AZ UJKOR ALKIMISTÁI.

Lóversenyek idején a szerkesztőségek gyakran kapnak ilyen vagy ehhez hasonló tartalmu, mérges leveleket:

„Tisztelt Szerkesztő Ur!

Quosque tandem abutere Catilina patientia nostra?! Meddig fog még visszaélni a közönség türelmével Steerforth ur, ez a mélakórban szenvedő jockey, aki idült szeszmérgezés következtében oly sulyos idegbajba esett, hogy immár csak a ló hátán tud álomba szenderülni?! Még mindnyájunknak élénk emlékezetében van a Kalakaua-Cimborasso botrány, meg az Árvalány-nyal üzött sajnos visszaélés s ez az epileptikus alva-lovagló, a hazai lótenyésztés ügyének végtelen kárára, tegnap ismét oly hallatlan botrányt idézett elő, hogy csak nagynehezen sikerült illő bünhödésétől: a meglyncheléstől ép bőrrel szabadulnia. Menekülését egyes-egyedül annak köszönheti, hogy sokkal jobban tud futni, mint a lovaglása alatt versenyző paripák, mert különben a méltán felingerült sportsman-ek és sporting lady-k skalpját okvetetlenül megszerezték volna a turf-botrányok örök emlékéül. Hogy ez nem történt meg, annyival sajnálatosabb, mert ez a Steerforth névre hallgató pálinka-rezervoár, akit Ausztráliából illetéktelen sintérkedésért kergettek ki s aki most a közönség zsebére álmodja a delirium tremens lázálmait: fájdalom, Bismarck jó hirét örökre ellovagolta, ámbátor eddig ez a nemes állat minden nervozitástól ment, korrekt, hüséges futásaival a legteljesebb közbizalmat érdemelte ki.

A szomoru eset következőképp történt. A 3000 koronával dotált 2600 méteres Viztorony-handicap-et Bismarcknak kellett volna megnyernie. Ez holt bizonyosság volt, amit azonnal kimutatunk. Bismarck tizenkét ellenfele közül csak Yvette, Higany-labdacs és Kente-fente Nánika jöhettek számitásba. De mig nevetséges volt arra még gondolni is, hogy Yvette, akit a laikusok előtt multkori győzelme ajánlott, mint Bibornok-ivadék, 2600 méteren győzelmes lehessen, másrészt Higany-labdacs, akit Bismarck 9½ kilo, majd 10 kilo tehertöbblettel canterben vert meg, Higany-labdacs Bismarcknál most csak 3¼ kilogrammal vitt kevesebbet. Maradt volna még Kente-fente Nánika. Igen ám, csakhogy, mint Szerajevo és Lomnicz óta tudjuk, Kente-fente Nánika most nincs abban a helyzetben, hogy bármit is adhasson Bismarcknak s a Viztorony-handicap-ben 3 kilogrammot volt kénytelen czedálni neki. Anarkista nem fut s Vanda még most sem heverte ki azokat a strapácziákat, a melyeknek Krakóban volt alávetve. Nosza csak előre, kedvesem a szezon első napja óta oly tartós indiszpoziczióban szenved, hogy Kisbiró, ez a gebe, a multkor egyszerüen megszaladt tőle. Toréador, izombénulása óta, nem a régi többé s rég elmultak az agg Czupász aranjuezi szép napjai is. Ezzel végeztünk volna, mert csak agykérlobból frissiben felépült egyének vonhatták kombináczióikba Ne nyulj hozzám-ot, Diadal-t, Little Girl-t és Kanonok-ot, amelyek az eladó klasszisba tartoznak s amelyek, Gonfaloniere-et véve mértékül, már előre meg voltak verve.

