ELSŐ FEJEZET
A nagyságos ur (öltözködik; kemény, ragyogó ingmell, fehér selyemmellény, fehér nyakkendő, amelynek a korrekt megkötésével hosszabb idő óta fáradozik a tükör előtt).
(Csengetés. Szelid, dallamos, szerény csengetés).
A nagyságos ur (felüti a fejét).
(Csend).
A nagyságos ur (a nyakkendőjével fáradozik).
(Ujabb csengetés. Kedves, szerény, de energikusabb).
A nagyságos ur: Marci! Marci!
(Csend. Ujabb csengetés, megbántott, sürgető).
A nagyságos ur: Marci! Marci, a mindenségedet. Hová bujtál, Marci.
(Kint ajtónyilás, ajtócsapás, néhány halk szó).
Az inas: Nagyságos ur, a kisasszony van itt.
A nagyságos ur: Jó. Ereszd be gyorsan. És máskor ne ülj a füleden, ha csengetnek.
Az inas: Igenis. (Kimegy és kinyitja az ajtót a kisasszony előtt.)
A kisasszony (kalapban, kabátban, szerényen): Jó estét.
A nagyságos ur (a nyakkendőjével bajlódik, hátraszól): Jó estét, kislány. Csakhogy eljössz már egyszer megint.
A kisasszony (elfogultan): Nem is tudom, kellek-e még magának.
A nagyságos ur: Hogyne kellenél. Különösen, ha ilyen régen nem voltál nálam. Már azt hittem, hűtlen lettél hozzám.
A kisasszony: Ó, hogy gondolhat ilyent…
A nagyságos ur: Azt hittem, találkoztál egy szép fiatal emberrel, megszeretett, megszeretted…
A kisasszony (kissé bánatosan): Nem szeretek én senki mást, csak magát.
A nagyságos ur (elkészült a nyakkendőjével, hátrafordul): Igazán? (Odamegy hozzá.) Bizonyos ez?
A kisasszony: Bizonyos.
A nagyságos ur (megöleli): Kedves, meleg kis macskám. Kislány!… Kedves kislányom… Vesd le szépen a kalapodat és a kabátodat. Milyen régen nem voltál már nálam… Egy hete… nyolc napja, tiz napja…
A kisasszony: Nem is tudja, mióta nem voltam itt. Nem hiányzom én már magának. Azelőtt már a harmadik napon eljött volna értem az üzletbe. Most nem is tudja, mióta nem voltam itt. Megunt már maga engem. Tudtam, hogy igy lesz. Egyszer csak megun. Nem hiányzom én már magának.
A nagyságos ur: No, no… Szomoru kislányom… Hogyne hiányoznál nekem.
A kisasszony: Magának annyi asszonynyal van dolga… Magának van… annyi asszony van magának, amennyi kell… Meg lány… Meg az a sok szép szinésznő. Láttam a mult héten egygyel… egy orfeumi énekesnővel…
A nagyságos ur: Egy sincs ilyen kedves, finom, meleg, puha kis macska, mint te vagy. Le a kalappal. Le a kabáttal.
A kisasszony (leteszi a kalapját): Nem is maradhatok itt. Csak egy félórát.
A nagyságos ur: Miért?
A kisasszony (durcásan): Mert nem akartam itt maradni. Magának ugyse kellek. Otthon csak annyit mondtam, hogy később megyek haza az üzletből, mert sok a dolog. És ez igaz is.
A nagyságos ur: Hát holnap majd azt fogod mondani: olyan későn lett az üzletben, hogy már megint nem mehettél haza. És a barátnődnél aludtál. Ez nem lesz igaz, de annál kellemesebb lesz. Igen? Jó? Le a kabáttal.
A kisasszony: Nem. Nem. Nem maradhatok itt. (Leveti a kabátját.) Borzasztó ez is, mindig igy hazudni. Borzasztó, amit én csinálok. Mi lesz én velem! Borzasztó, mit művelek.
A nagyságos ur (megöleli és egy-egy csók között mondja): Borzasztó, amit müvelsz. (Csók.) Borzasztó, hogy mi lesz veled. (Csók.)
