II.

Az asszonyt sokáig kínozta az álma.

– Álmában ismeri meg az ember önönmagát. Álmában ismeri meg az ember a rejtett tulajdonságait, mondta magában. Hát én rossz asszony volnék?

Sokáig kínozta ez a kérdés. Eltelt egy év, két év, és még mindíg eszébe jutott néha az álma, és még mindíg szégyenkezett, ha eszébe jutott, még mindig zavarodva fordult el a férjétől, az ajkába harapott és elpirúlt. Lassanként azonban megnyugodott. Kezdte elfelejteni az álmát, megállapította nyugodtan és biztosan, hogy hűséges feleség, aki szereti a férjét és akit már csak a kényes ízlése is visszatart a csalástól; Ysardra sem gondolt többé félelemmel és undorral; a nagy muzsikusra való emlékezése zavartalan és kedves emlékezés volt.

Eltelt tíz év, harmincegy éves lett és nyugodtan és szépen élt.

– Magda – mondta ekkor egy napon a férje – el kell mennünk a Losonczy-bankettre.

– Menj egyedül.

– Nem lehet. Nagyon rossz néven vennék, ha nem jönnél el.

Így elment az asszony is. A bankett zajos volt és rettentően unalmas. Ismerős kevés volt; az unalmas ismeretleneknek egy egész hadseregre mutatkozott be és az asszony kétségbeesve gondolt rá, hogy éjfélig nem szabadulhat meg. Mikor asztalhoz ültek, még egy idegent mutatott be a férje.

– Geréb László kollégám.

Leültek a vacsorához. Az asszony jobboldalán ült a férje, a baloldalán Geréb ült le. Keveset beszéltek. Geréb apró szolgálatokat tett az asszonynak, de nem igen szólt hozzá.

Később a férjével beszélgetett – rajta keresztül – jogi dolgokról.

Az asszony unatkozott. Egyszer-kétszer ránézett a szomszédjára és találkozott a a pillantásuk. A férfinek mély és tüzes pillantása volt. A feje is szép formájú, finom fej. Az ajkai keskenyek, az álla gőgös; és nyilvánvalóan nagyon unatkozott.

Az asszonyt bántotta ez az unatkozás, ő kezdett beszélgetést, de a szavaik egy percre sem melegedtek fel. Az asszony boszankodott.

Azután hazamentek. Az asszony úgy érezte, hogy megsértették; szépnek tudta magát, és fájt, hogy a szépségét nem vették észre; ostoba és jelentéktelen ember, – mondta haragosan; de kénytelen volt mégis Gerébre gondolni, és nagy keserűséget érzett, mikor elaludt.

Nyugtalan álma volt; néhányszor felébredt, reggel felé azonban lágyan és mélyen elaludt, és világos, tiszta és nyugodt álma keletkezett.

… A szalonban ült és mellette ült Geréb. Megfogta a kezét és halkan ezt mondta:

– Magda!

Őt elfutotta az öröm és csodálkozva és diadalmasan gondolt: – hát mégis tetszem neki.

Geréb ekkor feléje hajlott, elérte az ajkát, és ő simán, természetesen, egyszerűen és boldogan átadta magát.

… Mikor felébredt, világos reggel volt. Kinyitotta a szemét és körűlnézett; kinyújtózkodott, ásitott és álmosan mosolygott.

– Szervusz szívem, mondta a férje, jó kedved van.

– Igen, szólt nyugodtan az asszony, jól aludtam.

A férje megsimogatta az arcát és nyugodtan indult kifelé.