XIII.

Egy hét múlva újra jött a rózsaszínü levél. Ha nem jön, akkor majd a lány megy el a lakására. A nagyságához.

Vajda öldöklő keserűséget érzett. Hát ez így megy ezentúl? Hát ilyen tehetetlenül kell engedelmeskednie ennek a bestiának. Hát ez így parancsolgat vele? Összeszedte magát. Nem megy el hozzá.

Este a feleségével Bánóról, a társáról kezdett beszélni. A családi életéről. Hogyan csalja a feleségét. Vajda ekkor egy mosolygást erőszakolt az arcára és dobogó szívvel kérdezte:

– Hát te mit csinálnál, ha megtudnád, hogy megcsaltalak?

Az asszony könnyedén megvonogatta a vállát, mosolygott és nyugodtan válaszolta:

– Tudod: nem lennék többé a feleséged.

– Elválnál?

– Nem. A gyerekek miatt nem. De nem lennék a feleséged többé. Hiszen tudod.

Vajda rémülten hallgatott. Tudta. Régebben sokszor beszéltek róla. Az asszony most könnyedén elhárítja a kérdést; biztosra veszi, hogy soha sem kerül rá komolyan sor. De az elhatározása a régi. És ha rákerül a sor, beváltja. Csendes, kedves, szelid, jó asszony, de a hűségeért hűséget kiván. És erős az akarata.

Vajda rémülten töprengett. Mindent el akart mondani az asszonynak. De mikor a próbálkozás ilyen rosszúl sikerült. Mit tegyen most?

Másnap reggel már hét órakor elment hazulról. Rohant a lányhoz, hogy otthon találja. Otthon találta. Ágyban volt még. A cseléd beeresztette. Megismerte.

– Tessék nagyságos úr, – mondta. – A kisasszony még alszik.

Bement hozzá. A lány fölébredt és rámosolygott. Ő megállt előtte.

– Mi kell? – kérdezte haragosan.

A lány várt egy kicsit, azután barátságosan mondta:

– Ugyan üljön már le.

– Nem.

– Itthon van…

Vajda káromkodott, dobogott a lábával, dühösen járt a szobában, azután odaállt a lány elé és rákiáltott:

– Mit akarsz tőlem?

– Azt, – válaszolta a lány nyugodtan, – hogy jőjjön hozzám. Minden héten kétszer kell jönni.

– Nem, – kiáltotta Vajda, – nem jövök. Te piszok! Te disznó!

– Minden héten kétszer, – mondta a lány. – Hogy lássák a házban, hogy maga az az úr…

Vajdának elborult a gondolkozása a dühtől. Ez a becstelen nyilvánosan magához akarja őt kötözni.

– Nem, – ordította, – nem.

A lány ekkor kipirult, felkönyökölt és kiabált:

– De igen. Maga az én szeretőm. Ide kell jönni. Magáé a gyerekem.

Vajda megfogta a lányt. A lány azonban lerázta őt magáról, felült az ágyban, a paplan leesett róla, szétbomlott a haja és sikoltozva kiáltotta:

– Idejön hozzám. Idejön mellém. Ha nem jön, elmegyek a feleségéhez. Megmondom a feleségének.

Vajda leeresztette a karját. Lihegett. Nem tudott szólni. A lány is elhallgatott. Vajda fáradtan ült le egy székre, a lány lassan kiszállott az ágyból és csendesen kerülgette, halkan és óvatosan forgolódott körülötte.