II.

Husz éves korától negyven éves koráig Bucsay Bálint egyre gyönyörübb dolgokat beszélt a Kammon-kávéházban.

Egyre pazarabbul szórta a fenséges gondolatokat. Mind nagyobbszerü tervezetekkel ismertette meg rajongó hiveit. Mind bőségesebben dőlt belőle az ötlet, a fényes mondás, előadása mind ragyogóbbá és vakítóbbá lett; már szinte szédültek, akik sokáig hallgatták.

Elmondta mindenkinek, miket fog megirni, s miket fog megcsinálni. Nyugodtan mondhatta el; más ezt ugy se tudta volna megirni, más ezt ugy se valósíthatta volna meg.

Egyre gyönyörübb dolgokat beszélt, de egyre kisebb közönségnek.

Hallgatói közül mind nagyobb csapatok széledtek el mellőle, hogy miután kigyönyörködték magukat a nagyszerü dolgokban, átadják magukat a kicsinyességeknek, amikből meg lehet élni s amikből néha vagyont is lehet szerezni.

Bucsay ezalatt folyton halogatta nagy tervei megvalósítását. Volt egy kis öröksége, amelynek a kamatai megadták a mindennapi ebédjét és a mindennapi három-négy pikkolóját; nem volt kénytelen kicsinyes munkával „prostituálni“ a tehetségét. A nagy dolgait pedig nem akarta megrontani az elhamarkodással; rajongója volt a nagyszerünek, de olyan nagy hirességgel és olyan nagy ünnepeltetés után nem is illett volna hozzá, hogy valami közepes értékü dologgal álljon a világ elé. Nagy, tökéletes alkotással akart megjelenni azok előtt, akik tőle mindig a legtöbbet várták.

A nagy, tökéletes alkotásokhoz pedig nagy idő kell és Bucsaynak egyre kevesebb ideje volt. A gigászi alkotásokra való készülődés hamar kifárasztotta és mind több órát vont el tőle az a fél-pihenés, hogy a kávéházban kedvére kibeszélgethette magát azokkal a tisztelőivel, akik kitartottak mellette.

Ezek a tisztelők lassankint mind eltüntek, sorra, egyik a másik után: de ujak jelentkeztek helyettük, ha kevesebben is, és Bucsay nem vette észre, hogy közönsége az idők folyamán mind ujabb és ujabb alakokból verődik össze. Kielégitette az, hogy mindig akadtak hallgatói és hogy a legfiatalabb emberek még sokáig benne látták a jövő emberét.

Már elérte a negyvenedik évét, s még folyvást találkozott egy pár hüséges barátja, akik akármilyen bajról volt szó, állhatatosan igy vigasztalódtak:

– Majd ha egyszer Bucsay akcióba lép!

– Majd megcsinálja Bucsay!

– Ez a dolog a nagy Bucsayra vár!

És Bucsay e közben folyton készülődött… mint a tenger fenekén a halott normannok, akik csak várják, egyre várják, hogy mikor hangzik már fel a csodatevő harsona, mely majd életre kelti őket, megreszkettetni a világot a sok száz év alatt felgyülemlett iszonyu erővel.