HALÁLOS KÜZDELEM

– Hja, az asszonyok – mondta a barátom.

– Igen… az asszonyok – mondtam én.

Én nem gondoltam semmi különöset az asszonyokról, csak ugy általában tisztelegtem előttük egy felsóhajtással, a barátom azonban gondolt valamit.

– Idehallgass, – mondta, – és ezt ird meg.

Bizalmatlanul hallgattam a történetet, de azután gyorsan feltámadt az érdeklődésem.

– A lányt, – mondta, – Erzsébetnek hitták. A szép, nyugodt, tiszta és hidegnek látszó Erzsébetek közül való volt, abból a szőke fajtából, amely nagyon szerelmes tud lenni, de mindvégig szemérmes marad, amely nehezen gyullad fel, de azután lángol és egy egész életen át hüséges…

– A hősnőre nem vagyok kiváncsi; a történetet!…

– A hősnő itt fontos. És jegyezd meg magadnak, amit mondtam: tiszta, szép, szőke és szemérmes volt. A családja derék, nyugodtan élő és vagyonosodó polgári család. Közöttük a lány a legkülönb, de ez otthon nem derül ki, mert a lány mosolygó, tartózkodó, kedves és szerény lánya papának, mamának. Elvégzi az ugynevezett felső leányiskola hat osztályát; megtanulja, mikor uralkodott Barbarossa Frigyes és hogy a Zrinyiász Sándor-versekben van irva, – ez az egész élettapasztalata. Ekkor tizenhat éves. Egy évig teljes csend az életében. Még nincs tizennyolc éves, amikor megismerkedik egy huszonegy éves fiuval, egy hatalmas szál barna legénynyel aki nem csupán szép fiu, hanem akinek minden szavából sugárzik az okosság és a talentum. A fiu technikus; mérnök lesz; nagy tervei vannak… A lánynyal egy évig vizsgálgatják egymást; egyikük sem adja meg magát könnyen egy áradó, gátat törő nagy érzésnek; néhányszor visszahuzódnak egymástól; mire a lány tizenkilenc éves és a fiu huszonkettő, akkorra azonban mind a kettő szerelmes, tökéletesen, az egész testet és az egész lelket átmelegitő, nyilván egy életre szóló, nagy, csendes, forró szerelemmel szerelmes.

– Az majd harminc év mulva állapitható meg, hogy egy egész életre szólt-e a szerelmük. Vagy még akkor sem.

– Várj csak. Miközben ez a szerelem rügyezik, kifakad és kivirágzik, betéved a lány családjához egy ember. Ötven éves… elhizott… igen gazdag… igen komisz… Valami üzleti összeköttetés… Egyszer véletlenül ott járt náluk… Meglátta a lányt és másodszor is eljött… Másodszor, harmadszor, tizedszer… félév óta jóformán minden nap. A család megrendülve nézi ezt a rájok virradó nagy szerencsét; visszafojtott lélekzettel lesi a többszörös milliomos érzelmeinek egyre világosabb jelentkezését és dobogó szivvel biztatja a lányt:

– Légy kedves hozzá… Micsoda szerencse.

A lány eleinte közömbös. Nem törődik az emberrel. Türi maga mellett, elfogadja az ajándékait; melegséget nem érez, de nem érez undort sem, még nem szerelmes a másikba. De lassanként szerelmes lesz. És abban a mértékben, amint a huszonkét éves fiuba szerelmes lesz, abban a mértékben válik utálttá a számára az ötvenéves ember. Összehuzza a szirmait; bezárkózik; elfordul tőle; rosszul bánik vele. A huszonkét éves fiu egy napon megkéri a lány kezét a szüleitől; ugyanakkor megkéri az ötven éves ember is. A fiut elutasitják:

»Kedves fiatal barátom, maga még az egyetemre jár. Ha kikerül is, meddig tart az, amig állást kap. És meddig, amig el tud tartani egy családot. Legyen becsületes ember. Ne tegye tönkre a lányunk jövőjét.«

Satöbbi, satöbbi. Az ötvenéves ember ezt választ kapja:

»Mi nagyon örölünk… Szülői áldásunkat! Csak Erzsébet ne ellenkezzék!«

Erzsébet ellenkezik. Nagyon nyugodtan, szinte mosolyogva: – olyan biztos a maga dolgában.

Megindul a harc. A fiut kitiltják a házból, a lányon pedig kipróbálják a családi kinzókamra minden művészetét. A lány szenved, de makacsul tartja magát. Őrizet alatt áll; nem szabad egyedül elmennie otthonról; nem szabad levelet irnia. A fiunak időről-időre egy barátnője utján küld rövid értesitést: bizzék benne. Elviszik utazni; megizleltetik vele a gazdagság örömeit; a sátán felviszi a hegyre és megmutatja neki a világ szépségeit…

– A történetet már! – szóltam közbe.