A kisasszony (kibontakozik az ölelésből): Hiszen maga nem is marad itthon. Elmegy. Hát én minek maradjak itt akkor…
A nagyságos ur (felveszi a frakkját): Kislány, ide hallgass. Én most leszaladok a borbélyhoz, hamar elkészülök nála. Marci azalatt megterit itt. Feljövök. Együtt megvacsorázunk. Azután elmegyek… mondjuk egy… legfeljebb két órára. Te itt olvasgatsz egy kicsit… a könyvek között találsz egy pár gyönyörü detektivregényt… cigarettázhatsz is egy kicsit, azután (mozdulat a hálószoba felé) bent szépen lefekszel; ha kedved van rá, elalszol, ha nem, akkor megvársz, én legkésőbb tiz órakor itthon vagyok és… (magához szoritja).
A kisasszony: Istenem…
A nagyságos ur: Istenem, milyen borzasztó. (Csók.) Milyen szörnyü módon borzasztó. (Csók.)
A kisasszony: Én egyedül maradjak itt az egész lakásban?
A nagyságos ur: Hát csak nem félsz? Hányszor voltál már itt…
A kisasszony: De még sohasem voltam egyedül.
A nagyságos ur: Ne félj. Most sem esik bajod. Szép csendesen elalszol a nagy ágyban, és majd én költelek fel. (A csengőhöz megy, megnyomja a gombját.)
Az inas: Parancs?
A nagyságos ur: Marci, terits meg itt gyorsan. Mire feljövök, meglegyen. A kisasszony velem vacsorázik.
Az inas: Igenis nagyságos ur.
A nagyságos ur: Szervusz kislány. Viszontlátásra.
A kisasszony: Viszontlátásra.
A nagyságos ur (elmegy).
Az inas (a szomszéd szoba szekrényéből abroszt, tányérokat, evőeszközöket szed ki. Az abroszt ráteriti a középen álló asztalra. Nagyon lassan terit, időről-időre egy-egy oldalpillantást vet a kisasszonyra).
A kisasszony (zavarodottan áll meg az ajtónál, ahová a nagyságos urat elkisérte, azután a nagy könyvszekrényhez támaszkodik, azután leül egy karosszékbe).
Az inas (a torkát köszörüli): Hm! Hm!… A kisasszonynak… régen nem tetszett már nálunk… lenni…
A kisasszony (buzgón, zavarodottan, előzékenyen): Igen. Már régen nem voltam itt… Marci ur…
Az inas (buzgón terit): Én nagyon sajnáltam, hogy már olyan régen nem tetszett itt lenni.
A kisasszony: Hogy… nem voltam itt… azt sajnálta… Marci ur?
Az inas: Igen.
A kisasszony: És miért sajnálta, ha szabad kérdeznem, Marci ur?
Az inas (nagyon buzgón terit): Csak ugy.
A kisasszony (kissé csalódottan): Csak ugy?
Az inas: No nem csak ugy. (Abbahagyja a teritést, felnéz.) Ha meg nem sértem vele, hát azért, mert nekem nagyon tetszik a kisasszony.
A kisasszony (szeliden): Azért Marci ur?
Az inas: Azért, mert nekem nagyon tetszik. Isten uccse… Az én gusztusom a kisasszony.
A kisasszony (szemérmesen): A maga gusztusa, Marci ur?
Az inas: Abizony. De ne tessék azt gondolni, mintha nekem hiányosságom volna asszonynépben.
A kisasszony (sietve): Én nem gondolom azt, Marci ur.
Az inas: Van nekem annyi, amennyi kell. Minden ujamra kettő. Ha füttyentek egyet, már jönnek. Ha csak füttyentek…
A kisasszony (tisztelettel): Ha csak füttyent, Marci ur?
Az inas: Ha csak füttyentek, kisasszony. (A bajuszát pödri.) Sok lány sirat engem már. Meg sok asszonynak az ura, ha tudná… volna ám háboru.
A kisasszony (naivul): Volna?
Az inas: Volna bizony. Csak azért mondom ezt, hogy én ámbár parasztlegény voltam… az apám számadó juhász volt Csetneken a nagyságos ur birtokán… hát azért ne tessék azt hinni, hogy én valami utolsó legény vagyok.
A kisasszony (buzgón): Én nem hiszem azt, Marci ur, dehogy hiszem én azt.
(Csend.)
Az inas (tovabb terit. Zavarban van).
A kisasszony (a kezét nézegeti. Még zavarodottabb).
Az inas: Hát ez készen volna… Nemsokára itt lesz a nagyságos ur is… Vele tetszik vacsorázni…
A kisasszony: Igen Marci ur.
