Barna kis lány megy az utczán nevetve,

Kapitány ur megy utána sietve.

»Megállj, megállj, barna kis lány, egy szóra,

Hisz te vagy a szivem vigasztalója.«

»Nevetnem kell kapitány úr szavára,

Mért állit meg egy magyar lányt hiába?

Van már nékem szép szeretőm, közlegény,

Kit nem adnék százezer kapitányért.«

»Meghalt már a kedvesed a csatába,

Borulhatsz már kapitány úr karjába!«

»Hogyha meghalt, szálljon áldás sirjára,

Nem borulok kapitány úr karjába!«