– Mondom már. Odaérünk. Eltelik tizenkét hosszu hónap. A lány ekkortájt egy napon egyedül van az ötvenéves emberrel. Otthon: kivágott nyaku, nyitottujju házi ruhában. Nyugodtan, okosan, szépen beszél az emberrel Megmondja neki: – Nézze, én nemcsak nem szeretem magát, hanem mást szeretek, hogyan óhajtja azt, hogy mégis a felesége legyek. Nem utálna-e? Nem kellene-e szégyelnie magát? – Az ember megfogja a kezét; ráhajlik a nyakára; az arca kivörösödik, minden ere kidagad; remeg és dadog: – Nem, nem, csak legyen az enyém, legyen a feleségem, legyen… legyen az enyém… – A lány elámulva néz rá. Az ember megcsókolja a nyakát, a lány feláll, az ember félájultan esik bele egy karosszékbe. A lány gondolkozik; ebben a percben megértett száz olyan dolgot, amiről azelőtt semmit sem tudott; belenézett abba a másik világba, amelyet egy lány számára az asszonyság jelent; erőltetetten gondolkozik, hidegen megnézi a lihegő embert és abban a másodpercben halálra itéli.

– No… Mi az?…

– Várj csak. Még eltelik három hónap. A lány a családi inkvizició kinzásait nem is birná el tovább, de a türésre már nincs is szüksége. Nem néma türő többé; ő is harcba lépett. Engedékenységet mutat; egyelőre apró jeleit adja a hajlandóságának és az a kevés szabadság, amelyet a reménykedni kezdő család igy ad neki, elég arra, hogy mindent megtudjon, amire még szüksége van és kigondolja a világ legkegyetlenebb és legaljasabb tervét, amely csak azért marad rideg és fenséges, mint maga a bosszuálló sors, mert nem egy falánk hetéra gondolta ki, hanem egy üldözött szüz…

– Csodálkozni ráérünk később. A történetet!

– A lány megtudja, hogy az ötvenéves ember hajlik az apoplexiára, népszerüen: a gutaütésre. Egyszer már történt is valami ilyenféle baj vele; az orvosa óva inti olyan izgalmaktól, amelyek ismétlődést okozhatnának, mert az ismétlődés halálos lehet. Látja, hogyha ez az ember megfogja a kezét, akkor vérbe borul a feje és remegni kezd a teste. Megérez egy mértéktelenül felcsigázott testi vágyat, egy betegessé lett idegrendszert és kitalál mindent, amit még tudnia kell. Elszánja magát és higgadtan, hidegen, nyugodtan, kegyetlen egyszerüséggel és tudatossággal cselekszik.

– Mit csinál?

– Megüzeni a szerelmesének, hogy bizzék benne, ő soha semmiképpen, akármi történnék is, nem lesz a másé, még akkor sem lesz a másé, ha máshoz menne feleségül… És kijelenti, hogy feleségül megy az ötvenéves emberhez. Nagy öröm a családban. A lány sürgeti a házasságkötést és gondosan átnézi a házassági szerződést. A házassági szerződés kielégiti. El fognak utazni; – ő szabja meg, hogy hová. Három hét mulva megvan az esküvő. Elutaznak. Megérkeznek. Este lett és a lány egyedül marad azzal a férfival, akit halálra itélt.

– És?

– Várj csak: meg merned irni ezt a nászéjszakát? Gondold meg: a lány halálra itélte ezt az embert. Hogyan fogja végrehajtani ezt a halálos itéletet. Gondold meg: védekeznie kell, de csábitania is kell; neki magának nem szabad veszedelembe kerülnie, de a teljes, vagy a reménytelennek látszó visszautasitás véget vethet az egész dolognak. Halálos veszedelemben van, de szerelemmel akar ölni. Életről és halálról van szó, mert ha nem győz, akkor ő fog meghalni. Ez a küzdelem! Ez az irtózatos harc! Egy szüz és egy sertés… Meg mernéd irni?

– Nem. Nem merném megirni. De mondd már, mi történt?

– A lány este tiz órakor egyedül maradt a férfival. És reggel négy órakor kijött és orvost hivatott. Az orvos vonogatta a vállát. Az ember meghalt.

– Azután?

– Azután: távirat a családnak. Temetés. Gyászruha. A család megrettenve és tisztelettel nézi a gazdag özvegyet; a gyilkos szüz pedig hideg és mozdulatlan arccal intézkedik a maga sorsára nézve. Egyelőre elutazik. Értesités a szerelmesének. Félévig távol marad. Félév mulva hazajön. Egy év mulva esküszik. És most asszonynyá lesz, egy tiszta szüz, aki…

– Vajjon boldog lesz-e?

– Az! Már az. Ennek négy esztendeje. Két gyerekük van. Az asszony imádja az urát és az ura imádja őt. Drága és hüséges asszony. édes és jó anya, általában: gyöngéd, jószivü, tiszta, kedves…

Hallgattunk.

– Hihetetlen, – mondta a barátom – az asszonyok!… Az asszonyok!…

– Igen!… – mondtam – nyugodtan át tudnak lépni egy halotton, ha a szerelmük hivja őket. Értik az irgalmatlanság művészetét ha szerelmesek. Ha a mérleg egyik serpenyőjében a szerelmük van és a másikban nem egy élet, hanem száz, az egész világ, – akkor csak a szerelmüknek van sulya. Naivul kegyetlenek és az irgalmatlanságuk tudatlanul szent. Ez a nagyságuk…

– Igen, – mondta a barátom – ezért egészen mások, mint mi. Romlatlanul tudnak rosszat cselekedni és…

Sokáig beszélgettünk még az asszonyokról.