Az inas (megáll az asztal mellett, nem tudja, mihez fogjon): Jó ember a nagyságos ur…
A kisasszony: Nagyon jó ember.
Az inas: Jó a kisasszonyhoz is…
A kisasszony: Igen. Hozzám is nagyon jó.
Az inas: Engem is igen kedvel. Tudja-e kisasszony, mit igért nekem.
A kisasszony: Mit Marci ur?
Az inas: Azt igérte, hogy ha majd egyszer elmenne a kedvem a legyeskedéstől a mások felesége körül, és ha kedvem támadna a rendes életre, és ha megházasodnám, hát vagy adna nekem egy kis bérletet Csetneken, vagy megtenne itt a házban házmesternek. Ezt igérte. Ha megigérte, meg is tartja.
A kisasszony: Megtartja. Hogyne. Bizonyosan megtartja.
Az inas (megfontoltan): Nem lesz rossz dolga annak, aki az én feleségem lesz.
A kisasszony: Nem Marci ur.
Az inas: Én a tenyeremen hordom majd. Jó dolga lesz annak az asszonynak.
A kisasszony: Bizony jó, Marci ur.
(Hallgatás).
Az inas: Hát én már megteritettem… Kimehetek.
A kisasszony (hirtelen): Ne menjen még Marci ur.
Az inas (kicsit kényesen): Talán terhére is vagyok a kisasszonynak.
A kisasszony: Nem Marci ur, egy cseppet sem. (Habozik.) Tudja Marci ur, hogy én is falusi lány vagyok.
Az inas: A kisasszony?
A kisasszony: Én. Kisbiró volt az apám Pélyen, Borsodmegyében. Ugy jött fel ide portásnak a gyárba, ahol most van. Mezitláb jártam én még az első iskolába.
Az inas (ujjongva): Mezitláb? (Egy lépést tesz előre.) Ejnye, hogy a mosolygó Szüz Mária áldja meg, de örülök neki. Hát a kisasszony is – ha meg nem sértem – parasztlány volt?
A kisasszony: Bizony, parasztlány voltam én is.
Az inas: Aztán, hogy lett itt…?
A kisasszony: Tudja, Marci ur, itt Pesten aztán cipőt kellett huzni, ugy kellett az iskolába járni. Aztán az apám kalaposboltba adott, aztán mamzell lettem…
Az inas (alig bir magával): Ejnye, azt a ragyogó ünnepnapi égboltozatát, de örülök.
A kisasszony: Aztán egyszer, mikor az üzletből hazamentem, megismerkedtem a nagyságos urral.
Az inas (megáll az előnyomulásban és a lelkesedésben. Kissé leforrázódott.)
A kisasszony (észreveszi a rossz hatást, feláll): Tudja-e Marci ur, hogy a nagyságos ur engem ki akart venni az üzletből?
Az inas (nem az előbbi kedvvel): Ki akarta venni?
A kisasszony: Igen. Lakást akart nekem venni. Hogy majd ő tart el engem. De én nem akartam.
Az inas (még mindig kissé komoran): Nem akarta?
A kisasszony: Nem. Nem én. Nem nekem való az. Tisztességes lány vagyok én. Dolgozni akarok én. Nem nekem való az… A nagyságos ur pénzt is akart nekem adni… De én sohasem fogadtam el…
Az inas: Miért nem?
A kisasszony: Nem… Nem fogadtam el… És tudja-e Marci ur, mit mond nekem mindig a nagyságos ur?
Az inas (kissé már barátságosabban): Mit kisasszony?
A kisasszony: Azt mondja: »Kislány, ha egyszer itt akarsz majd hagyni vagy ha férjhez akarsz menni egy derék, becsületes emberhez, akkor az egész pénzt megkapod tőlem… egyösszegben… hozománynak…«
Az inas: Azt mondja?
A kisasszony: Azt.
Az inas (megfontoltan): Ha mondja, meg is tartja.
A kisasszony: Meg.
Az inas (habozva): Soká elmaradt… Mindjárt itt is lehet…
A kisasszony (nyomatékosan): Igen. Mindjárt itt lehet.
Az inas (még mindig habozik).
A kisasszony (véget akar vetni a habozásnak, döntő cselekedetre akarja birni): Tudja-e, Marci ur, hogy én már nem is akartam idejönni?
Az inas: Nem akart? Miért?
