Komor fölöttem az ég is,

Elhagyott a reménység is,

A nap is gyászt vont magára,

Nem süt rám piros sugára.

Bús életem, bánat napom,

Fekete gyász alatt lakom,

Fekete gyász, fehér üröm,

Nekem a bánat nem öröm.

Olyan bú van a szivemen,

Két rét hajlott az egeken,

Ha még egy rét hajlott volna,

Szívem ketté hasadt volna.

Feljő a nap, el is halad,

Búban talál s abban is hagy,

Bús anyának bús gyermeke.

Én vagyok annak egyike.

Elmegyek én arr’ a helyre,

Honnét madár se jön erre,

Fészket rakok egy sürübe’,

Bánatfának tetejibe.