VI.

A képviselő ur dicsérete bizonyos helyi hirnevet szerzett a derék Mócz Péternek. Ha Csengődön vagy környékén bált, lakomát, vagy bármilyen ünnepet rendeztek, nem lehetett máshoz fordulni, mint Mócz Péterhez, aki immár divatossá lett. Ha valaki esküvőre, keresztelőre készült, s tartott magára valamit, ugy Mócz Pétert hivatta.

Az ekképpen szerzett pénzzel Mócz Péter vendéglőt nyitott, amely hirnevének erejénél fogva hamarosan lefőzte a többi csengődi kocsmát.

Nemsokára az ipartestület képviseletébe is beválasztották, s minthogy az ipartestület elnöke, a csengődi nagyvendéglő elszegényedett bérlője elkeseredésében, bánatában hirtelen elhalálozott, egy pár hónappal utóbb Mócz Péter lett az ipartestületi elnök.

Az uj választások idején Mócz Péter már tényező volt, akivel számolni kellett.

Árokhátinak most már fel kellett keresnie a jeles polgárt, akit ő tett helyi előkelőséggé. A szokásos könnyed leereszkedés nélkül s csak választások idején észlelhető nagy szivességgel üdvözölte fölfedezettjét, nagyokat parolázott vele, s Mócz Péter a választásra hüségesen beszállitotta az ipartestületi szavazatokat.

Ettől fogva Mócz Péter ugy szerepelt Csengődön, mint Árokháti egyik főkortese. Következésképpen csak jelentkeznie kellett a csengődi kaszinó bérletéért, s a pályázat ügye már el volt döntve.

Hanem éppen ennek a kaszinó-bérletnek a révén, kevéssel utóbb, egy kis baj történt a derék Mócz Péterrel.

Zavaros idők következtek. Az erőszak összeütközött a nemzeti érzéssel s Csengődön is nagy volt a háboruság; talán nagyobb, mint bárhol. Az erőszak nem mulasztotta el oda is elküldeni a maga mindenre kész követét, s ez a követ a csengődi kaszinóban ütötte föl tanyáját. Ennek hallatára a csengődi urak bojkottálták a kaszinót. Senki se akarta látni az erőszak emberét és megvetett alakokból álló környezetét és igy hosszu ideig csengődi uriember nem tette be a lábát a szerencsétlen Mócz Péterhez, aki rövid néhány hónap alatt rengeteg kárát látta az országos háboruságnak.

Mikor a rend helyreállott, természetesen Mócz Péterről se lehetett megfelejtkezni.

Végre is a nemzeti ügy martirja volt. Azonkivül főkortese a nemzeti ügy egyik odaadó harcosának. És azok közé tartozott, akik a legnagyobb károsodással szolgáltak rá a kártalanitásra.

De hát hogyan kártalanitsák?

Árokháti addig-addig szaladgált a Mócz Péter érdekében, addig-addig informált, kérelmezett és fenyegetőzött, mig valakinek eszébe jutott, hogy nem lehetne-e Csengődön valami gyárat állitani, amely, – mint minden pártolást érdemlő hazai iparvállalat, – számot tarthatna az állami segitségre?

Megkérdezték Mócz Pétert, s a derék károsodott azt felelte, hogy ő igenis, sikerrel tudna vezetni egy kétszersült-gyárat, amely izletes és olcsó kétszersültet szállitana tengerészeinknek, vagy amennyiben még nincsenek tengerészeink, már jóelőre gondoskodnék kétszersültről, szorgalmasan készülődve addig, amikor majd lesznek tengerészeink.

A dolog rendben volt.

Nagy állami segitséget szavaztak meg a kétszersültgyárnak; Mócz Péter felállitott Csengődön két óriási kemencét, amely ugy ontotta a kétszersültet, hogy elláthatjuk vele tengerészeinket még akkor is, amikor majd miénk lesz a Fekete-tenger, sőt a Csöndes óceán egész partvidéke… és Mócz Péter két év alatt meggazdagodott.

*

Árokházi Lőrincet, amikor legutóbb jelent meg a kerületében, egy kis meglepetés fogadta.

– Közeledik a választás ideje, – szólt, kedveskedve veregetve meg kitünő főkortese vállát, – hát eljöttem körülnézni. Hat cikluson át voltam képviselő… remélem, Mócz uram, hogy most sem lesz baj?

– Már hogyan lehetne baj?! – felelt a főkortes. – Hiszen a nagyságos ur, hála istennek, válogathat a kerületek közül.

– Válogathatok? Miért válogatnék? – kérdezte Árokháti elhülve. – Ugy értem, hogy Csengődön nem lesz-e baj?

– De isten uccse, nem fog ártani, ha a nagyságos ur jól megválasztja a kerületet, – felelt mosolyogva Mócz uram. – Mert Csengődön most az egyszer már csak magam lépek fel!