A kisasszony (egy hirtelen fordulattal, lágyan): Sajnálta volna, ha soha többet nem jöttem volna ide?
Az inas: Bizony, nagyon sajnáltam volna. De miért ne jött volna a kisasszony?
A kisasszony: Azért… mert nagyon jó ember a nagyságos ur, de én azt gondoltam… mégse nekem való dolog ez… Ugy is vége lett volna már hamar… És nem való ez egy szegény lánynak… Nekem magamhoz való ember kell…
Az inas: A bizony. Egy derék, szorgalmas, becsületes ember kellene a kisasszonynak.
A kisasszony: Igen. Egy derék, szorgalmas, becsületes ember, aki…
Az inas: Aki szeretné. Megbecsülné…
A kisasszony: Aki szeretne. Megbecsülne. És aki…
Az inas: És aki azután el is venné feleségül.
A kisasszony (lesütött szemmel): Aki azután…
(Nagy hallgatás).
Az inas (összeszedi magát): Én már régen akartam a kisasszonynyal beszélni. Már régen lestem, hogy beszélhessek egyszer a kisasszonynyal.
A kisasszony (hálásan): Én is szerettem volna már magával beszélgetni, Marci ur. Én mindig ugy tiszteltem magát… mikor ki-kinyitotta nekem az ajtót… alig tudtam megköszönni…
Az inas: Én pedig azért akartam a kisasszonynyal beszélni, hogy megmondjam, hogy ez a dolog… a nagyságos urral… ugyse tart örökké… a kisasszony pedig tökéletesen az én gusztusom… ilyen asszony kell nekem… éppen ilyen… Hát hogy jó volnék-e én is a kisasszonynak?
A kisasszony (boldogan): Hogy jó volna-e nekem? Hogy engem el…
Az inas: Elvenném feleségül. A nagyságos ur megigérte nekem a házmesterséget; a kisasszonynak megigérte a hozományt… Semmi bajunk sem volna… Ugy élnénk, mint a galambok…
A kisasszony (lesütött szemmel): Marci ur…
Az inas (egészen közel megy hozzá): Ha akarná, megmondanám a nagyságos urnak… a nagyságos ur megtartja, amit igért… három hét mulva esküdhetnénk is már… csak a kisasszonytól függ…
A kisasszony (elforditja a fejét).
Az inas: Csak a kisasszonytól függ… Megbecsülném… jó ura lennék… csak a kisasszonynak kell azt mondania, hogy igen… Hát igen?
A kisasszony (nagyon halkan): Igen.
Az inas (ujjong, megfogja a kisasszony kezét, megöleli): Hajajaj! Hát igen? Hajajajaj! Ezt akartam én már két hónap óta. De boldog ember is lett belőlem.
A kisasszony (kibontakozik a karjából, ijedten): Jaj, vigyázzunk, mindjárt jön a nagyságos ur.
Az inas: Jöhet már én tőlem. Rendben van már az én dolgom. Mindjárt meg is mondom neki, ahogy jön.
A kisasszony: Nem, kérem Marci ur, nem… Ne mondja meg neki még most. Ilyen gyorsan.
Az inas: Dehogy nem mondom meg neki. Mire várjunk? Minél előbb, annál jobb.
A kisasszony: De ne amikor én itt vagyok.
Az inas: De éppen akkor, galambom. Ki erősitse meg máskülönben, hogy igaz, amit mondok.
(Csengetés).
Az inas: Itt van már.
A kisasszony: Ne most. Ne mondja meg neki. Kérem, Marci ur…
Az inas: Dehogy nem. Megmondom én. Megkell azt… (Kimegy.)
A kisasszony (idegesen jár fel s alá).
(Ajtónyilás. Azután előbb a nagyságos ur jön be. Rögtön utána az inas nagy ételhordótálcával).
A nagyságos ur: Szervusz kislány. Ne haragudj rám, kislány, hogy igy elkéstem. Unatkoztál?
A kisasszony (vontatva): Nem.
A nagyságos ur: Megéheztél?
A kisasszony: Ó nem.
A nagyságos ur: Én igen. Ezekben a borbélyműhelyekben estefelé valóságos népgyülés van. Egy hónap alatt nem vagyok egyébként együtt annyi kellemetlen, hangos és piszkos emberrel, mint ott egy fél óra alatt. És mindig megvárakoztatnak, mert a felséges demokrácia nevében előbb jön Kohn ur és Mayer ur, és előbb bodoritják ki a suszterem fürtjeit, mint ahogy rám kerül a sor. Ülj le kislány.
