VIII.

A vonat megállott. Girálthy leugrott a perronra. Gál várt rá. Kezet fogtak.

– Szervusz fiam, mondta Girálthy jókedvűen.

– Szervusz, válaszolt halkan Gál.

Kimentek az állomás elé. Gál sáppadt volt és remegett az ajka.

– Üljünk kocsiba, mondta Girálthy.

Gál egy kis sóhajtással, egy kicsit reszkető hangon válaszolt:

– Menjünk gyalog, ha nincs terhedre. Egy fontos közlendőm van a számodra.

Girálthy kiváncsian nézett rá. Gál lesütötte a szemét és idegesen szorongatta a botját. Elindultak. Gál halkan, remegő hangon és feszesen beszélni kezdett:

– Azt, amit közlök veled, másképen akartam közölni. Nem itt. És nem így. De a táviratod olyan váratlanul jelentette be a jöveteledet, hogy rá vagyok szorítva a közlésnek erre a módjára. Röviden azt kell veled közölnöm – és kérlek, akármilyen érzelmekkel is, de vedd nyugodtan tudomásul – azt a kérést kell veled közölnöm, hogy a közted és… Ilka között volt összeköttetést tekintsd felbontottnak.

Girálthy megállott. Nyitva maradt a szája és hebegni kezdett:

– Mi?… Mit beszélsz?… Ilka? Ilka? Mit tekintsek felbontottnak?

– A közted és… Ilka között volt összeköttetést.

– De miért? De hogyan? Miért nevezed Ilkának?

– Nagyon kérlek, ne kényszeríts mindkettőnknek kínos magyarázatokra, hanem vedd tudomásul nyugodtan a megmásíthatatlan valóságot.

Girálthy a földet rugdalta a lábával dühében:

– Miért megmásithatatlan valóság? Hát mi történt? Mi történt. Miért jösz ezzel a dologgal te? És mi jogon nevezed Ilkának?

Gál nyelt egyet, és idegesen és sietve mondta:

– A köztünk lévő viszony feljogosít rá.

Girálthynak megint nyitva maradt a szája. Gúnyosan és keservesen kacagni kezdett:

– Áh? Áh? Áh? Úgy? A köztetek levő viszony? Hát köztetek viszony van? Hát én elmentem és te sietve a helyembe fészkelted magad? Én kitettem a lábamat és te belopakodtál? Én elmondtam neked, milyen a lakás és te betörtél? Hat hete, hogy elmentem és te már egy viszony hírével fogadsz? Egy hetes ez a viszony? Vagy hat hetes? Még meleg volt talán a helyem, mikor tolvajmódra befészkelted magadat?

Gál összeszorította az öklét és igyekezett nyugodtan beszélni:

– Az érzelmeid jogosságát nem akarom vitatni. Ha lecsillapodsz, szolgálok talán némi magyarázattal. Addig csak annyit mondok, hogy a viszonyunk elég régi arra, hogy jogot adjon a következő kérésre: a mult iránt való gyöngédségből és a gentlemant kötelező tapintatosságból ne gyere be a városba, hanem utazz vissza Budapestre.

Girálthy tombolt dühében:

– Utazzam vissza? Sietve forduljak vissza? De mért? Ha néhány nap alatt a helyembe jöhettél, most én is a helyedbe jöhetek néhány nap alatt. Vagy minek jönnék a helyedbe? Megosztozhatunk. Az ilyen könnyű személyeket, az ilyen buta nőstényeket nem szokás kizárólagosan bírni. Az ilyen rongy azé, aki jön.

Gál felemelte a botját és harsogva kiáltotta:

– Azt az egyet pedig megtiltom neked, hogy azt az asszonyt becsméreld.

Girálthy dühösen csúfolódott:

– Megtiltod? Kis fiam, mit tiltasz te meg nekem? Tacskó! Az orrodat törülöm meg…

Gál ekkor leeresztette botját; a dühtől remegve állt egy percig, azután felemelte a kezét és pofonvágta Girálthyt. Girálthy, a csattanó, váratlan pofontól hátratántorodott. Gál megfordult és ott hagyta. Girálthy utána akart menni; azután meggondolta a dolgot, visszafordult a kocsiállomás felé és behajtatott a csendes, éjszakai városba.