És csakugyan, akik helyesen kombinálva, tudták, hogy a versenyt Bismarcknak kell megnyernie, örömmel látták, mily jó helyen fekszik Bismarck a versenyben Vanda és Kente-fente Nánika között. Az utóbbi előtt Yvette vezette a társaságot, jókedvüen mutogatva patáit az egész mezőnek, mig Bismarck nyugodtan várta a harangjelzést, hogy az egész vert csapatot a faképnél hagyja. Mögötte a többiek egy csomóban; a hátvédet Dalos és Nosza csak előre kedvesem képezték. A fordulónál Kanonok javitott helyzetén s üzőbe vette Kente-fente Nánikát, mely semmi ellentállást sem tudott kifejteni. Csakhamar eljátszotta kis játékait Yvette is s egyszerre visszaesett, mig Higany-labdacs. Ne nyulj hozzám és Anarkista előre vetették magukat. Csöngetéskor készen volt Vanda is s bár Higany-labdacs és Kanonok kétségbeesett erőfeszitéseket tettek, hogy a dijat Bismarcktól elvegyék, minden szakértő látta, hogy a győzelem Bismarcknak már a zsebében van. Ekkor azonban Bismarck lovasán, Steerforth uron, erőt vett a delirium tremens, letargiába sülyedt s elmerülve kóros álmába, hagyta, hogy Bismarck kiejtse tenyeréből a tányéron hozott győzelmet. A kedvező alkalmat megragadva, Plunkett Ne nyulj hozzám szügyébe vágta sarkantyuját, Kanonok megnyult s Higany-labdacs, mintha puskából lőtték volna ki, nekiesett, hogy emezeket elfogja. Rövid derékfutás után Ne nyulj hozzám egy félhosszal első, Higany-labdacs előtt, melynek fejhosszal sikerült megvernie a teljesen kipumpolt Kanonok-ot. Negyedik Anarkista, Vanda és Yvette előtt, melyek után a győzelem elajándékozója következett. Diadal és Nosza csak előre kedvesem utolsók.

Ehhez a felháboritó esethez nem kell kommentár. Az előadottak után csak azt vagyunk bátrak megkérdezni a lovaregylettől, mikor szándékozik Steerforth jockey elmebeli állapotának megvizsgálására az elmekórtan egyetemi tanárait felkérni, s ha netalán ez nem volna szándékában, nem tartaná-e czélszerünek, ha Bismarck további lovaglására tulajdonosa mindjárt Gyömbér Jánost, az amerikai hétalvót szerződtetné?!

Tisztelettel kérjük a Szerkesztő urat, jelen sorainkat az igazság érdekében minél hamarabb közzé tenni.“

*

A hasonló szövegü felszólamlások alatt többnyire ilyen egyszerü nevek állanak: Rosenzweig Edömér, Kovács Levente, Aranyváry Mór, Suba János. Néha ezzel a közelebbi meghatározással: „VII. gymn. oszt. tan.“ De a fiatalság mégis inkább csak a gyönge praxis mellett marad. Akik nem sajnálják a fáradságot, papirra tenni az ily rémes Justiz-mordokat, egy, még csak ezután szerkesztendő Turf-Pitaval számára, nagyobbára: komoly kereskedősegédek, idősebb városi napidijasok s az életbiztositási ügy emeritált bajnokai.

Nem tünik-e fel a legelső pillanatra: micsoda kápráztató tudás lakozik ezekben az egyszerü emberekben?! Micsoda szakértelem nyilatkozik meg ezekben a sujtó kritikákban?! Valóban, ha a tudomány rendszeres ismereteket jelent, micsoda kábitó tudomány az, amelylyel ezek az ismeretlen nevü levelezők kiválnak embertársaik közül! Ezek a turf-szakértők ismerik az összes „szereplő“ lovak geneologiáját, históriáját, érdemkönyvét, tehetségeit és egészségi állapotát. Könyv nélkül meg tudják mondani, hogy Berzencze hányadik helyre futott utolsó versenyében, s az esztendőket Kincsem, Fenék és Buzgó éveinek nevezik. Pontosan, fél fontokra kiszámitják, hogy egyik ló mennyivel „ér többet“ a másiknál; kitünően vannak informálva, melyik köhög és melyiknek szokott vérezni az orra; s bizonyára akad köztük, aki ekként számitja ki magában a fia születése napját: „Az nap történt, mikor Czimbora megverte Agamemnon-t a Nyilt handicapben, tehát: 1882. szeptember 5-én“.