A kisasszony (leül).
A nagyságos ur (szintén).
Az inas (odanyujtja a tálat előbb a nagyságos urnak, az egy udvarias kézmodulattal a kisasszonyhoz utalja).
A nagyságos ur: Marci, te elefánt, ennek is te vagy az oka. (Vesz a tálból és eszik.) Az inasok gyöngye volnál, de borotválni még mindig nem tudsz. Ha valamikor elmégy tőlem, csak olyan helyre mehetsz, ahol hosszu szakállat hord a gazda. Vagy mehetsz vissza béresnek Csetnekre. Mert olyan jó emlékező tehetsége van a kezednek…
A kisasszony (meglepetve néz fel): A kezének…?
A nagyságos ur: A kezének hát. A keze nem tudja a kaszát meg az ekeszarvát elfelejteni. Egyszer próbált megborotválni. De ugy dolgozott az arcomon, mintha kapált volna. Mintha kaszát fogott volna, nem borotvát. Magadat hogy borotválod? Mintha kaszálnál?
Az inas: Az én arcom elbirja azt, nagyságos ur.
A nagyságos ur: De az enyém nem. Meglátod: még mehetsz vissza béresnek Csetnekre.
Az inas: Nem megyek én már vissza béresnek, nagyságos ur.
A nagyságos ur (jókedvüen): Nem mégy? Olyan bizonyos az?
Az inas: Bizonyos.
A nagyságos ur: Miért veszed ezt olyan bizonyosra, Márton?
Az inas (korrekt inasállásban áll, az asztaltól pár lépésnyire eltávolodva, a nagyságos ur háta mögött): Megházasodom, nagyságos ur.
A nagyságos ur (félig hátra fordul): Mi a macska?… Megházasodol? Mi ütött beléd? Hogy jutott ez az eszedbe?
Az inas: Találtam egy nekem való lyányt, nagyságos ur.
A kisasszony (ijedten int az inasnak, ne beszéljen tovább).
A nagyságos ur: Áh! Gratulálok. Szép lány?
Az inas: Szép.
A nagyságos ur: Jó lány?
Az inas: Jó.
A nagyságos ur: Derék lány?
A kisasszony (kétségbeesetten integet).
Az inas (makacsul, egy elfojtott mosolylyal, mint aki biztos a maga dolgában, mondja tovább): Derék.
A nagyságos ur: Hoz egy kis pénzt is a házhoz?
Az inas (nyomatékosan): Hiszem, hogy hoz.
A nagyságos ur: Szőke? Barna?
Az inas: Szőke.
A nagyságos ur: Karcsu? Gömbölyü? Kivánatos? Marci, gazember, te értesz hozzá…
Az inas: Karcsu. Magos. Kivánatos.
A nagyságos ur (visszafordul az asztalhoz és meglátja a kisasszony egy kétségbeesett gesztusát; gyanakodva néz rá, a kisasszony azonban szótlanul hajol le a tányérjára, erre megnyugodva beszél tovább): Hát jól van Marci. Isten áldása legyen az uj frigyen. És amit megmondtam, megmondtam.
Az inas: Igenis, nagyságos ur, abban bizakodva mertem magamat elhatározni, amit a nagyságos urnak tetszett igérni.
A nagyságos ur (eszik): Jól van Marci. Én megtartom, amit igértem. Hát mit akarsz? A bérletet? Vagy házmester akarsz lenni?
Az inas: Inkább a házmesterséget választanám, ha a nagyságos ur megengedné. Nem vagyok én már az eke mögé való. Azután a jövendőbelim is… Inkább olyan városi lány.
A nagyságos ur: Jól van Marci. Ezt jobban is szeretem. Legalább megmaradhatsz nálam. (Eszik.) Te, és kicsoda a te jövendőbelid voltaképen?
Az inas (nem tud válaszolni).
A kisasszony (abbahagyja az evést, felkapja a fejét, és rémülten bámul az inasra).
(Hosszu hallgatás).
A nagyságos ur: Te, hát kicsoda a te jövendőbelid?
(Hallgatás).
A nagyságos ur: Ejnye, hát megnémultál? Vagy titokban akarod tartani? Vagy nem tudod, kit akarsz feleségül venni?
(Hallgatás).
