IV.

Sebőkék mennek hazafelé. A szőke Katalin, az anyja, az apja. A Dömötör-ház előtt vár reájuk Dömötörné. Sebőkék elfordítják a fejüket, mikor odaérnek. De Dömötörné megszólítja őket.

– Szomszédasszony!…

Sebőkék csodálkozva fordulnak feléje.

– Csak azt akarom mondani, – mondja Dömötörné mézédesen, – hogy Péter reggel elutazott… megy Budapestre, onnan Amerikába… azt üzeni, hogy irjanak majd neki.

Sebőkné sápadozni kezd. Az öreg Sebők János – kovácsmester – gyanakodva kérdezi:

– Mit irnánk mink neki?

– Csak… hogy ha a gyereke megszületett… hogy fiú-e vagy leány.

Sebőkné végignéz a lányán és sikoltva esik neki Dömötörnének. Dömötörné is nekivág. A két asszony veri, tépi és karmolja egymást. Sebők János előbb a lányát akarja leütni, de azután a felesége segítségére siet. A Dömötör-házból is kiugrik Dömötör Mihály, ólmosbottal a kezében. Most a két férfi támad egymásnak és a két asszony már választaná szét őket. Dömötör Mihály azonban egy rettenetes és gyors ökölcsapást kapott az arca közepébe; az ütés bezúzza az orrcsontját; az arcát elönti a vér. Csak annyi ereje és annyi ideje van még, hogy az ólmosbottal rávág a Sebők János fejére, a koponya koppanó, csattanó hangot ad az ütés alatt és Sebők János kovácsmester ledől az őszi sárba.