentől arcza lángba borult.

Egy fiatal ur (kételkedve): Ezt már sok darabról hallottam, s mikor aztán elmentem a darabot megnézni, ugy jártam, mint azokkal a leragasztott szélü könyvekkel, a melyekkel élelmes németek csapják be a kiváncsi diákokat.

Egy másik kételkedő: Az a szinházi tüzoltó tulságosan szemérmes egyén lehet.

A haragos ur: Hát én erre azt mondom önöknek, uraim, hogy közhuszárok, a kik egész életüket az istállóban töltik, ennek a darabnak a láttára a fejöket csóválnák! Mit mondok? Az állatkerti majmok felháborodnának, ha ilyen aljas látványosságokkal traktálnák őket!

Egy után-gondolkozó: A páviánok közül is csak az urak gyönyörködnének benne. Szó sincs róla, uraim, Akárki barátunknak igaza van: a „Szerencse-malacz“ olyan darab, hogy ha egyszer a majmoknak is szinházuk lesz, ezt a darabot mint az első klasszikus művet, mely az ő ízlésöknek megfelelt, a majom-szinészek elő fogják ásni.

A kételkedők egyike (a kinek ez a vélemény imponált): De hisz akkor ez nem közönséges ocsmányság lehet!?…

A haragos ur: És én azt kérdem: hol van a rendőrség, mely ezt a darabot elő engedi adatni, holott a közerkölcsiség ily sulyos megsértését, mondhatnám: arczulütését a legszigorubban kellene megtorolnia? Hol azok a tényezők, a melyeknek a szinház tisztességére őrködnie kellene? Hol a törvényhozás, melynek gondoskodnia kellene róla, hogy az efféle galádságok elől a szinpad örökre el legyen zárva?

A már emlitett fiatal ur: Akkor hát ezt a darabot meg kell nézni!

A haragos ur: Ha meg akarja nézni, siessen, mert nem hiszem, nem hihetem, hogy a darab előadását be ne tiltsák. Ha az emberekben megmaradt a szemérem egy utolsó szikrája, a betiltás nem maradhat el.

A fiatal ur (a klubszolgához): János, van még jegy a „Szerencse-malacz“ mai előadására?

János: Még van egy pár.

Első játékos: Hozzon nekem is kettőt.

A kételkedő (a kit az előadott érvek teljesen megingattak): Nekem is egyet.

Második játékos: Nekem kettőt.

János: Annyi már nincsen. Hanem szolgálhatok az „Orleansi szüz“ előadására… Ebből még van huszonnégy.

Második játékos: Menjen a pokolba!

János: Volna még kettő a „Szerencse-malacz“-ra is, de ezt Akárki ur már lefoglalta.

Második játékos (a haragos urhoz): Hogyan? Hisz ön már látta!…

A haragos ur (kissé megzavarodva): Igen, de a felháborodás, a melylyel a première-ről nyilatkoztam, felköltötte a kiváncsiságát… izé… szóval, meg kellett igérnem, hogy szerzek két jegyet…

Második játékos: Ej, önt már nem érdekli a dolog… megnézheti, másodszor, később is… holnap vagy holnapután… de engem nagyon kiváncsivá tett… s hátha csakugyan betiltják a darabot?!

A haragos ur: Sajnálom, de éppen azért nem mondhatok le a jegyeimről. Hanem küldjön el a szinházhoz. Ott talán még kap.

Az után-gondolkozó: Mit képzel? Ilyen disznóságra! Már délelőtt elfogyott minden jegy. Csak hordároktól kapni, persze ázsióval.

Második játékos: Ez is csak velem történhetik meg! Egyszer akarok szinházba menni, s akkor se kapok jegyet.

János: Ha talán tetszik az „Orleansi szüz“-höz…

Második játékos: János, ha el nem takarodik az oleansi szüzzel!… (János nem várja meg a mondat befejezését.)

A haragos ur (már egy másik csoportnál): Mondom, uraim, hogy a „Szerencse-malacz“ gyalázatosabb, mint Casanova! Az embernek arczába szökik a vér… Ennek a jámbor, birkatürelmü budapesti közönségnek mindent le kell nyelnie, amit az üzleti élelmesség bead nekik… Másutt meglincselnék az igazgatót, aki ilyen dologgal mer előállani, de a jó budapesti közönség csak tür, tür, tür… s bárányszelidséggel szenvedi el, hogy a legképzelhetetlenebb ocsmányságokat vágják a fejéhez… (Végképpen elreked. A füst elnyeli az egész csoportozatot.)