A nagyságos ur (bosszankodva fordul hátra): Noooo!…
Az inas (összeszedi minden bátorságát, haptákba vágja magát, a sarka összeütődik, elszántan, mereven, mintha rapporton volna): Nagyságos ur, jelentem alássan, a kisasszony. (Várja, hogy egy pofont kap.)
A nagyságos ur (nem üti pofon, megdermedve bámul rá): Ki? Ki… csoda?
Az inas (lélegzet nélkül): Jelentem alássan, a kisasszony.
A nagyságos ur: Melyik kisasszony? Csak nem ez?
Az inas: Jelentem alássan, igenis… Ez.
A nagyságos ur: Ezt akarod feleségül venni?
Az inas: Igenis. Ezt.
A nagyságos ur (a kisasszonyhoz): Téged akar feleségül venni?
A kisasszony (int a fejével).
A nagyságos ur: És te hozzá akarsz menni feleségül?
A kisasszony (szégyenkezve, lehajtott fővel int).
A nagyságos ur: Hát ez gyönyörü… Hát ez gyönyörüüüüü… Ezt főztétek ki, amig lent voltam… Ezzel a kedves hirrel akartatok engem fogadni…?
Az inas (hadar): Igenis, nagyságos ur, mi elhatároztuk, hogy én megkérem a nagyságos urtól a kisasszony kezét…
A nagyságos ur (felugrik): Megkéred tőlem a kezét? Tőlem kéred meg? Tőlem kéred meg a kezét? Te rinócerosz te!… Tőlem kéred meg a kezét? Hát mije vagyok én, hogy tőlem kéred meg a kezét? Talán a papája? Vagy a mamája? Vagy a gyóntatóatyja? Vagy mije? Hát mije vagyok én?
Az inas (szembe néz a viharral, kissé megrémülten): Én tudom, hogy a nagyságos ur nem tetszik sem a papája, sem a mamája lenni…
A nagyságos ur (elmosolyodik, dörmög): Persze, hogy nem. No hát?
Az inas: De a nagyságos ur meg tetszett neki igérni, hogy ha valamikor majd férjhez akar menni egy derék, becsületes emberhez, a nagyságos ur tetszik neki szép hozományt adni.
A nagyságos ur (utánozza): A nagyságos ur tetszik… a nagyságos urnak megtetszett…
Az inas: Igenis a nagyságos urnak tetszett… Ezért bátorkodtam a nagyságos urtól megkérni.
A nagyságos ur: És az a derék, becsületes ember persze te vagy.
Az inas: Igenis. Én vagyok.
A nagyságos ur (kicsit dühbe jön): Igenis? Te vagy? Ezt szépen kigondoltátok. Igy házilag elintéztek mindent. Neked is én adjam a hozományt. Neki is én adjam a hozományt. Minden a családban maradjon. Az áldást is én adjam rátok.
Az inas: Igenis…
A nagyságos ur: Igenis? Te Marci, alapjában véve nem szégyelled te, hogy hozzám jössz asszonyért? Te hires te! Hát hol az a sok asszony, aki bolondul utánad? Hol az a sok lány, aki telesirja utánad az utcát? Tőlem kell asszony? Másodkézből kell asszony?
Az inas (elkomorodik): Ne tessék ezt emlegetni nagyságos ur. Szegény lány volt ő is… Nem vigyázhatott ugy magára… Ha engem ismert volna… akkor, mikor a nagyságos urral megismerkedett, tudom nem lett volna igy…
A nagyságos ur: Ugy? Ugy? Önérzetben nincs nálad hiány. Olyan bizonyos vagy ebben?
Az inas: Bizonyos vagyok nagyságos ur… Aztán szegény ember vagyok én is. Szegény ember nem olyan kényes… Ami volt, az elmult. Csak ezután legyen hűséges asszony. Szegény ember megforditva van ezzel, mint a nagyurak.
A nagyságos ur: Mi az, hogy megforditva? Hogy megforditva?
Az inas: Szegény ember azt kivánja: az asszony legyen hűséges. Az urak meg borzasztóan vigyáznak rá, nem esett-e a feleségükben lánykorában semmi hiba… Akkor, a mikor semmi közük se volt hozzá… Asszonykorukban aztán belebujhatnak az ördögbe is…
A nagyságos ur (nevet).
Az inas: Hát ne tessék azt a dolgot emlegetni, nagyságos ur, ha én nem emlegetem.
