I.

Gyöngyösi bekopogtatott a feleségéhez:

– Magda, itthon vagyok. Siess szívem, mert elkésünk.

– Mindjárt készen leszek, mondta az asszony.

Öt perc múlva kijött. Kivágott báli ruha volt rajta. Gyöngyösi megcsókolta a nyakát, és az asszony hálásan mosolygott rá.

Azután lementek és kocsiba ültek.

– Igaz is, mondta Gyöngyösi, akarsz megismerkedni Ysard-ral? Fürst, az impresszáriója, meghívott, vacsorázzunk együtt vele koncert után.

– Igen, mondta az asszony. Ugyis vendéglőben vacsoráztunk volna.

Felértek a terembe, leültek és nemsokára kezdődött a koncert. Az asszony el volt ragadtatva, minden zongoraszám új szenzációkat hozott a számára, és lelkesen tapsolt. Mikor a hangversenynek vége volt, Gyöngyösi újra megkérdezte:

– Hát együtt vacsorázzunk vele?

– Igen, válaszolta lelkesen az asszony, igen, igen. Micsoda muzsikus ez. A világ első zongorása. És a saját dolgai elsőrangúak.

Felvették a téli kabátjaikat, átmentek a vendéglőbe, és megkeresték a Fürst külön szobáját. Az impresszárió vagy tizennégy vendéget hívott meg és a vendégek már mind ott voltak. Tíz perc múlva jött Ysard is. Megismerkedett a társasággal, azután vacsorához ültek. Gyöngyösiné a muzsikus mellé kerűlt, eleinte egy kicsit ideges volt, de Ysard őszinte és nyílt tetszéssel nézegette szép, szőke fejét; beszélgetni kezdtek, az asszony boldog volt, hogy jól tud franciául, és azután kipirulva, vidáman és bátran kérdezett és felelt.

– Mester, mondta, el vagyok ragadtatva magától.

– Asszonyom, mondta Ysard, én hasonlóképen el vagyok ragadtatva magától.

– Én a muzsikára értettem.

– Én magára értettem.

Azután beszélgettek muzsikáról, operákról, Párisról, Berlinről, és két óra volt amikor hazafelé indultak. Elbúcsuztak Ysardtól és kocsiba ültek. Az asszony fáradt volt és álmos; de izgatottan és boldogan nyujtózkodott. Örült, hogy szép volt és hogy tetszett, örült, hogy hallotta Ysardt és hogy megismerkedett vele. A muzsika és a tetszés, a társaság és a kis pezsgő, amit ívott, az egész színes és érdekes éjszaka megborzongatta és felizgatta.

Azonban álmos volt és mikor hazaértek, gyorsan le akart feküdni.

– Én írok még egy levelet mondta a férje, hogy holnap délelőtt nem megyek tárgyalásra.

– Jó, válaszolta az asszony; azután lefeküdt.

Öt perc alatt elaludt. Mire a férje visszajött, mélyen aludt. Gyöngyösi föléje hajolt, látta, hogy alszik, és ő is lefeküdt.

Az asszony álma éber volt és nyugtalan. Össze-vissza kavargott a fejében a mai este, elmúlt események és elmúlt esték, és többször felébredt. Reggel felé megszűnt a lázas, értelmetlenül rohanó, össze-vissza kavargó, fantasztikus és kínzó álmodás; nem hánykolódott többé, csendesen, lágyan és mélyen elaludt, és egy világos, tiszta és nyugodt álma keletkezett.

… A szalonban ült a diványon. Vele szemben ült Ysard és franciáúl beszélgettek. A muzsikus azután felkelt, melléje ült, és megfogta a kezét.

– Asszonyom – mondta – el vagyok ragadtatva magától.

Azután megszorította a kezét, és lassan feléje hajolt. Elérte az ajkát és csendesen megcsókolta… És mindez oly símán, olyan természetesen és egyszerűen történt, mindez olyan ellenállhatatlan volt, a csók és az ölelés olyan kábítóan és olyan mámorítóan ereszkedett le rá, az egész esemény olyan ködösen, homályosan és édesen burkolta be őt, hogy az elméjének és a lelkiismeretének egy rezzenése, a szemérmességének és a hűségének egyetlen tiltakozó mozdulása nélkül adta át magát.

Világos reggel volt, amikor felébredt. Zavarodottan nézett körűl, azután eszébe jutott, mi történt vele. A szíve rémülten dobbant meg, és riadtan kérdezte magától, hogyan volt mindez lehetséges. Nem tudott válaszolni magának, és rettenetes szégyenkezés rohanta meg. Mit csinált? Hová vitték a gondolatai, hová vitte egy galád és csúfos álom? Hogyan történt, hogy kiszolgáltatta magát egy idegen férfinek, akit nem szeret, és elárulta a férjét, akit szeret? Szégyelte magát és gyűlölte magát.

– Istenem, gondolta, egy félévi házasság után!…

Világos volt előtte, hogy megcsalta a férjét. Gyűlölettel gondolt a tegnapi estére, Ysardra, a muzsikára; remegett a félelemtől és attól a fájdalomtól, hogy semmít sem tehet jóvá; reszketve nézett körűl…

A férje jött.

– Magda, drágám, jó reggelt, – szólt és meg akarta csókolni.

Az asszony ekkor keserves, lázas, réműlt zokogásba tört ki.

– Magda, szívem, mi baj van? – kérdezte ijedten Gyöngyösi.

Az asszony szégyenkezve szorította be a fejét a párnájába, és kétségbeesetten, fájdalmasan sírt.

– Mi bajod, mi történt? – könyörgött a férje.

Az asszony sírt és végre szégyenkezve és halkan mondta:

– Semmi… nincs semmi. Valami… rosszat álmodtam.

– Óh drága, bolond asszonykám, azért nem kell sírni, mondta Gyöngyösi.

És megnyugodva ment el.