III. A második előadáson.

(Este háromnegyed kilenczkor. Zsufolt ház. A középső felvonás vége felé. A nézőtéren kaczagástól fáradt hölgyek és urak. A szinpadon a szerencse-malaczot kezébe adják az öreg kisasszonynak.)

A haragos ur neje (az első erkélyen): – Hihihihi!

A haragos ur (sugva): Ne nevess olyan feltünően! Mit gondolnak rólad az emberek?

Az asszony (ugyanugy): Hát persze, hogy gyalázatos dolog az effélét előadni, de azért nevetés nélkül mégsem állja meg az ember.

A férj (mint fentebb): Mulatni mulathatsz, csak ne mutasd, hogy mulatsz.

Az asszony (a fogai közé szoritja a zsebkendőjét): Hi… hihi… hihihi… hi…

A férj (gépiesen morog): Gyalázat… czudarság… alávalóság… hogy az ilyet nem tiltják be!… (A szinpadon az öreg kisasszony nem tud mit csinálni a szerencse-malaczczal.) Botrány, botrány!… (Önkéntelenül): Hahaha!

Az asszony (siet megragadni az alkalmat): Hihihi!

A férj (magához térve): Ne nevess!

Az asszony: Látod, te se állhattad meg, te is elkaczagtad magad.

A férj: Az más. (Még halkabban): Ne beszélj olyan hangosan! Mit gondolnak az emberek?

Az asszony (szintugy): Azok is nevetnek; mindenki nevet. Azt hiszed, mindenki engem néz? (A szinpadon az öreg kisasszony dühösen dobja el a szerencse-malaczot. A közönség falrengető kaczagásban tör ki; de senki se nevet ugy, mint a haragos ur. Egészséges hahotája tulzeng mindent, mindenkit.) Látod?… hihihi… látod?…

A haragos ur (megadja magát): Gyalázatos, de tagadhatatlanul mulatságos!…

Az asszony (felháborodva): Jaj, én már egészen oda vagyok!… Ha nem szégyelleném magam…

A férj: Jól mulatsz?

Az asszony: Pompásan.

A férj: Tudod-e, mi jutott eszembe?

Az asszony: Nos?

A férj: Az jutott eszembe: milyen kár, hogy otthon kellett hagynunk a gyerekeket! A kedves kicsikék, hogy mulatnának ők is, ha… értenék!

Az asszony: Majd ha nagyok lesznek. Légy nyugodt, ezt a darabot akkor is fogják játszani.

A férj: Mégis kár, hogy a gyerekek számára nem tudnak ilyen mulatságos darabokat irni…

Az asszony: Hja!…

A férj: Mit mondtál?

Az asszony: Semmit. Csak nevettem. De most ne zavarj, mert ugy veszem észre, most jön a legjobb jelenet… (A szinpadon az öreg kisasszony eszeveszett szaladgálások után őrült sikoltozásba tör ki, melynek ismét a szerencse-malacz az okozója. A függöny harsogó derültség közepett csukódik össze. (Tapsorkán.)

A haragos ur (hangosan, hogy minél többen meghallják): Hallatlan… Igazán hallatlan!… És ezt a darabot nem tiltják be!… (Gépiesen morog): Gyalázat!… Czudarság!…