A nagyságos ur (megnézi az óráját): Istenfáját… hisz nekem mennem kell. (Az inashoz.) Hát jó, nem emlegetem. (A kisasszonyhoz.) Hát hozzá akarsz menni feleségül?
A kisasszony: Igen.
A nagyságos ur: Itt hagysz engem?
A kisasszony (halkan): Igen.
A nagyságos ur: Hát különb legény Marci, mint én?
A kisasszony (felnéz az inasra, nem felel).
A nagyságos ur: Jobban tetszik neked, mint én?
A kisasszony (nem felel).
A nagyságos ur: Hát mért hagysz itt a kedvéért?
A kisasszony (nagyon halkan): Ő elvesz feleségül.
A nagyságos ur (megverten, meghajolva, széles, megadó kézmozdulattal): Ez olyan érv, amelyre nem tudok válaszolni. Ő elvesz feleségül… Ez igaz… Persze, ha neked mindenáron a szent házasság kell… Én ezzel igazán nem szolgálhatok. (Járkál.)
(Hallgatás.)
A kisasszony (félénken): Ne haragudjék…
A nagyságos ur: Nem haragszom. Igazad van. Ilyenek vagytok mindnyájan. A szent házasság kell nektek. Igazatok van. Legyetek egymásé. Szaporodjatok, gyarapodjatok, mint a tenger fövénye…
A kisasszony (tiltakozó, szégyenlős kézmozdulatot tesz).
A nagyságos ur: Tőlem, azt hiszem, ilyen körülmények között csak az áldás van hátra. És a hozomány. Jó. Az meglesz. De egyet kikötök.
A kisasszony és az inas (figyelnek).
A nagyságos ur: Az nem lehet… abba nem egyezhetem bele, hogy valakit, aki az enyém volt, tőlem egyszerüen elraboljanak. Én akarom átengedni. Én át is engedem. De csak holnap. (Az inashoz): Ma még az enyém. (A kisasszonyhoz.): Ma még az enyém vagy. Ide jöttél… Hozzám jöttél… Itt vagy az én lakásomban… Azért jöttél ide, hogy nálam maradj… Örültem neked… Kellesz nekem… Azért jöttél ide, hogy nálam maradj… Nem azért, hogy itt házasságot köss és családot alapits. Hozzám jöttél. Ma még az enyém vagy. (Az óráját nézi.) Nekem el kell mennem. Sietnem kell. Egy óra mulva visszajövök. (A kisasszonyhoz.) Megvársz engem. És ma még…!
Az inas (összevont homlokkal néz maga elé).
A kisasszony (meg van zavarodva).
A nagyságos ur: Itt nincs habozás. Ettől függ minden. Házmesterség. Hozomány. Minden. Ma még…! (A kisasszonyhoz): Te ugyis azért jöttél ide. (Az inashoz, vállatvonva.): Neked pedig mindegy lehet… egy nappal több vagy kevesebb… Hát egy hang ellentmondást se. Ennek igy kell lennie. Bucsuzzatok el egymástól. Holnap lehettek menyasszony, vőlegény. (A kisasszonyhoz.): Ma még az enyém vagy. Egy óra mulva itthon vagyok. Megvársz. (Az inashoz.): Marci, te kikisérsz. Aztán elmehetsz. Vagy lefekhetsz. Azt csinálhatsz, amit akarsz. Ide nem jössz be többet. (Veszi a kalapját és a kabátját.) Igy lesz? Kislány? Igy lesz?
A kisasszony (félénken): Igy lesz!…
A nagyságos ur: Marci! Igy lesz?
Az inas: Igy lesz, nagyságos ur.
A nagyságos ur (kalapban, kabátban). Egy óra mulva itt leszek. (Megáll. Nézi őket.) Te…! Meg ne csaljatok engem! (Megy.)
A kisasszony és az inas (tiltakozó, szörnyüködő mozdulattal felelnek.)
A nagyságos ur: Marci!… Be nem jönni… Meg ne csaljatok engem!…
Az inas (kikiséri).
(Ajtócsukás zaja).
A kisasszony (magára marad, körülnéz, gondolkozva tesz egy-két lépést a hálószoba felé, a nyakán kigombolja a ruháját.).
Az inas (lábujjhegyen megjelenik az ajtóban.)
A kisasszony: Jaj!
Az inas: Én vagyok!
