V.

14. III. 13.

– Mily kár, hogy nem élünk a lovagkorban! – mondtam ma nevelőmnek.

– Már mért volna kár? – kérdezte meglepetve.

– Sajnálom a lovagi tornákat, a bajvivásokat lóháton, a pályabért, mit szép nők keze nyujt és a többi!

– Ön megfelejtkezik róla, hogy azok a lovagok néha otthagyták a fogukat.

– Erről csakugyan megfelejtkeztem. Igaza van, a mi korunknak is meg van a maga előnye.

– Nem is beszélve arról, hogy ha ön lovagi tornán óhajt vitézkedni, csak szólnia kell. – Minden megvan hozzá: helyiség, paripák, fegyverek, kosztümök… s a papa örülni fog, hogy egyszer végre az egész világnak megmutathatja a családi klenódiumokat.

– De hátha legyőznek a tornán?

– Azt maga meg nem éri! Grog báró utasitásul kapja, hogy neki kell legyőzetnie magát, s akkor maga csinálhat akármit. Grog bárónak el fog törni a lándzsája!

– És ha megijedek? Ha elszaladok?

– Akkor utána szaladnak önnek, lefogják, s mielőtt ön magához tér, Grog báró már legyőzeti magát.

– De egy ilyen torna sok költségbe kerül.

– Majd megfizetik a plutokraták. A plutokraták semmi pénzt nem sajnálnak azért, hogy közelről lássák a herczegeket. Ön ugyse magának akar vitézkedni, hanem minél nagyobb közönség előtt. Nos, majd jól megfizettetjük a páholyokat és a karzatot. A mig plutokratákat lát a herczeg, addig ne féljen.

– Még meg fogom gondolni a dolgot.