Oh! mint búsul kis gilicze,

A ki társát elvesztette!

Társát egy vad elkergette,

Talán eddig meg is ölte.

Én elmegyek arr’ a helyre,

Hol kiomlott piros vére,

Hol szakgatták szálkás húsát,

Ott rakatok egy kápolnát,

A csontjából kirakatom,

A vérivel föliratom:

Hogy vagyon az árva dolga,

Ki hazáját rég elhagyta!

Én egy igaz árva voltam

Ki hazámat rég elhagytam,

Víz mentére elindultam,

Ha megtalálnám a társam

A királyné ablakában

Egy kis arany galiczkában

Megtaláltam, de rabságban;

Igy énekel bánatában:

»Hej gilicze, kis gilicze,

Mért jöttél te ilyen messze!

Menj vissza te arr’ a helyre,

Honnét jöttél ilyen messze!«

S visszafordult arr’ a helyre,

Honnét jött ilyen messzire,

Fejét földre csüggesztette,

Szárnyát széjjel terjesztette,

Magát holttá eresztette:

Hogy a társát elvesztette.