Szegény Rózsa Sándor

Fölült a lovára,

Arany szélü gatyaszára

– Sej, haj! –

Ugy lebeg utána.

Csillagok, csillagok

Szépen ragyogjatok!

Hires magyar betyároknak

– Sej haj! –

Útat mutassatok!

Mennek a pusztába

Szegednek környékén,

Utánuk mén a vármegye

– Sej, haj! –

Rádainak élén.

El is fogták őket,

Viszik a tömlöczbe,

Ott van köztük Rózsa Sándor

– Sej, haj! –

Talpig vasba verve.

Odamén az anyja,

Hogy őtet sirassa.

»Ne sirasson édes anyám,

– Sej, haj! –

Nem vagyok meghalva!«

»Hogyne siratnálak,

Mikor vasban látlak!

Holnapután nyolcz órakor

– Sej, haj! –

Fölakasztva látlak!«