Naivság volna azt képzelni, hogy az ily rengeteg tudás csak ugy a levegőből ragad rá az emberre. Ezek az egyszerü emberek szorgalmasan forgatják a Turflexikonokat, müveltségüket folyvást gyarapitják szakszerü olvasmányokkal, fáradhatatlanul buvárkodnak az antik sport-irodalomban, s egy nap ötvenszer is megnézik a verseny-naptárukat. A budapesti nagyobb kávéházakban megvannak az összes angol, berlini és bécsi sportujságok, a turftudósok mindennap órákat töltenek ezeknek az átböngészésével. És ez csak a kisebb fáradozásuk. De mennyit izzadnak, rohanvást a tribünről a nyergelőbe, meg vissza, mily türelmesen nézik végig a ló-világ élitejének összes toporzékolásait, hogyan lelkesülnek ama matadorok futásán, amelyeket nemsokára gebéknek fognak nevezni, milyen izgalmakat élnek át amiatt, hogy az egyik ló szőre fényes, a másikon pedig, ah, a másikon, aggasztóan sok a fölösleges hus!

Ha volna a földön igazság, akkor ezeknek az egyszerü embereknek, fáradozásaik és izgalmaik kárpótlásául, össze kellene nyerniök a totalizatőrnél megforduló összes százasokat, vagy legalább is uri módon kellene megélniök vagy müveltségükből és zseniális kombináczióikból. De – ó iróniája a sorsnak! – összes tudományuk nem elégséges megakadályozni, hogy „a leghitványabb gebék“ minduntalan „keresztet ne huzzanak“ legelmésebb számitásaikon s hiába minden tudomány, statisztika, logika, tapasztalat és kombináczió: a lovak a legaljasabb perfidiával hol elül jönnek be, mikor hátul kellene kullogniok, hol pedig „sehol sincsenek“, mikor a legféktelenebb közbizalommal állnak ki a starthoz. És az egyszerü emberek egyszerüen elvesztik összekuporgatott garasaikat.

*

Igenis, nyerniök kellene, ha volna igazság a földön. Az orvos, a jogász, a nemzetgazda, a filologus, ha annyi ismeretet szerez össze, mint ők, szépen értékesiti a maga tudását, csak épen az ő tudásuknak nincs egyéb eredménye, mint egy légió értéktelen ticket, amelyekből legfeljebb spanyolfalat lehet csinálni. Ha azt a temérdek fáradságot, azt a kitartó érdeklődést, melyet kedves foglalatosságukra pazarolnak, más, háládatosabb valamire forditanák, tizszer annyit keresnének vele, mint amennyit igy, ha nagyon szerencsések. De ezek az emberek, akik olyan zseniális számitók, ezt a legvilágosabb dolgot nem tudják kiszámitani.

És, hasonlóan az alkimistákhoz, akik koruk egész tudásának birtokában, soha sem szünő lázzal törték magukat, örökkön reménykedve, hogy egy szép nap majd sikerülni fog aranyat csinálniok, ezek a sötét hivatalszobákban vagy fodrász-atelier-k magányában ábrándozó tudósok, egyre folytatják s kezdik ujra meg ujra csalhatatlan számitásaikat, melyeket ujra meg ujra megsemmisit egy kis semmiség. A számitásaik, ó, azok mindig kitünőek: s mindig találnak egy-egy iszákos jockeyt is, akinek a bűne kimentse, hogy a számitás csak számitás maradt. Ezek az egyszerü emberek mindent kombináczióba vesznek a világon, csak azt az egy dolgot nem, hogy aranyat egyszerüen – nem lehet csinálni.

(1895.)