A kisasszony: Maga az? Istenem… De megijedtem…
Az inas (feléje megy, el van fogódva.): Én vagyok… Juliska…
A kisasszony: De nem szabad bejönnie… Ha a nagyságos ur megtudná…
Az inas (izgatott, ő is önkéntelenül halkan beszél.): Csakhogy nem fogja megtudni. Mire hazajön, nem leszek már itt…
A kisasszony: Mégsem volna szabad bejönnie. Marci ur, ha ő mondta, hogy nem szabad…
Az inas (hadar): Miért ne volna szabad? Vőlegénynek ne volna szabad a menyasszonyához jönni? Hát igazság volna ez? Hát mondja, Juliska, igazság volna ez?
A kisasszony (meggyőzve.): Az nem volna igazság. Marci ur. (Az inas nagyon is közel ért hozzá. Egy védekező mozdulatot tesz.)
Az inas: Ne féljen. Nem bántom. Nem én. Hozzá se nyulok. Üljön le ide. (A kisasszony leül.) Én meg majd ide ülök… Csak elbeszélgetünk egy kicsit… Nem tudtam volna én odakint lenni… Hogy maga idebent legyen… Hogy is gondolhatta ezt a nagyságos ur… Mintha csak a férje volna, olyan butaság ez… Hogy is gondolhatta…
A kisasszony: Istenem, csak meg ne tudja…
Az inas: Dehogy tudja. Honnan tudná. Maga is hallgat. Én is hallgatok.
A kisasszony: Nem szabad őt megcsalni.
Az inas: Nem is akarnám, én őt megcsalni… Jó ember…
A kisasszony: Nagyon jó ember…
Az inas: Nem akarnám én őt megcsalni… (Gyorsan beszél, zavarban van.) Sok asszonyt bolonditottam én el… De a gazdámat nem csalnám meg… Pedig tudja-e kisasszony, hogy sok inas van ilyen…
A kisasszony: Sok? Olyan, amelyik…
Az inas: Olyan, amelyik a gazdáját megcsalja. Az asszonyával. Beszélik nekem a kartársaim. Sok nagyságos asszony nagyon kedves ám az inashoz. De még sok méltóságos is. Hát még a kegyelmes asszonyok. A grófnék. (Ezalatt állandóan, zavarodottan, de őszinte vágygyal nyomul közelebb.)
A kisasszony: Azok is?
Az inas: Azok leginkább.
(Hallgatás. Zavarban vannak.)
Az inas (közelebb rukkol.).
A kisasszony: Nem! Ne!…
Az inas: Nem bántom!… Nem én… Csak a kezét akartam megfogni. Az csak nem bűn. Nem, ugy-e?
A kisasszony: Az nem…
Az inas: Vőlegény megfoghatja a menyasszonya kezét. (Megfogja. Ülnek; kéz a kézben, zavarban vannak.)
Az inas (közelebb huzódik.)
A kisasszony: Nem!… Marci ur… Ne!…
Az inas: Csak megölelem. A szép karcsu derekát. Hiszen a menyasszonyom. (Nyomatékosan.) Ugy-e, hogy az?
A kisasszony: Igen. Az.
Az inas: No látja. (Meg akarja csókolni.)
A kisasszony: Nem! Ne…
Az inas: De igen. Hogy én azt a szép piros száját meg ne csókoljam… Kár volna az elveszett időért… Csak egyszer.
A kisasszony (védekezik.): De csak egyszer.
Az inas: Csak egyszer. (Megcsókolja tizszer egymásután.)
A kisasszony (megszökik tőle): Nem, Marci ur, ezt nem szabad. Menjen szépen ki. Én is bemegyek, lefekszem… fáradt is vagyok… álmos is…
Az inas: Fáradt? Álmos? (Gyöngéden) Akkor bizony jó lesz lefeküdni… Kipihennie magát. (A hálószoba felé kiséri.)
A kisasszony (az ajtóban): Jó éjszakát, Marci ur.
Az inas (hirtelen derékon kapja és egy csókzáporral árasztja el).
A kisasszony (védekezik.): Ne! Nem szabad! Marci ur!… Nem szabad megcsalni… megmondta… a nagyságos urat… nem szabad megcsalni… nem szabad megcsalni…
Az inas: De igen… De igen… De igen…
A kisasszony (beszökik a hálószobába és ki akarja csukni az inast.).
Az inas (beszoritja az ajtót és utána megy.).
